A Nemzeti Alapjövedelem bevezetésével egy időben a politikai elit az újraelosztás mértéke és arányai feletti diszponálás lehetőségét veszítené el.
A Kamara évadnyitó rendezvényén a miniszterelnök megszólalt alapjövedelem ügyben. Kommunisztikus törekvésekről vizionált, holott ilyesmiről szó sincs. A kapitalizmus, a piacgazdaság, a verseny marad, csak a verseny ötvenezerről indul. Ez a valódi szociális piacgazdaság. Ennyit mindenki kap, hogy ne fagyjon meg és ne haljon éhen. Akinek ez elég, hiszen a segélyeknek ezzel vége, éljen ennyiből, szíve joga.
A feltétel nélküli alapjövedelem gyökerei a múlt század ’60-as éveibe nyúlnak vissza. Két Nobel-díjas tudós, Friedrich August von Hayek (1899-1992) és Milton Friedman (1912-2006) nevéhez köthető a gondolat. Mindketten érezték a növekvő társadalmi egyenlőtlenségben rejlő gazdasági és szociális veszélyeket, amik idegengyűlöletben, rasszizmusban nyilvánulhatnak meg, majd újkori tömeges népvándorlásba torkolhatnak. Sajnos jövőbe látásuk valósággá vált. Receptjük a lehetséges problémák kezelésére a feltétel nélküli alapjövedelem gondolata volt. Egyikük sem vetette el a kapitalizmust, a piacgazdaságot és a versenyt, csak az állították, hogy a piaci szabályzó rendszerek nem képesek a gerjedő szociális feszültségek kezelésére, ezért új módszerek után kell kutatni. Szerintük a normális világ számára elfogadhatatlan, hogy a Föld lakosságának elenyésző, tized százalékokban mérhető része birtokolja a világ vagyonának több min kilencven százalékát. (Aktuális hazai példa erre Mészáros Lőrinc, aki tíz év alatt megezerszerezte jövedelmeit egy olyan országban, ahol a lakosság negyven százaléka létminimum alatti jövedelemből él, és a társadalmi felzárkózásra teljességgel esélytelen.)
A feltétel nélküli alapjövedelem neve már önmagában számos elutasítható elemet hordoz. A feltétel nélküli kifejezést a magyar nyelv zömében a vereséghez kapcsolja, leggyakrabban a megadás, feladás fogalmakhoz köti ezt a jelzős szerkezetet. Pedig a feltétel nélküliség ebben az esetben a szűrők, az elbírálók a rendszerből való teljes kizárását jelenti. Egyetlen feltételnek kell teljesülnie, ez pedig hazánk vonatkozásában a magyar állampolgárság. Az, hogy ez a születésből vagy az állampolgárság megszerzéséből fakad-e, mindegy.
Lévén Magyarországról, és magyar állampolgárokról szó, az elnevezés lehet akár Nemzeti Alapjövedelem is. Ez a név – amellett, hogy a jelzős szerkezet negatív asszociációit kiszűrné - már utalna a kifizetés jogcímére is. A jogcím pedig nem más, mint a politikai közösség felelősségvállalása minden egyes polgára iránt. A társadalmi szolidaritás legszebb, legmagasztosabb megtestesülése. Nem véletlen, hogy az intézmény bevezetésére csak magas társadalmi tőkével rendelkező országok, mint például Svájc vagy Finnország törekednek. Olyan országok, ahol a feltétel nélküli alapjövedelemre alig van szükség, hiszen a társadalmi igazságosság társadalmi egyetértés mellett teljesül.
Most pedig válaszoljuk meg a leggyakrabban felmerülő kérdéseket.
1. Mi a Nemzeti Alapjövedelem célja?
Az, hogy Magyarország egyetlen polgára se haljon éhen, vagy fagyjon meg. Sem hajléktalanként, sem a fűtetlen otthonában. A Nemzeti Alapjövedelem csak a legszerényebb megélhetési feltételek biztosítására lehet hivatott.
