Postán aligha fordult meg az a levelezőlap, amelyet Dienes Kata úrleánynak írtak pajtásai 1911. december 13-án. Nemcsak a bélyeg hiánya valószínűsíti a személyes kézbesítést, hanem az is, hogy a hanyagul felfirkált címzésben elírták a házszámot: a Dienes-villa Debrecenben, a Simonyi úton nem a 18., hanem a 16. szám alatt van ugyanis. No nem mintha a postás így ne találta volna meg a nevezetes épületet, de talán – levéltitok ide vagy oda – csodálkozva forgatta volna a fekete-fehérben nyomtatott, rajzos anzikszot.
Dienes Kata úrleány a Feministák Egyesülete által Budapesten nyomtattatott lapot kapta meg a barátaitól. A képes felén gyermekek felvonulása látható, a copfos és borzas csöppségek egytől egyig „Választójogot anyuskának!” feliratot tartanak maguk elé. A feladó azonban még meg is személyesítette a tüntető dedeket: a tollal rótt kiegészítés szerint van köztük Juci és Duci, Ili és Ila, Jenő, Barnus, Béla és Tibor, valamint egy bizonyos Gyöngyössy. Az aláírás nélküli üzenet pedig így szól: „Ezen nagyreményű társaság anyuskájának lenni élvezet.”
Dienes Kata úrleány még nem töltötte be a tizenkettőt, amikor a lapot megkapta. Második gimnáziumba járt, a fiúknak alapított Református Kollégiumba, mint magántanuló. Hogy 1911 adventjén kikkel barátkozott, hogy kicsoda Duci, Juci és Jenő, azt sajnos képtelenek voltunk kideríteni. Egyvalakit tudunk azonosítani a női választójog élharcosai közül: Barnust, aki Kata legfiatalabb, nálánál csak öt évvel idősebb bátyja volt.
A Dienes család művészetkedvelése és a szalonját uraló szabad szellem mellett a népes mivoltáról volt ugyanis a leginkább ismert Debrecenben. Dienes Barnabás jogásznak, az Alsó-szabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat igazgatójának nyolc gyermeke volt, a legidősebb, Klára és a legfiatalabb, Kata születése között csaknem egy emberöltő – huszonkét év – telt el. A fiúkból mérnök, matematikus, bölcsész, illetve protestáns lelkész lett, barátaik a művészet és a tudomány minden ágát témává avatták a hétvégi nagy beszélgetéseken. Babitscsal való távoli rokonságuk révén mindnyájan irodalomrajongók voltak – különösen Adyt éltették –, de a villa gyakran adott otthont koncerteknek is, Wagnert, Debussyt, Richard Strausst hallgattak.
Dienes Kata úrleány 1911 decemberében még nem volt több, mint egy nagyszerű család mindenki által rajongott legkisebb gyermeke. A következő tanévben azonban, amikor majd bátor tettre szánja el magát, és a gimnázium rendes tanulójává lép elő, egyetlen leányként egy negyvenfős fiúosztályban, valójában az örökkévalóságban bérel magának egy kicsiny, de biztos helyet. Első közelítésre persze csak annyi történik, hogy a másik osztályba járó Révész Ágnessel egyetemben iskola szerte látványossággá válnak, Katából pedig egyszer és mindenkorra Kató lesz. „Rövid körhajat hordtak mindketten, ami akkor szörnyen modern dolognak látszott. Ugyanabban a házban laktak, a Dienesék múlt századvégi villájában, a Simonyi út és a Poroszlay út sarkán; Ágnesék az emeleten, Katóék a földszinten. (…) Ágnessel és Katóval barátkozni, udvarolni nekik, szerelmesnek lenni valamelyikükbe, majdnem olyan elengedhetetlen kritériuma volt a mi táborunkhoz való tartozásnak, mint – mondjuk – a Modern Könyvtár füzeteit olvasni” – emlékezett vissza később Kardos Pál.
Katóba azonban nemcsak úgy általában lett mindenki szerelmes, hanem konkrétan Szabó Lőrinc is. Az osztálytárs, aki ötödikesként járt először a Dienes villában, s az ott uralkodó szellem olyan megrendítő hatást gyakorolt rá, hogy – miként a Tücsökzene Kató-strófái egyikében majd megírja – „Ettől kezdve Katóék háza lett / a sugárzó központ. A képzelet / megtalálta misztikus otthonát, / s Debrecen elsüllyedt.”
A történetnek ez a szála mindvégig regénybe kívánkozóan drámai. A költő szerelmét Kató azután is csak barátsággal viszonozta, hogy 1917-ben vőlegénye meghalt: két évre rá hozzáment iskolatársukhoz, Czellár Ferenchez. Szabó Lőrinc pedig az 1918-as hadiérettségit követően épp a legjobbkor fejezte be a frontkiképzést, mivel mire puskát kellett volna fognia, a Monarchia összeomlott, a harcok befejeződtek, a tizennyolc éves katona pedig felkeveredett Budapestre. A Tanácsköztársaság idején már titkárként dolgozott az Országos Könyvtárügyi Hivatal vezetője, Dienes László mellett. Kató egyik bátyja volt persze ő is.
De ajánlom, ne hagyjuk el teljesen a történet másik szálát sem, mert az is tartogat számos érdekességet. 1911 decemberében, amikor Kató valamelyik barátja a lapot megírta, épp a hetedik születésnapját ünnepelte a magyar Feministák Egyesülete. A lexikonszócikkek nem sok eseményt sorolnak fel az egylet történetéből egészen addig, amikor majd 1913 nyarán Budapesten gyűlik össze a világ radikális mozgalmár nőinek krémje, hogy a magyar fővárosban – meg persze az egyhetes gyűlés során lebonyolított vidéki látogatások mindegyikén – a választójog kiterjesztését követeljék.
Pedig ezekben az esztendőkben mindvégig keményen dolgoztak, lapot szerkesztettek és jelentettek meg, kiadványokban hívták fel a figyelmet a jogfosztottság tarthatatlan voltára. 1906-ban egyenesen az ország legmagasabb vezetőihez intéztek körkérdést a női választójog tárgyában, így őrződtek meg az utókornak gróf Tisza István miniszterelnök veretes gondolatai is: „Két szóval megmondhatom, hogy a nők képviselőválasztói jogának határozott ellensége vagyok. Irtózom a gondolattól, hogy asszonyaink megannyi választó polgártárssá alakuljanak át. (…) Ezzel a reformmal veszítenénk mi, szegény férfiak, de azt hiszem, végeredményben a nők is.”
Dienes Kató környezetében minden bizonnyal volt valaki, aki ezt nem így gondolta, mert lám, az 1911-es év végén valahogy eljutott ez a lap Debrecenbe – igaz, a gyerek- vagy kamaszkezekben végül kissé kifacsart tartalmat kapott.
És ami a lényeg, hogy a háború után, többéves törvényhozási küzdelmet követően, történetesen épp a Tanácsköztársaság meglehetősen zűrzavaros napjaiban – ha inkább csak papíron is, de legalább – megszületett az általános választójogról szóló törvény. Igaz, azért arra is jutott akkor idő, hogy a világ első női nagykövetét, a feministák lapjának korábbi szerkesztőjét, Bédy-Schwimmer Rózát, akit még Károlyi Mihály nevezett ki a svájci képviselet vezetőjének, leváltsák posztjáról.