Az Amnesty International egyike azoknak a migránspárti ügynökszervezeteknek, amelyek Soros György pénzéből működnek és a migránspárti erőket szolgálják – áll a Fidesz szerdai közleményében. (E sorok írásakor kétségek gyötörnek bennünket, hogy vajon a KDNP is egyetért-e ezzel.)
Súlyosabb a dolog persze annál, semhogy első látásra is csak viccelődjünk vele, viszont a kínunkban röhögés ősi magyar hagyományunk. Nézni tán szórakoztató, átélni iszonyú, ahogyan óriásjárásban trappolunk visszafelé történelmünk feltépett útján – és utóbbi szót tessék Kádár János hanghordozásával olvasni, úgy plasztikusabb az érzet.
Az negyvenvégi-ötvenes-hatvanas évek politikai retorikája ez a zimperalista (szigorúan köztes „i” nélkül!) ügynökök aknamunkájáról. A minden világok legjobbika elleni nemzetközi összeesküvésekről, az éber pártról és kormányról, az ugrásra kész, megbízható hatóságokról.
Csőszkunyhó, ürgebőr, láncos kutya, karvalytőke, kémkedés, szabotázs, árulás – mit felejtettem még ki? Aki ezekre a rémtettekre kíváncsi, nem az MDP lapját kell visszaolvasnia, elég a Népszaván kívül jószerivel bármelyik mait.
Ma a civilek tartózkodnak a céltáblán, ők a jelenkori Maort, Pócspetri, Rajk, Nagy Imre. Ha tehetnék, fizikailag is megsemmisítenék őket, de szerencsére nem tehetik.
Amikor pedig eljön egy bizonyos nap, akkor a kifosztott, kivégzett, megalázott (civil) társadalom jelképes koporsói elé állhat majd egy szakállas fiatalember, aki lángszavakkal kiűzné az országból az oroszokat. És onnantól kezdődhetne minden elölről.
