Szomorú szemű fiatalasszonyok, szégyenkező lányok, kendős nénik egymásnak adják a kilincset a nagy fővárosi közkórház 135. számú szobájában. Hárman mennek be egyszerre. Mindenki szinte pillanatok alatt végez. És mégis - mintha soha sem akarna vége szakadni a sornak. Bent a terhesség megszakításáról dönteni jogosult bizottság - közkeletű orvosi szóval, az abortusz-bizottság - ülésezik.
A folyosón izgatott zsongás. »Mit gondol, a lánynak elveszik?« »Nekem már három gyerekem van!« »Hiszen, ha lakásunk lenne...«
A teremben gyorsan pergő az adatfelvétel, elvétve egy-egy formális kérdés, rábeszélő szó, s a többi már csak a pecsétek dolga. Gyorsan halad az eleven futószalag - ez nem is lehet másként. Egyetlen délelőtt nyolcvan leendő anya abortusz kérelmét hagyta jóvá a kórház adjunktusa és a kiküldött szociális előadó.
