Mit lehet tudni a világ leghatalmasabb országának új oktatási miniszteréről? Az első mindjárt a neve. Annak idején Jimmy Carter amerikai elnök keltett egy kis zavart a magyar protokollban, amikor Budapestre érkezve kijavította a szóvivőt: ő nem James, hanem Jimmy. Amerikában számos politikus, mind a demokrata, mind a republikánus oldalon fontosnak tartja, hogy névhasználatával is bizonyítsa, nem kíván előkelősködni, ő elnökként is azonos hétköznapi önmagával, Jimmy magánemberként is és politikusként is. (Gondoljunk csak a magyar jobboldal körében újabban futótűzszerűen terjedő, dzsentrimajmoló háromnevűség divatjára!) DeVos asszony sem Elisabethként, hanem Betsyként nevezteti magát, ami számomra rokonszenves vonás. A másik, amit tudni lehet róla, hogy mérhetetlenül gazdag. Férje is milliomos, ő „Mr. Amway”, pontosabban Dick DeVos jr., az Amway Corporation társtulajdonosa, apja pedig az az Edgar Price, akit Michigan egyik leggazdagabb emberének tartottak, a vállalkozását 136 milliárd dollár értékűre becsülték. Betsy DeVos egy 22 ezer négyzetméter alapterületű kastélyban lakik, amelyik egy tavon áll. A vakációkat Floridában tölti.
Baj az, ha egy miniszter vagyonos? Talán baj, mert valószínűleg nem élte meg soha a hétköznapi emberek problémáit, ugyanakkor van ennek a helyzetnek előnye is. Ferenc Józsefről mesélték, hogy ha felterjesztettek elé egy személyt miniszteri kinevezésre, azt szokta kérdezni: „Hat er was?” Van már neki valamije, vagy csak most fog közpénzből meggazdagodni? (Nekünk talán erre vonatkozólag is vannak tapasztalataink.) Azt még feltétlenül hozzá kell tenni Betsy DeVos anyagi jellemzéséhez, hogy férjével együtt hatalmas összegekkel – több száz millió dollárral támogattak különböző jóléti, elsősorban oktatási projekteket.
Bónusz a tehetségnek
Az Amerikai Szövetség a Gyermekekért nevű szervezet elnökeként is azért dolgozott, hogy a szegény diákok jó minőségű oktatásban részesülhessenek. Elsőrangúan fontosnak tekintette az iskola választás szabadságát. Különös, de a választási kampányban – republikánus létére! –, nem támogatta Donald Trumpot, viszont elismerte: „Tudjuk, hogy gyermekek milliói, elsősorban alacsony jövedelmű és kisebbségi csoportokhoz tartozó családok gyermekei, nem jutnak megfelelő színvonalú oktatáshoz. Üdvözöljük, hogy a Trump-kampány az iskolaválasztás lehetőségeinek kiszélesítésére összpontosít és józan észre alapozó javaslataival minden gyermeknek segít minőségi oktatáshoz jutni” .
A Washington Post szerint Betsy DeVos azt írta a Szenátus egyik kérdésére válaszul, amikor az oktatásügy lényegi célját kellett meghatároznia: „Minden gyermek megérdemli, hogy olyan iskolába járhasson, ahol támogató környezetben van lehetősége a tanulásra, a növekedésre és a fejlődésre.”
Mit jelent ez konkrétan? Ez az úgynevezett bónuszos rendszert. (Angolul: „school voucher program”). A bónusz - vagy voucher - nem más, mint egy állami forrásból biztosított összeg, amit a szegény diákok tömegei megkaphatnak, hogy drága magániskolában folytathassák a tanulmányaikat, ha eredményeik alapján jogosultak erre. A demokrata beállítottságú oktatáskutatók nagyon támadják emiatt Betsy DeVost, mondván, ez az akció a magániskolák megmentését szolgálja, mert közpénzből finanszírozza azokat. A közpénzt inkább a közoktatási intézmények (public schools) színvonalának a javítására kellene fordítani.
Ez jogos kritika, de hát DeVos asszony többek között éppen azért nem demokrata, hanem republikánus, mert hisz a magániskolákban, hisz a verseny minőségjavító szerepében és a nem központosított intézkedésekkel, hanem az egyéni motivációra építve kívánja színvonalasabbá tenni az amerikai iskolát.
