- Megfogta a Medvét?
- Meg.
- Milyen volt?
- Nagyon nehéz. Elbőgtem magam, amikor bemondták, hogy a Testről és lélekről nyerte el az Arany Medvét. Sírtam és vigyorogtam, mint egy gyerek. Infantilissá tett a hirtelen boldogság.
- Mi ugrik be először, ha a berlini világpremierre gondol?
- Hogy botorkálok kifelé a fesztiválpalota hatalmas színpadára Enyedi Ildikó után. Befelé menet nem láttam magam körül semmit. De ahogy álltam a színpadon, belém villant, milyen hatalmas a háromemeletes nézőtér, dugig emberekkel. Hirtelen meghallottam a tapsot meg az ujjongást. Csodálatos volt.
- Gondolta volna, hogy vágóhídon, halál és véres húsok szomszédságában játssza el egy szerelmesfilm főszerepét?
- Nem. De ha belegondolok, hogy Gothár Péter rendezésében én voltam Jancsó Piroska, az első sorozatgyilkos az Ahol a farkas is jó című dokumentum drámában a Katona József Színházban, már nem is tűnik olyan vadnak. Az a karakter is távol áll tőlem, de rá gondolva talán már nem is olyan idegen, hogy a tőlem teljesen elütő, autisztikus vonásokat mutató, 30 éves Mária vagyok a filmen.
- Nem is vágta mellbe a vágóhíd valósága?
- Édesapám vadászik. A véres hús látványa nem volt új számomra. Ami mellbe vágott, az a friss hús és a fertőtlenítő szaga, egyszer meg egy malacka halál előtti visítása. De én egy falusi lány vagyok, állóképes ezekben a dolgokban.
- Mire gondolt, amikor elolvasta a forgatókönyvet?
- Arra emlékszem, hogy ülök egyedül a hálószobában, és hangosan nevetek. Elöntött a boldogság, hogy ilyen csodálatos történetet játszhatok el. Gyönyörű volt és ráadásul vicces is. Emlékszem, forgatás alatt egészen elfelejtkeztem arról, hogy milyen vicces, mert annyira komolyan vettem Máriát.
- Enyedi Ildikó lapunknak azt mondta: „elképesztően szexi, nagyon határozott, nagyon dinamikus, szókimondó, cserfes lány.” Hogy sikerült a végletesen magába zárt Mária figurájába költöznie?
- Az átváltozás első, mindent eldöntő lépése az volt, hogy ne tükröződjön a szememben a nőiesség. A gyermeki szinten megragadt lény köszönjön vissza Mária szemében. Mindvégig arra gondoltam, ezen nem múlhat, hogy megkapom-e a szerepet. Nem lehet, hogy ne találjam meg a szememben azt a Máriát, aki határozott nő ugyan, meg kíváncsi a világra, de nem tud róla semmit. A színészi létezésünkhöz hozzátartozik, hogy a szexusunkkal dolgozunk. Ezt az ösztönös valamit kellett teljesen lemarni magamról. Ildikó az első casting után azt mondta, a kamera látja még a szememben a nőiességet. Beálltam a tükör elé és próbálgatni kezdtem, hogy úgy nézzek, mint aki nem tud semmit a nemek dolgáról. Kemény menet volt, de megtaláltam. Utána, vagy tán már közben jött a belülről való táplálkozás. A gyerekkoromba nyúltam vissza, a szófogadó, engedelmes, jól tanuló gyerekhez, aki voltam. Az egykori jó kislányt hívtam elő, hogy Mária életre keljen.
- A Testről és lélekről Máriája a magyar filmművészet egyik legkülönösebb hősnője. Nincsenek rajtakapható eszközei, de csupa meglepetés. Például gyakran megnevetteti a nézőket, Berlinben is, Budapesten is.
- A szerephez a bizalom volt a legfőbb alap. Ildikó mindvégig nagyon erős támasz volt, nem is nagyon lehetett eltévedni. Rábíztam magam, ketten kezdtük életre kelteni, s ezért olyan volt, mintha a mi gyerekünk lenne Mária. A kamera előtt minden erőmmel arra összpontosítottam, hogy megcsináljam, amiket Ildikó előtte nagyon halkan odasúgott, s elmondta, mi következik, mi történik velem és a szituációban konkrétan, mi történik Máriában. Nagyon csöndesen, halkan mondta el, és a súgással beindította a lelkemet, ami teljesen kinyílt és átéreztem, amit Máriának éreznie kellett.
- „Én mint egy valódi, élő személyre gondolok vissza Máriára, akivel együtt dolgoztam a filmben.” A rendező lapunknak mondott szavainál nagyobb elismerést nehéz elképzelni.
- Mária számomra is egy másik, különálló lény. Az első stábvetítésen nagyon féltem visszanézni magamat. A forgatáson soha nem néztem vissza egyetlen felvételt sem. Nem akartam tudni, hogy mi látszódik kívülről. Éreztem, annyira belül vagyok, hogy kizökkentene, ha meglátom kívülről, mit csinálok belülről. Nem is néztem meg soha. A film láttán azt éreztem, hogy ez nem én vagyok. Ez egy nagyon jó film, és elhittem Máriának minden jelenetet. Elhittem, hogy ő Mária, akit én elképzeltem. Megtörtént ez a csoda, az átváltozás.
- A partnere nem profi színész, de ezt a néző, hacsak nem tudja Morcsányi Gézáról, hogy műfordító és dramaturg, kiadói szakember, észre sem veszi. A munkában mit jelentett?
- Az előnyünkre fordítottuk a helyzetet. Más esetben a forgatási szünetekben megy a nagy dumaparti és szakmázás a kollégákkal. Most mindketten megőriztük a filmbeli figuránk zártságát, a forgatási szünetekben is Mária maradtam. Ez erős plusz volt nekem. Géza is átadta a lelkét annak, akivé válnia kellett a filmben. Hasonlóak vagyunk, a munkában alázatosak és tisztelettudóak. Gézában megvan az a rendkívüli finomság, ami kizárt mindent, ami nem őszinte. Egy pillanatig sem akart másnak látszani, őszintén Endre volt.
- Fontos szerepe van annak, hogy álmukban szarvasként találkozik Mária és Endre. Személy szerint mit tart az álmokról?
- Fontosak számomra. Gyakran megtörténik, hogy amit nappal elhessegetek magamtól, éjjel visszatér, teljesen konkrét formában. Álmomban megtörténik, amitől a valóságban tartok, s mint a lakmuszpapír, megmutatja, látod, ettől félsz. Az álom után reggelre feloldódik bennem a félelem.
- Színházi bemutatóra készül. Mire?
- A Katona József Színház Kamrájában Máté Gábor rendezi A tökéletes boldogság világa című kínai darabot. A főszereplőn kívül mindannyian három-három szerepet játszunk. Mind a hármat nagyon szeretem.