2. Miért kapják a gazdagok is?
Azért, hogy ne kelljen nagyon drágán, nagyon rossz hatékonysággal működő szervezeteket fenntartani annak elbírálására, ki a szegény és ki a gazdag. Emlékezzünk a ’90-es évek idején munkanélküli járadékért folyamodók Mercedesekkel érkező, arany ékszerekkel feldíszített seregére. A gazdagabbaktól az adórendszeren keresztül, különös tekintettel a vagyonadó intézményére, a kifizetett összeg visszafolyhat a költségvetésbe.
3. Miből finanszírozza ezt egy ilyen szegény ország, mint Magyarország?
Szögezzük le, Magyarország nem szegény ország. Csak a polgárai szegények, ők viszont nagyon. A nagymérvű szegénység oka a társadalmi elosztórendszerek rendkívül drága, a társadalmi igazságosság elvét mellőző és rossz hatékonyságú működése. A magyar szociális elosztórendszer nem csökkenti a szegénységet, hanem évről évre bővülten újratermeli. A minden magyar polgárnak alanyi jogon havonta járó Nemzeti Alapjövedelem szükségtelenné teszi a mai, rosszul működő ellátórendszer további fenntartását és működtetését.
4. Mennyivel terhelné a központi költségvetést a Nemzeti Alapjövedelem?
Ha 10 millió magyar állampolgárral számolunk, és az újszülöttektől a halni készülőkig mindenki havi ötvenezer forint juttatást kapna, akkor az évi hatezer milliárd forintos kiadással terhelné a büdzsét. Ez a 2017. évi költségvetés bevételi főösszegének hozzávetőleg az egyharmada. Ha a hatezer milliárdból levonjuk a szociális kiadások közel négyezer milliárdját, hiszen a Nemzeti Alapjövedelem feleslegessé teszi a munkanélküli járadéktól kezdve a családi pótlékon, a Gyeden, a lakhatási, oktatási támogatáson át a kiegészítő özvegyi juttatások kifizetését, akkor már csak kétezer milliárd hiányzik. További megtakarítás várható az elosztó, kormányzati és önkormányzati, valamint egyéb vonatkozó szervek működési költségein, hiszen ezekre nem lesz szükség.
5. Mi a Nemzeti Alapjövedelem várható társadalmi haszna?
A méltó emberi élet és létezés feltételeinek a megteremtése. A létbizonytalanság, a holnaptól való rettegés megszüntetése. A demokrácia szempontjából a legfontosabb, a mellérendelt viszonyrendszer alapjainak megteremtése. A segélyekért való folyamodás megalázó, lélekromboló helyzeteinek kizárása. A magasabb jövedelem és a túlmunka visszaszorulása miatt megnövekedett szabadidő az életminőség javulásának lehetőségét hordozza magában.
6. Mi a Nemzeti Alapjövedelem várható gazdasági haszna?
A fizetőképes kereslet jelentős bővülése a belföldi piacon. A keresletnövekedés miatt a hazai gyártó és szolgáltató ipar kapacitásainak bővülése. A termelés és fogyasztásnövekedés miatti adóbevétel növekedés, különös tekintettel a forgalmi típusú adóbevételek növekedésére. A jövedelem növekedés miatt a hat és négyórás részmunkaidős foglalkoztatás megsokszorozódása, ezzel a foglalkoztatottság növekedése. Várható új ipar- és szolgáltatási ágak megjelenése a részmunkaidő következtében megnövekedett szabadidő értelmes eltöltésének kiszolgálása érdekében.
Természetesen mint minden új, eddig ismeretlen megoldásnak, az alapjövedelemnek is nagy a társadalmi elutasítottsága. Az elmúlt négy évben, amióta közbeszéd tárgya lett, a leggyakrabban efféle ellenérvekkel találkoztam: „Aki nem dolgozik, ne is egyék!”- sommás keresztényi gondolat. Ki fog dolgozni, ha ingyen pénzt kap? A cigányok is kapnak? Na ne!
