Szertefoszlott, véget ért álmokról, az álmok gyilkosairól harsogta hazugságait és csúsztatásait a kormányzati propagandagépezet az elmúlt hetekben. Nekünk, ellenzéki politikusoknak és a civileknek jutott az a hálátlan szerep, hogy az álmok és rémálmok álmodóival szemben a valóságot képviseljük. Hálátlan szerep, hiszen a valóság tényei korántsem olyan rózsásak, mint Orbán Viktor vagy Tarlós István hagymázas álmai. Mégis büszkén képviseljük, annál is inkább, mert mi, budapestiek a valóságban élünk.
A valóság az, hogy a Fővárosi Közgyűlés két hete minden idők leggyalázatosabb költségvetését fogadta el, amelynek egyetlen erénye a fájdalmas őszinteség. Hiszen azt már Tarlós István is elismeri, hogy két éven belül gyakorlatilag leállnak a fejlesztések Budapesten; azt a keveset, ami marad, a Fidesz által gyűlölt Európai Unió támogatásából valósítjuk meg. Ráadásul a kormány fővárosellenes politikája miatt ennek is már csak a töredéke jut Budapestnek. Mindezzel párhuzamosan Budapest adóssága kezelhetetlen mértékűre nő, a város önállósága, tulajdonképpen maga az önkormányzatiság is megszűnik.
Képviselnünk kell a valóságot, hiszen a budapestiek is a valóságban élnek. Ők nem szereznek közpénzből óriási birtokokat és kastélyokat, nem emelkedik hatszorosára ingatlanjaik ára, mint a frissen épült uszodáknak, stadionoknak. Ők abban a valóságban élnek, ahol az FKF-nek választania kell a szemétszállítás és a takarítás között. Ahol lassan már meg sem ígérik a ki-kigyulladó 3-as metró felújítását, hisz tudják: a kormánynak bármilyen sportesemény, bármelyik stadion fontosabb, mint az, hogy a fővárosban biztonságosan utazhassanak az emberek.
Nem tudom, mire büszke a főpolgármester... Inkább szégyenkeznie kellene amiatt, hogy hét évnyi fideszes kormányzás és az ő hat és féléves főpolgármestersége alatt nem hogy befejezni, de elkezdeni sem tudták a metrófelújítást. Szégyen, hogy még egy tendert sem tudnak úgy kiírni a 3-as metró ügyében, hogy azt ne kelljen visszavonni. Szégyen, hogy az óbudai árvízvédelemmel kapcsolatban még egyetlen használható tervet sem tudtak összehozni – és ezek állítólag Tarlós István szívügyei.
Nem volt szívügye Tarlós Istvánnak az egészségügy, át is engedte egyetlen szó nélkül a kórházainkat a kormánynak. Azokat a kórházakat, amelyeket korábban lépésről lépésre felújítottunk, modernizáltunk és amelyek ma omladoznak. Ugyanilyen sorsra jutottak az iskoláink, amelyekért a főpolgármester ugyan fel-felszólalt, de olyan halkan csak, hogy Orbán Viktor biztosan ne hallja meg. Tarlós Istvánnak a kultúra saját bevallása szerint sem szívügye – ez mondjuk meg is látszik. Szerencsére Budapest kulturális élete van annyira erős és autonóm, hogy semmi szüksége a főpolgármesterre.
Hiába fizet be - képletesen - minden egyes budapesti polgár a csecsemőtől az aggastyánig minden áldott nap átlagosan tízezer forintnyi adót, Orbán Viktor és kormánya nem tudja elrejteni mélyről jövő és engesztelhetetlen gyűlöletét Budapesttel szemben. Ezért rohadnak a kórházaink, ezért zuhan meredeken az oktatás színvonala az iskoláinkban, ezért nincs elég ember, aki a városunkat tisztán tartsa és ezért utazik naponta félmillió ember gyakorlatilag életveszélyben a metrón. Ez a bosszú azért, amiért a budapestiek kiállnak magukért és megálljt parancsolnak a kormányzati ámokfutásnak. Ez a bosszú azért, amiért a fővárosban élők a lopni készülők kezére csaptak.
Az olimpia lefújása után a főpolgármester nagy mellénnyel azt mondta: ő ezután is úgy harcol majd a budapesti fejlesztésekért, mint eddig. Nos, ha ez tényleg így lesz, az Budapest számára nagyon rossz hír, hiszen ennek a harcnak, ennek a szóbeli nekiveselkedésnek az értéke mindezidáig nulla. Tarlós István nem a budapestiek érdekeit képviseli, hanem Orbán Viktor és a Fidesz érdekeit. Azét a baráti társaságét és gazdasági érdekcsoportét, amelyet Tarlós István előszeretettel nevez gondolkodói körnek, de maradjunk annyiban, hogy ha ebben a körben lenne némi gondolkodás, akkor nem buknának be három metrótenderből hármat.
Érthető, hogy a főpolgármester jól érzi magát a sajátjai közt, hogy kényelmes neki az akolmeleg. De – mint ahogyan azt mondják – ahol a meleg, ott a büdös is, és a fideszes akolból kiáradó bűz megfojtja Budapestet. Itt az ideje, hogy kiszellőztessük ezt a bűzt és beengedjük Budapestre a szabad levegőt. Mint oly sokszor már, ennek a kulcsa most is nálunk, budapestieknél van, és mint oly sokszor már, ezúttal is élünk vele. Budapest a mostaninál nagyobb elnyomást is lerúgott már magáról – most sem lesz ez másképp. Így jön el ezúttal is a budapesti tavasz.
