Angyalföld;trükkös csalók;

Forrás: police.hu

- Trükkös csalóbandát kapcsoltak le a budapesti rendőrök - Videó

Az angyalföldi nyomozók elfogták azt a két nőt és egy férfit, akik több mint egy éven keresztül különböző indokokkal nagy összegű pénzt és ékszereket csaltak ki egy idős asszonytól - számolt be a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. Melinda, M. János és R. Tímea sárbogárdi lakosok ellen.

A nyomozás adatai szerint 2016. januárban egy ismeretlen személy telefonon felhívta a Budapest XIII. kerületben lakó idős sértettet, majd közölte vele, hogy kisorsolták és nyereményeket nyert. Az asszonynak a lakcímén pár nap múlva egy férfi és egy nő át is adta az ígért ajándékok egy részét, amiért azonban pénzt kértek és kaptak is. Az alkalmi ismerősök egy harmadik társukkal később rendszeresen látogatták a hölgyet, és különböző magyarázatokkal 2017. februárig pénzt és ékszereket - több tízmillió forint értékben - csaltak ki tőle.

A nyomozók a három feltételezett elkövetőt 2017. március 8-án a sárbogárdi otthonukban elfogták, majd a házkutatás során mobiltelefonokat, SIM kártyákat és zálogjegyeket foglaltak le.

A háromfős társaságot a rendőrök előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol őket gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatásukat.