Az oktatásért felelős államtitkár az Akadémián meghallgatta a tudós oktatáskutatókat, a vitára már nem maradt az épületben (fontos dolga volt), majd nyilatkozott a rádiónak, hogy ő nyitott a kritikára, de most (se) nem hangzott el semmi új, a tudós kutatók csupa általánosságot mondtak – ezekről nincs mit tárgyalni. Kevesebben hallották, amit kedvesen még távoztában odasúgott a tudós oktatáskutatóknak: "Szeretlek titeket, de csak „tátikázzatok”, versenyre készülünk, ne rontsátok el az összhangzást!"
S a tudós oktatáskutatók eleinte (szomorúan ugyan), de tátogtak csendben, amíg a kórus többsége fennhangon énekelte a dallamot, bajnokjelöltként. Míg egyszer – így a látomás – a tudós oktatáskutatóknak támadt egy ötletük. Mi tagadás, gyerekektől tanulták (de hiszen jó mesterek ők!). Bizony, mindenki megfogadta az államtitkár tanácsát. Elnémultak, s „tátikázott” az egész kórus. Ők nyerték a bajnokságot. Az államtitkár dühödten elhagyta a termet. És ekkor felcsendült a dal! Szépen, tisztán, összhangban. Mint a gyerekek – az Oscar-díjas filmen.
