Napjainkban, közeledvén a választások, lépten-nyomon azzal foglalkoznak az odafigyelő emberek, hogy mit tesz a „baloldal”. Azzal, hogy most Botka kipenderült, még semmi nincs megoldva. Akik a meglévő pártokkal nincsenek kibékülve, azok új pártokat alakítanak, elég, ha húsz ember rájuk mosolyog, már országos elismertséget vizionálnak. Aztán elkezdik szervezni az országos hálózatukat, és mindent Budapestről.
Sokszor azt hinné az ember, azért alakítanak újabb és újabb pártokat, mert nem emlékeznek rá, hogy 2014-ben az ilyen pártocskáktól remélte Orbán a szavazatok szétforgácsolódását. Vannak időszakok, amikor felül kell vizsgálnunk az eddig működő felállást, és ki kell gondolni valami mást. Először egy soha meg nem valósuló álmot kergettettek velünk, majd elkezdődött a „többpárti demokrácia”, ami egészen más volt, mint addig. Például a diktatúrában azt kellett mondani, hogy „ellenforradalom”, különben kaptunk a pofánkra. A demokráciában ellenben azt kell mondani, hogy „forradalom és szabadságharc”, különben kapunk a pofánkra.
Az új „keresztény konzervatív” elit már a kezdet kezdetén kimutatta a foga fehérjét, gondoljunk csak a Kónya-Pető „vitára”, ahol az intelligens Pető csak kapkodta a fejét a közönség soraiba beépített alja népség ordítozását hallgatva. Attól kezdve világossá vált, hogy a jobboldal korántsem keresztény és korántsem intelligensen konzervatív. Mit lehet hát tenni egy ilyen reménytelennek látszó helyzetben? Újra kell gombolni a kabátot. Ez persze nem megy hatalmi szóval, erre csak egy alulról építkező mozgalom képes, feltéve, hogy olyan célokat tűz maga elé, amelyekkel széles néprétegek tudnak azonosulni.
Találni kell egy rendező elvet, ami mentén fel lehet sorakozni. Kétféle ember létezik: az egyik szép, élhető jövőt akar biztosítani a gyermekeinek, a másik egy szebb múltat. Ez utóbbiak eleve alkalmatlanok, hogy az ország jövőjével törődjenek, hisz ők valami elmúlt időszakról álmodoznak. Ide tartoznak a Kossuth tér visszaalakítói, a kormányzat Várba telepítői, a 64 vármegyét visszasírók, Trianonon kesergők, stb. Senki nem ismerheti olyan jól a helyi viszonyokat, senki nem lehet jobban tisztában azzal, kikre lehet számítani a közös célok elérésében, és kik azok, akiket ki kell zárni a jövő építéséből, mint a helybeliek. Őket és a tisztességes szakembereket, tudósokat kell bevonni az ország talpra állításába. A magyar emberek jövőjét előre mozdító cselekvési programot kell kidolgozni, ami meggyőzi a választókat, hogy e mellé kell állniuk. Ha ez megvalósul, akkor az Orbán garnitúra úgyis eltakarodik.
