lapszemle;fogorvos;kuruzslás;

- Műtéteket is végzett a veszprémi álfogorvos

Kuruzslás miatt emelt vádat a Veszprémi Járásügyészség egy 53 éves fogtechnikus ellen, aki évek óta praktizált fogorvosként szakdiploma és engedély nélkül. A férfinak saját egészségügyi cége van, az egyik balatonfüredi intézet igazgatója. Neve a doktor előjellel még most is ott szerepel a rendelő udvarán álló névtáblán.

A balatonfüredi egészségügyi intézetben mindenki fogorvosként ismeri az igazgatót, aki maga is praktizált a kollégák mellett – tömött, húzott, gyökérkezelt. A cég honlapja szerint a rendelőben még kisebb szájsebészeti beavatkozásokat, műtéteket is végeznek - számolt be az esetről a Hírtv.hu.

„Szerződéses jogviszony keretében a szükséges végzettséggel rendelkező fogorvosok, fogszakorvosok dolgoztak a rendelőintézetében ennek a cégnek, ugyanakkor az engedéllyel, végzettséggel praktizáló orvosok mellett a vádlott is folytatott ilyen tevékenységet anélkül, hogy az ehhez szükséges hazai egyetem által vagy akár külföldi egyetem által kibocsátott és honosított orvosi diplomával, oklevéllel rendelkezett volna” – nyilatkozta a Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője, Gulyás Ildikó.

A férfi csak fogtechnikus. De jól menő vállalkozó. Az általa 2010-ben létrehozott intézetbe főként külföldi, német páciensek járnak. A balatonfürediek megdöbbenve fogadták, hogy a neves fogászat vezetőjét kuruzslással vádolják.

Volt, aki úgy vélekedett, nem kis veszéllyel jár, ha valaki orvosi szaktudás nélkül orvosi tevékenységet folytat. A páciensek nem tettek panaszt az áldoktor ellen, és nem is kifogásolták a munkáját.