állatkínzás;

- Nyílvesszővel lőtte át a kutyát a feldühödött szomszéd

Elfogultság miatt került a Szekszárdi Járásbíróságra az az ügy, amelyben állatkínzás vétsége miatt mondta ki a bíróság bűnösnek a 35 éves vádlottat – írja a Tolna megyei online napilap. Bizonyítottság hiányában felmentette ugyanakkor a lőfegyver tartásával elkövetett visszaélés bűntettének vádja alól.

Egy másik megye székhelyén történt, hogy a vádlott tavaly február 16-án kora reggel észrevette, hogy megint átment az udvarába a szomszéd kutyája. Már korábban többször figyelmeztette a szomszédot, hogy javíttassa meg a kerítést. A vádlott ekkor előbb bement a házba, majd kezében egy felajzott számszerszíjjal ment ki ismét az udvarra és meglőtte a kerten átfutó kutyát. Az nyílvessző elérte az állat tüdejét, amitől a kutya kimúlt. A bíróság ezért a férfit 100 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, amelynek napi tételét 4000 forintban határozta meg. Ha nem fizetné meg a 400 ezer forintot, úgy azt börtönbüntetésre kell átváltani, amelyből a vádlott a kétharmad rész kitöltése után szabadulhat feltételesen.

Nettó 30 millió 850 ezer forintos ajánlatával az érdi székhelyű HCSEnergia Kft. nyert el egy közbeszerzési eljárást egy szombathelyi biomassza fűtőmű terveinek elkészítésére és az engedélyeztetési folyamatban való közreműködésére, még tavaly decemberben.