Semjén Zsolt;Libertate;

- Semjén támogatta a kamuszervezetet

Csupán Semjén Zsolt és Pótápi Árpád államtitkár döntötte el, hogy a kormány 220 millió forinttal támogatja a Libertaté nevű felvidéki szervezetet - közölte a miniszterelnök-helyettes az LMP-s Schmuck Erzsébet vonatkozó írásbeli kérdésére.

 Ismert, a Libertatéról kiderült, nem szerepel a szlovák cégjegyzékben, és a szlovák belügyminisztérium sem hallott a szervezetről. Végül a Parameter.sk derítette ki, hogy a közpénzzel megtámogatott Libertaté mögött Németh Róbert felvidéki politikus, csallóközcsütörtöki alpolgármester áll. Ő azt állította a portálnak, hogy a támogatáshoz pályázat útján jutottak hozzá, ám Semjén válaszából kiderült, erről szó sincs: a szervezet egyedi kérelmet adott be a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságához, s meg is kapták a pénzt.

Már a 2019-es tanévtől bevezetnék a kilencosztályos alapképzést - jelentette be Palkovics László. Az oktatási államtitkár azt is elmondta, hogyan tervezi a kormány az oktatási rendszerbe illeszteni a plusz évfolyamot: az egyfajta "előképzőként" jelenne meg az óvoda és az általános iskola között.