Most éppen lehallgatom magukat. Némi sistergés és kattogás után ejtette ki ezt a lakonikus mondatot egy ismeretlen férfihang valahol köztem és egy érett korú szakszervezeti vezető között félúton, amikor utóbbit épp arról faggattam, mitől lehetnének sikeresebbek az érdekvédők. Kicsit hallóztam, elvigyorodtam a tréfás beszóláson, majd mégis megjegyeztem: ha ezt teszi, pocsékul csinálja. Újabb tárcsázások után sikerült visszakapnom beszélgetőpartnerem, elvicceltük az esetet, hogy a túlterhelt hálózatok biztos összegabalyodtak, de ha mégis megtörtént volna, az akár azt is jelezhetné, hogy valakinek (netán kormányunknak) olyan fontosak a mozgalmárok, hogy érdemes őket titkos eszközökkel is figyelni.
De legyünk realisták. A magyar érdekvédők manapság sem a kormánynak, sem a munkavállalók többségének nem ilyen érdekesek. Hivatalosan 9-10 százalékos a szervezettségük, a dolgozók nagy része úgy gondolja: csak harcoljanak, úgyis ugyanazt kapjuk, amit a tagok, és fizetnünk sem kell érte. A még nálunk is rosszabbul álló Bulgáriában épp ezért például már bevezették, hogy a nem szervezett dolgozók is fizetnek díjat, ha csatlakoznak a szakszervezetek által kiharcolt kollektív szerződésekhez. Hol vannak nálunk az ilyen ötletek, amivel láthatóvá és kézzelfoghatóvá válik a szakszervezetek jelenléte?
Most minden szövetség azt állítja, ők harcolták ki a legalacsonyabb béreken foglalkoztatottak drasztikus januári béremelését, a sikert mégis a kormány aratta le, nekik meg maradtak a láthatatlan helyi csaták a bérfeszültség miatt. Meg maradnak a belső viták arról, miért nem hagynak nyomot az akcióik, hová lettek a szakszervezeti vagyon utolsó morzsái, hogyan tudnának megújulni, bővíteni a létszámot, vagy legalább elérni, hogy sztrájkolhassanak. Ha lesz változás, az nem az ő sikerük lesz, a kormány egyszerűen előveszi a választás előtti mosolygós arcát. Ha még ebben a kegyelmi állapotban sem sikerül előrelépni a Munka Törvénykönyve, a sztrájktörvény vagy a korengedményes nyugdíj jelenlegi szabályainak a dolgozók számára kedvezőbb átalakításában, akkor a magyar szakszervezetek 155 év után egyszerűen kiírják magukat a történelemkönyvekből.
