- Albánia még bízik az EU-ban

Az albán miniszterelnöki hivatal egyik legszebb helyiségében, a térképteremben ülünk újságíró-kollégáimmal. A félkörívben elhelyezett székekkel szemben Edi Rama kormányfő ül, aki fáradtan, de türelmesen válaszol kérdéseinkre. Annak ellenére türelmes, hogy az interjú nem zajlik épp zavartalanul. A terem ablakai ugyanis Tirana egyik legforgalmasabb útjára néznek, ahol már két hete minden este tüntet a legnagyobb ellenzéki párt. Mire leülünk beszélgetni a baloldali kormányfővel, a tiltakozók fesztiválhelyszínre emlékeztető sátrából már egyre hangosabban szól a zene. Jól ismert együttesek adják az interjú aláfestését: Red Hot Chili Peppers, Steppenwolf, The Cranberries.

Rama a több mint fél órás beszélgetés során nem vesz tudomást a konzervatív Demokrata Párt tüntetéséről. Csupán egyszer utal rájuk egy alig észrevehető kézmozdulattal. „Vannak, akik politikai taktikázásból akadályozzák az igazságügyi reformot, de megállítani már nem lehet a folyamatot” mondja, és a mikrofont tartó kezével az ablak felé int. A hárommilliós ország már két és fél éve, az Európai Unió és az Egyesült Államok segítségével dolgozik a balkáni viszonyokhoz képest is feltűnően korrupt igazságügy megtisztításán. A munka most érkezett kulcsfontosságú szakaszába: minden ügyészt és bírót átvilágítanak, és aki korruptnak vagy alkalmatlannak bizonyul, azt nem helyezik vissza az állásába.

Az ellenzéki Demokrata Párt azért vonult utcára, mert korruptnak tartja Rama kormányát és attól tart, választási csalással próbál majd hatalmon maradni a júniusi parlamenti választásokon. Ám a választási csalások nem jellemzőek az egyébként élesen megosztott albán politikára. Nemzetközi megfigyelők és az albán sajtó szerint is „rutinszerű”, hogy a mindenkori ellenzék utcára megy a választások előtt. A konzervatívok most azért kezdték a tüntetést a szokásosnál korábban, mert attól félnek, hogy az átvilágítás során kiesnek a rendszerből a „saját” bírói, így fontos kapcsolatokat veszítenek. Azért keltenek zajt, hogy megakadályozzák az átvilágítás megkezdését.

„Az emberek 98 százaléka támogatja a reformot és az átvilágítást. Nem lesz késlekedés. Az elmúlt két évben megváltoztattuk emiatt az alkotmányt és számtalan új törvényt hoztunk. Ez már lejátszott ügy”, zárja le a témát Rama, akinek a pártja a közvélemény-kutatások szerint ismét többséget kap a júniusi választásokon, így újabb miniszterelnöki mandátumra számíthat.

Öldöklés helyett beszélgetni kell

Edi Rama farmerben, nyakkendő nélkül ad interjút A SZERZŐ FELVÉTELEI

„A legnehezebb feladat minden nap megküzdeni saját magunkkal, a szokásainkkal, a múltunkkal, a demokratikus kultúra hiányával” válaszolja arra a kérdésre, hogy mi a legnagyobb feladat, amely az ország előtt áll. Albánia a Balkán egyik legszegényebb országa, továbbra is küzd a korrupcióval, a szervezett bűnözéssel, a fejletlen infrastruktúrával és a magas munkanélküliséggel. 2015-ben több mint hatvanezer, a kilátástalanságot megelégelt albán kért menedékjogot az Európai Unióban, súlyos konfliktus okozva Tirana és Brüsszel között.

Rama szerint az ország gondjainak többsége a kommunista blokkban is kirívóan brutális, elnyomó Enver Hoxha-rezsimből ered. „A Nyugat és a Kelet egyaránt ellenség volt. Az ellenségekre pedig egyetlen megoldást ismert a vezetés, meg kellett őket ölni. Nem értették meg, hogy nem feltétlen kell kiirtani az ellenségünket, hanem rá is lehet mosolyogni és beszélgetni. Ez a kultúránk része lett és még nem léptünk túl rajta.”