Foglaljuk össze.: van egy kőkeményen konzervatív, keresztény, republikánus oktatáspolitikus, aki nem centralizál, nem ír elő kötelező tankönyveket, nem kívánja a közoktatást átjátszani egyházi tulajdonba, semmiféle ideológiai pressziót nem alkalmaz, az oktatási piacot sem kívánja lerombolni, hanem éppen ellenkezőleg, a rendszer reformját alulról kívánja megkezdeni. A piac törvényeit szem előtt tartva, az oktatásügy „fogyasztóira”, a diákokra támaszkodva.
Senkit sem hagynak hátra?
Most vessük ezt össze a magyar helyzettel, és sírjunk vagy nevessünk tetszés szerint, de vonjunk le néhány következtetést.
Az első: a magyar iskolarendszer jelenlegi átalakítása egyszerűen nem állítható párhuzamba a világ fejlett országainak konzervatív modelljeivel, sőt, azok hozzánk képest elképesztően liberálisnak tűnnek. Amit ott azért kritizálnak, mert túl konzervatívnak tekintik, az nálunk a liberális álom.
A második: az a Donald Trump, akit mint a liberális demokrácia bírálóját vádolja a fél világ, a politikai ellenfelei közül is választ minisztert, mert nem azok lojalitására, hűségére, hanem szakmai koncepciójára van tekintettel. Lehet, hogy Betsy DeVos elképzelése egy vitatható koncepció, és a demokrata oktatáspolitikusoknak van igazuk, de ez egy másik kérdés. A lényeg, hogy nem a közbeszerzési-bizniszekben parírozó, a közpénzek magánpénzekké varázslásában együttműködő személyeket kér fel vezetőnek, nem ez a válogatási szempont, hanem a szakmai elkötelezettség.
A harmadik: az amerikai választópolgár szolidáris az oktatásügy modernizálásért küzdőkkel. A magyar Tanítanék mozgalom lakossági támogatás híján kifulladóban van, úgy tűnik, a magyarországi átlagszülő nem a politikai harc útját választja, amikor gyereke iskoláztatási érdekei forognak kockán, hanem egyéni kiskapukat keres vagy beletörődik a helyzetbe.
Volna itt még egy pont, amelyen érdemes talán elgondolkodni. Miután a szenátusi szavazás lezajlott, és Betsy DeVos nagy nehezen, de megkapta a többséget, a következőket mondta a döntésről Mike Pence, az USA alelnöke: „A mai szavazás minden egyes gyermeket hozzásegít ahhoz, hogy esélye legyen a lehető legjobb oktatáshoz” .
Ez egy másik szemlélet, mint amit az ember a mai magyar iskolarendszerben érvényesülni lát. A mi vezetőink a "szent tantervből" indulnak ki, amelyet az „oktatás-végrehajtási intézményekben” (Horn Györgynek, az AKG igazgatójának a kifejezése) a tanulókkal el kívánnak sajátíttatni. Most ne is beszéljünk arról, hogy ez a tananyag mennyire átideologizált, mennyire tele van Wass Albert és Nyírő József ünneplésével, mennyire túlzsúfolt, maximalista és megtaníthatatlan, hanem egyszerűen nézzük csupán azt, hogy egy mindenki számára kötelező uniformis, amely éppen ezért nem passzol senkire.
Barack Obama elnök azt a végtelenül szimpatikus tételt tette oktatáspolitikája központi vezérelvéve, hogy „nobody left behind” - senkit sem hagyunk hátra. Obama, mint jogvédő identifikálta magát korábbi tevékenységével, egészségügyi reformja is a szegény milliókat szolgálta, iskolaügyben is arra törekedett, hogy ne legyenek a műveltség terén leszakadó rétegek. Donald Trump, akit még a republikánusok is kritizálnak liberalizmus-ellenességéért, olyan politikusokat állít az oktatásügy élére, akik a diákok esélyegyenlőségéért küzdenek. (Emlékezzünk: az Orbán-kormány egyik oktatási vezetője kijelentette, hogy esélyegyenlőség nem is létezik.)
Digitális iskola, otthontanulás
Donald Trump változtatást akar az amerikai iskoláztatásban, átfogó reformra készül. A reform lényegéről még nem sokat lehet tudni, de ha ilyen gondolkodású emberekre bízza, mint amilyennek DeVos asszony most látszik, illetve mint ami a különböző vezetők nyilatkozataiból kiolvasható, akkor jól tesszük, ha nagy figyelemmel kísérjük az amerikai változásokat.
