Ha összegyúrjuk Charles Baudelaire flaneur-jét, azaz városi kószálóját, a Haititől megihletett Paul Gauguint és vibráló színeket használó Vincent Van Goghot, majd egy fényképezőgépet adunk a kezébe, akkor megkapjuk a Magnum fotóügynökség ikonikus fotósát, Alex Webbet.
A 30 évnyi színes fotót összefoglaló tárlat, ahogy azt Szarka Klára kurátor is elmondta, földrajzi szempontból szerveződik a Műcsarnokban látható kiállításon: Isztambul, az Egyesült Államok, Nicaragua, India, Brazília, Kuba, Haiti és Mexikó fotócsoportjait az adott tájra jellemző hangulat és a jellegzetes színek teszik megkülönböztethetővé egymástól. Ahogy azt az eleinte fekete-fehér szociofotókat készítő Webb a megnyitón elmondta, Haitin és az amerikai-mexikói határon végzett munkája során érezte azt, hogy hiányzik valami a képeiből. Mégpedig a színek, amelyekkel nemcsak egy hely atmoszféráját tudja megragadni, hanem sokszor álomszerűvé is teszik képeit. A helyek pedig általában határterületek, kulturálisan, társadalmilag és politikailag feszültségekkel terhelt városok, periférián, határhelyzetben élő közösségek.
Webb nem dokumentarista, nem is fotózsurnaliszta, a streetphotographyt vegyíti a művészi fotográfiával. Az utcai fotózáshoz nagy szerencse kell, a spontaneitáshoz Webbnél erős kompozíció társul: a képek többrétegűek, az előtérben, a kép terének közepén és a háttérben is van mit nézni, sőt, a fotók épp hogy nem túlterheltek. Munkájának kulcsa a rengeteg séta és az írói attitűd. Webb irodalmat is tanult, és amikor kiválaszt egy országot, akkor először mindig regényeket olvas, hogy megismerje a hely képzeletvilágát. Nemcsak a látványt szeretné rögzíteni, hanem a hely egész hangulatát egy képben. És mindenekelőtt az emberi jelenlétet vagy annak nyomát.
A Budapest Fotófesztivál rendezőinek sikerült egy valóban nagyágyút elhozniuk. A rendezvénnyel szeretnék évente a kortárs és klasszikus magyar, valamint a nemzetközi fotográfia értékeit bemutatni, a nagyközönség számára is befogadható programokat, illetve szakmai eseményeket is szervezni. A sorozathoz nagy múzeumok, fotóval foglalkozó galériák és kulturális intézetek is csatlakoztak. A Műcsarnokon kívül a másik két fő központ a Várkert Bazár, ahol a Szubjektum című csoportos kiállítás látható hazai fotósok képeivel (a rendezvény idei fő témája a portré), illetve a Budapest Projekt Galéria, ahol a fesztiválközpont található.
Mucsy Szilvia fotográfus, a fesztivál igazgatója lapunknak elmondta, hogy azok az intézmények, amelyeket megkerestek, mind visszajeleztek nekik és csatlakoztak a rendezvényhez. A Szubjektum című kiállításon való részvételre pedig pályázni lehetett: - Somosi Rita és Szarka Klára kurátorok válogatták ki a munkákat a körülbelül száz pályázatból. Amatőrök nincsenek köztük, csak szakmai fórumokon hirdettük meg, és olyanokat vártunk, akik már túl vannak egy kiállításon - mondta. A katalógust lapozgatva viszont hiányérzetünk lehet, a Mai Manó Ház és a Capa Központ ugyanis nem szerepel a kiadványban. Mucsy elmondta, hogy a Budapest Fotófesztivál bekapcsolódik majd a két intézmény szervezte Fotóutca Fesztiválba, és ott képviselteti magát egy konténerrel. (Kőrösi Orsolyát is megkerestük azzal a kérdéssel, hogy mi az oka annak, hogy nem szerepelnek a csatlakozott helyszínek között, de a két intézmény ügyvezető igazgatója nem akart válaszolni.)
- Nemcsak kortárs galériák vesznek részt a rendezvénysorozatban, hanem vissza is tekintünk a fotográfia hagyományára - mondta lapunknak a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának főosztályvezető történésze, Lengyel Beatrix. Ők a fesztivál tematikájához csatlakozva a portré gyűjteményből válogattak, a tablók pedig a múzeum kerítésén lesznek láthatóak. A Fényképtárnak 40 ezer képe van 15 ezer emberről, a kollekció azonban önállóan csak ritkán mutatkozik meg. Most egy Erzsébet királynéról készült különleges fotót is láthatunk majd.