Ráadásul a kommunista rezsim hatalomra kerülése előtt nem volt több száz éves államiság és intézményrendszer Albánia mögött. Csupán 1920-ban lett önálló állam; operaház is csak az ötvenes, egyetem pedig a hatvanas években lett. „A hagyományok és az intézmények számítanak, ettől működik egy állam.” A korrupció elleni harc sem más, mint modernizáció. „A Németországba települt albánoknak eszükbe sem jutna úgy vezetni, hogy nem kötik be a biztonsági övet. De Albániában már a német követség több diplomatáját állították meg azért, mert nem kapcsolták be az övet. Ez az egész arról szól, mit enged meg a rendszer!”

Tarka külcsín, kérdéses belbecs

Rama olyan változásokat indított el az országban, amelyekre már a rendszerváltáskor szükség lett volna. „Alapvető dolgokat kell elfogadtatni. Azt, hogy be kell fizetni az adókat, hogy meg kell állni a piros lámpánál, hogy egy építkezéshez engedélyt kell kérni, hogy be kell fizetni a villanyszámlát.”

Már tiranai polgármesterként is a rendrakás híve volt. Több százezer illegális építményt bontatott le a fővárosban, így megtisztítva a közterületeket. A várost átszelő vékony folyócska partját ma már fű borítja és tágas parkokat alakítottak ki. A legrosszabb állapotú épületeket pedig uniós pénzből elkezdték kifesteni. A harsány színek és furcsa minták eleinte nem tetszettek mindenkinek, ám az eredetileg festőművész Rama szerint ennek a munkának jelentős szerepe volt abban, hogy a tiranaiak elkezdtek jobban figyelni a környezetükre, az utcák pedig így tisztábbak és biztonságosabbak lettek.

Sokat ad tehát a külsőségekre, és sokan épp ezért kritizálják: többet kellene adnia a tartalomra, mint a külcsínre. Gyakori vád ellene az is, hogy autokratikus módon irányítja pártját. Miután az Albán Szocialista Párt elnökét 2005-ben bebörtönözték, Rama vette át a vezetést és átalakította a pártot. Kizárta a korruptakat és politikai ellenfeleit; nem tűri a kritikát. 2008-ban, még ellenzékben támogatott egy új jogszabályt, amely úgy változtatta meg a választási törvényt, hogy sokkal több hatalmat adott a pártvezetők kezébe. A pártelnökök - így Rama is - gyakorlatilag egymaguk döntenek a választások előtt a pártlisták összetételéről, így senkinek sem áll érdekében szembeszállni velük.

A politikusok sem parkolhatnak tilosban

Két éve, már miniszterelnökként érte el Rama azt is, hogy az albánok végre fizessenek az áramért. Mint mondta, addig a lakosság 52 százaléka lopta az elektromosságot, ami a csőd szélére sodorta a villamosműveket, a 150 millió dolláros hiányt pedig minden évben az államkasszából kellett pótolni. Emiatt egyébként sok kritika éri, mert a szigor „mellékhatásaként” nagyon sok kis üzlet tönkrement, mert úgy már nem tudták fenntartani magukat, hogy az áramért is fizetni kellett. Ez pedig tovább súlyosbította az egyébként is magas, 15 százalék körüli munkanélküliséget, és bírálói szerint Rama nem is tett semmit a helyzet javítására. Gyakori kritika ellene az is, hogy bár megválasztása előtt megígérte, külföldi befektetőket vonz majd az országba, eddig ezt nem váltotta valóra. Egyelőre nagyon kevés multinacionális cég „vállalja be” a korrupt albán bürokráciát és a jogbizonytalanságot.

De saját kollégáitól is elvett privilégiumokat. A parlamenti képviselők rendszeresen a törvényhozás előtt parkoltak, ám a tilosban. Ma már – Albániában korábban szokatlan módon – a honatyákat is megbírságolják a rendőrök. Már nem is parkol senki a parlament előtt.