DeVos, aki ellentétben a vádakkal, nem teljesen járatlan iskolaügyben, mert korábban Michigan államban töltött be oktatási vezetői pozíciót, adott egy interjút 2013-ban a Philantropist című lapnak, illetve publikált tavaly egy tanulmányt a Detroit News-ban. Ezekben, ha óvatosan és burkoltan is, de kritizálta a közoktatást. A közintézményeket („public schools”) pejoratív éllel állami iskoláknak nevezte, és arra utalt, hogy ahelyett, hogy öntenénk a közpénzt a rosszul működő állami iskolákba, a szabad versenyt kellene érvényesíteni az oktatásügy területén is, és a digitális iskolákat, az otthontanulást, a voucher-rendszert említette a jövő lehetséges útvonalaiként. Vessük ezt össze azzal a hazai (állítólag) jobboldali és konzervatív törekvéssel, amelyik az állami iskolákat favorizálja és megpróbálja elsorvasztani az itt említett alternatív útvonalat.
Meglehet, hogy a szakmán kívülről érkező miniszter asszony, akit nem érintettek meg a pedagógiai elvek és koncepciók belháborúi, képes lesz egy érdemi reformot átvinni az amerikai oktatásban, de természetesen arra is van esély, hogy éppen kívülállósságából fakadóan alapvetően jó szándékú kezdeményezései félrecsúsznak és törekvése megbukik.
Donald Trump azt állítja ugyan, hogy „Betsy DeVos briliáns és szenvedélyes szószólója az oktatás ügyének", és ebben akár még igaza is lehet, de arra nincs garancia, hogy a miniszter asszony csakugyan jó irányt kíván szabni a változásoknak. Egy valami azonban világos: nemcsak a demokraták liberális, népbarát programja, hanem a republikánusok verseny- és minőségelvű oktatási tervei is fényévnyi távolságban állnak attól, amit ma Magyarország kormánya végrehajt.
A "klasszikus műveltség" ára
Az USA nem kivonni kíván pénzt a közoktatásból, amint ezt a magyar kormány tette az utóbbi években, hanem befektetni kíván az oktatásügybe, pedig – és ez talán kevésbé ismert nálunk –, az úgynevezett „rozsdaövezet” gondjai - tehát például a leállított autógyárak munkásainak szociális problémái - az USA költségvetését is súlyosan terhelik. Az USA vezetői, legyenek akár demokraták, akár republikánusok, a szabadságra, a motivációra, az emberi jogokra, az integrációra és a modernizációra teszik a hangsúlyt, ha oktatási fejlesztésekről gondolkodnak.
Sajnos, a magyar oktatásügy vezetői számára ezek a fogalmak mintha nem lennének ugyanilyen fontosak. A fejlett világ vezetői arra törekednek, hogy a választók tájékozottak, műveltek és a híreket elemezni, értelmezni képesek legyenek, ezért az oktatási ideáljuk nem a központosított tantervet kiválóan felmondó éltanuló, hanem a kritikusan gondolkodó, független személyiség. Nálunk a független és sikeres fiatal személyiség kompetenciáit felmérő, katasztrofális PISA-eredményeket azzal söpörte le Hoffmann Rózsa, hogy az nem a klasszikus műveltségideált méri. A klasszikus műveltségideált pedig bizonyára az a minden szakember szerint abszurdnak, elavultnak és túlméretezettnek nevezett nemzeti alaptanterv képviseli, amit a pedagógusi szabadság felszámolásával ráerőltettek mindenkire.
Számomra nem a Betsy DeVos által képviselt pedagógiai eszmék az igazán vonzóak, én úgy képzelem, a konzervatív elgondolásoknál jobban szolgálja a fiatalok érdekeit a liberális iskola, de boldog lennék, ha egy ilyen "Betsy DeVos-féle" oktatáspolitika számítana Magyarországon is a konzervatív alternatívának.
Egyébként nemcsak én lennék boldog, hanem az a számtalan diák, szülő és tanár is, akik ma egy kilátástalan, reménytelen csapdában érzik magukat, akik megpróbálnak menekülni a magyar közoktatásból magániskolába vagy külföldre. Ezt a mai katasztrófapolitikát valamikor, higgadtabb korban, a korai Kádár-korszak oktatásirányításával, Ilku Pál miniszteri tevékenységével állítja majd párhuzamba a pedagógiatörténet. És a kutatók eltöprengenek majd azon, hogy a konzervatív magyar választók miért nem vetettek csak egy pillantást sem arra, hogy mit jelent a konzervativizmus a fejlett világ oktatásügyében, és miért nem fogták fel, hogy ez mennyire más, mint amit itt ők támogatnak.
Ezt az oda-nem-figyelést, ezt az önnön sorsunkkal való nem törődést nem fogják érteni leszármazottaink, mint ahogy mi sem értjük. Csak a súlyát érezzük.