Ezek a felvetések a társadalmi tőke, a társadalmi szolidaritás és a társadalmi bizalom aggasztóan, szinte kórosan alacsony szintjét mutatják. A társadalmi tőke deficitje kizárja a sikeres országokhoz való felzárkózásunk lehetőségét. A társadalmi tőke ilyen szintjén a gazdagság csak matériákban fejeződik ki, a „mindenki annyit ér, amennyije van” mondatban megfogalmazva. Pedig a felemelkedés záloga és alapja az immateriális tőkék, a bizalom, a szolidaritás társadalmi megléte.
A munka fogalmát ideje átértékelnünk. Évszázadok óta azt tekinti a közvélekedés munkának, amiért ellenértéket, bért kapunk. Számos olyan tevékenység létezik, ami nem jár bérkifizetéssel, de társadalmi haszna van. Ezeket becsülték meg társadalmi munka néven. A főállású anyaság intézményének társadalmi elfogadottsága a zéró felé közelít, pedig a gyereknevelésnél társadalmilag hasznosabb tevékenység aligha létezik.
A ki fog dolgozni, ha ingyen pénzt kap kérdés egy sajátos, tudat alatti énkép kivetülése. Ez azt jelenti virágnyelven, hogy én ugyan biztosan nem. Aki kimondja, az nem ezt akarja üzenni, de minden ember magából indul ki, és feltételezi, hogy mások is hasonlóképpen gondolkodnak. Ebben a mondatban ott rejlik az ítélkezés titkolt vágya is. Ha nincs jó és rossz, nincs szorgalmas és lusta, akkor én minek alapján leszek a jó emberek közé sorolható?
A leggyakoribb a cigányok miatti felháborodás, akik hozzávetőleg a lakosság tíz százalékát teszik ki. Miközben a keresztény Európa bástyájának hirdetjük magunkat, ezzel az egymillió magyar, születését és emberi mivoltát tekintve egyenértékű polgárral mit kívánunk kezdeni? A keresztény erkölcsöket hangoztatva hagyjuk őket éhen veszni? Megfagyni? Esetleg a Dunába, Tiszába lőjük őket, hogy gazdagítsuk a cigánygyilkosságok elkövetőinek repertoárját? Nem kellene taníttatni, képezni a cigány magyarokat? De nem a mi rájuk erőltetett normáink, hanem az ő közösségi és kulturális normáik szerint? Nem azon kellene munkálkodnunk, hogy saját, identitásukat vállaló, a közösségük számára mintát adó és példaként szolgáló értelmiségük legyen?
Persze érthető az ellenkezés a politika és a miniszterelnök részéről. A Nemzeti Alapjövedelem bevezetésével egy időben a politikai elit a legkedvesebb játékszerét, az újraelosztás mértéke és arányai feletti diszponálás lehetőségét veszítené el. Ha alanyi jogon jön a járandóság minden hónapban, akkor min is fognak drága pénzen - évi ezermilliárd forinton, ennyit emészt fel működése évente - az országgyűlésben vitázni a képviselők?
A Nemzeti Alapjövedelem ideája ma egyetlen Magyarországon fungáló közgazdasági iskola tanai közé sem fér be. A közgazdász társadalom zöme, egyetértve a politikai elit többségével, primitív hülyeségnek tartja. Lehet, hogy az is. De álljon végre elő valaki olyan közgazdasági vagy szociális elemeket tartalmazó politikai programmal, amely a négymillió szegény sorban élő magyarral szemben a másik hatmilliónak megadja a cselekvő szolidaritás lehetőségét, és nehéz helyzetükön belátható időn belül, érezhető módon segít. Egyetlen párt programjában sem rejtőznek ilyen megoldások. Talán azért, mert a négymillió szegénynek nullával egyenlő az érdekérvényesítő képessége. Pedig ők is embernek születtek. Az emberi méltósághoz, aminek nem része a fagy- és éhhalál, nekik is az egykori alkotmányban rögzített joguk van. Vagy csak volt?