Bunkerből múzeum

Rama szerint a reformok nagyon fontos része, hogy az ország végre szembenézzen kommunista múltjával, a brutális Enver Hoxha-rezsimmel. Hoxha 1944-től haláláig, 1985-ig vezette az országot. Albániában végül a kilencvenes évek elején omlott össze a kommunista diktatúra. A rezsim paranoid jellegére emlékeztetnek az Albánia-szerte épített bunkerek, amelyekből több mint 170 ezer készült. Rama volt az, aki egy bunkert a város szélén, egyet pedig annak szívében múzeummá alakíttatott. Mindkettő az ország vezetőinek védelmét szolgálta volna; mélyen benyúlnak a föld alá: kiterjedt, labirintusszerű komplexumok.

A Tirana központjában kialakított, csupán néhány hónapja átadott BunkArt-2 a kommunista rezsim titkosszolgálatának kegyetlen működését mutatja be. Külön termet kaptak az internáló táborok, a hírhedten vaddá kiképzett kutyákkal dolgozó határőrök, az élet minden területét megfigyelő titkosrendőrök és a kínzások is. A bunker a nyolcvanas években épült, és célja az volt, hogy a belügyminiszter számára nyújtson menedéket egy támadás esetén. A csontig hatóan hideg föld alatti építményt sosem használták; az albán kommunista rezsim paranoiájának tökéletes szimbóluma.

Rama harcol a rezsim archívumainak megnyitásáért is. „Mi vagyunk az utolsó ország, amely még nem kezdte el feldolgozni a kommunista múltat, miközben itt volt hatalmon messze a legbrutálisabb rezsim”, mondja. „Az archívumokat pedig meg kell nyitni, mert folyamatosan kerülnek elő ügynökvádak és szükség van a bizonyítékokra”, teszi hozzá.

A reform eszköz a modernizáláshoz

Rama abszolút és feltételek nélkül hisz az Európai Unióban és abban, hogy Albánia jövője az integrációban van. Az ország 2009 óta a NATO tagja; 2014-ben kapta meg az uniós tagjelölti státusz, ám a csatlakozási tárgyalások megindításához még számtalan feltételt kell teljesítenie Tiranának – többek közt a fent említett igazságügyi reformot. Az albán fővárosban dolgozó uniós diplomaták szerint enélkül Tirana nem is álmodhat a tárgyalásokról.

Az unió által megkövetelt reformokat a kormányfő nem szükséges rossznak látja, hanem eszköznek az ország modernizálásához. A sok mutató és feladat „nem csak az EU-tagságnak feltétele, hanem a jól működő modern államnak is”, mondja. „Az európai uniós csatlakozás kilátása perspektívát ad az embereknek, és a reformok egyik legfontosabb ösztönző ereje, amit semmi sem helyettesíthet”, teszi hozzá. „Iszonyú unalmas ez a rengeteg mérőszám, de borzasztóan hatékony is egyben.”

Albán nacionalista politikusok szerint az EU helyett inkább a Balkánon élő albánokkal kellene egyesülni egy országban – például Koszovóval vagy Macedónia albán többségű területeivel. „Ez nem alternatívája az EU kínálta jobb életnek és erős intézményrendszernek. Egyesíteni kell az albán földeket, de az Európai Unión belül", mondja Rama, aki az albán-szerb feszültségekre is az uniót látja megoldásnak: „Az elmúlt két évben elkezdtünk beszélni egymással. Elmentem Belgrádba, 68 évvel azután, hogy az utolsó albán miniszterelnök ott járt. Mi sem vagyunk jobbak, mint a nagyszüleink, de most már mind Európához akarunk tartozni. És hiába nem jövünk ki a szomszédainkkal, és lehet, hogy még össze is csapnánk, de Európához akarunk tartozni, ezért békésen kell elrendezni a feszültségeket.”

Az unióban egyre inkább terjedő EU-szkepticizmusról és populizmusról nincs jó véleménye. „Nem világos, miért gondolják, hogy egymás nélkül jobb lenne nekik. Szerintem csak egy illúzió, hogy mindenki a saját várába bezárkózva jobban boldogulna”, mondja. „Az EU egy olyan projekt, amely még nincs kész, ezért természetes, hogy vannak problémák, amelyeket fel kell vetni. Ám felnőtt egy generáció, amelyet elkényeztetett, hogy sosem látott háborút, ám azt már nem érti, hogy ez pont az Európai Uniónak köszönhető.”