Azt nem tette hozzá, hogy ezzel a magyar bajnokságban a sporttelepek egyáltalán nincsenek egyedül. Az embereket mindenesetre nem hatotta meg sem a túltolt biciklihadjárat, sem a belépők diszkontálása, hiszen mást nem lehet mondani: kis érdeklődés mellett zajlott a nyitány. Az öt mérkőzésre (a Vasas–Szombathely elmaradt) összesen 16 302 néző volt kíváncsi; ez 3260-as átlagot jelent. Ám Debrecenben, ahol meccsenként eddig 2829 drukkert jegyeztek, ezúttal 7138-an váltottak jegyet az FTC vendégjátékára, azaz a további négy találkozó látogatottságának középértéke alig 2266-ra rúgott. A milliárdos, ámde szurkolószegény, az idáig mindössze 1848-as átlag nézőszámot előállító Videotonnál még az első forduló normáját sem sikerült elérni: az Újpest elleni találkozón csak 2179-en voltak.
Sok magyar gólt ők sem láthattak, pedig Felcsúton legalább már potyogtak, nem úgy, mint Hajdú-Biharban. A dagályos futballakadémiai székfoglalók ellenére megint kiderült, miért szerepeltet kezdő tizenegyében hét légióst a fehérvári együttes. Azért, mert a nemzetközi porondon jórészt ismeretlen katonákból álló külföldi kontingens is jobb a hazai készletnél. Ez nem pusztán arra vonatkozik, hogy a hálót – sorrendben – Perovics, Hadzic, Scsepovics, Suljic, Scsepovics és Stopira zörgette meg (5-1), hanem mindenekelőtt arra: mekkora gyorsasági és technikai differencia mutatkozott a Videoton szerb csatárai meg az Újpest magyar védői között. Kálnoki-Kis úgy tűnt fel, akár kísérő a konyak mellett, és még jó eset volt, ha futva, nem csupán szemmel követte az ellenfelet. Mohl pedig nem egyszerűen gyengén, hanem úgy „futballozott”, hogy időnként azt sem lehetett sejteni, melyik csapathoz tartozik. Az első félidőben gólpasszal lepte meg a Videoton bosnyák játékosát, Hadzicot, a másodikban pedig olyat rúgott a labdába a saját tizenhatoson belül, hogy a gömb logopédus után kiáltott, annyira dadogott. Azaz éppen csak elkocogott a lila bekktől két-három méternyire helyezkedő fehérvári Lazovicshoz...
Diarra is baktatott, mégpedig lefelé, mert megsértette a beszédre módfelett, a szabályokra viszont nem annyira kényes Solymosi játékvezetőt, aki a harmadik hazai gól előtt nem torolta meg, hogy Lazovics a nyakánál fogva lerántotta Mali egyszeres válogatott labdarúgóját. Az afrikai futballista 2014-ben, Sencsenben, a kínaiakkal vívott találkozón szerepelt hazája nemzeti együttesében, és a 3-1-es mali győzelemmel zárult mérkőzésen is (1-0-nál) kiállították...
De a magyar futball Fejér megyei katedrálisában legalább akadt esemény, nem úgy, mint a legföljebb háttértévézésre alkalmas Debrecen–FTC találkozón. Olyan meccs volt ez, amelynek túlnyomó részében az ember nyugodtan kimehetett kávézni vagy pirítóst sütni a konyhába, nem maradt le az égvilágon semmiről. A DVSC halmozottan hátrányos helyzetére jellemző: legutóbbi hat bajnoki mérkőzésén egyetlen egy gólt szerzett a múlt év októbere óta nyeretlen csapat.
A nagybeteghez most svájci születésű Feltschert hívtak Venezuelából – a csatár a Zürichtől tizenhét kilométerre lévő Bülachban látta meg a napvilágot –, de a 13-szoros venezuelai válogatottról egyelőre csak annyi állítható, hogy viszonylag nehezen téveszthető össze Dél-Amerika virtuóz labdaművészeivel. A magyar játékosmegfigyelők igazán széles körű ismereteit annál inkább dicséri, hogy további egzotikumok is előfordultak: az összesen kilenc légióst bevető Debrecen együttesébe beállt a nem feltétlenül sorozathős-gyanús nigériai Derick Chuka, valamint a dél-koreai Hyun Jun Suk, akinek honfitársa is pályára lépett, miután az FTC becserélte Ryu Seung Woo-t.
Ezzel együtt gól nélküli döntetlennel, egy-két ferencvárosi gólhelyzeten kívül nagy erdővel, tavaszi pangással kellett beérni. Tehát Chuka már van, de lábra is szükség volna.
Magyarán: lenne még mit behozni.
