Szíria;béketárgyalások;Asztana;

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Szíriáról tárgyalnak Asztanában

Technikai okok miatt csúszott egy napot, így csak ma kezdődnek meg Asztanában a szíriai felkelők és a damaszkuszi kormány képviselői közötti egyeztetések, amelyeket az orosz, török és iráni vezetés hozott tető alá azzal a céllal, hogy tényleges tűzszünetet hozzanak tető alá és előkészítsék a genfi béketárgyalásokat.

A genfi tárgyalások is csúsznak, eredetileg február 8-ra tervezték, de 20-án vagy 23-án kezdődhetnek meg. Staffan de Mistura az ENSZ szíriai különmegbízottja (képünkön) nem vesz részt személyesen az asztanai egyeztetésen, de öt tagból álló küldöttség képviseli majd hivatalát, közölte tegnap a Reuters hírügynökség.

Az AFP pedig arról értesült, hogy a lázadókat egy hattagú küldöttség képviseli, akik jelezték, a politikai rendezésről nem, csupán a tűzszünetről kívánnak tárgyalni a kazah fővárosban és jelezni szeretnék Oroszország felé, hogy a Moszkva és Ankara védnökségével december 30-tól hatályba lépett tűzszünetet folyamatosan megsértik a damaszkuszi kormányerők, jelenleg is 700 ezer civil él ostromlott településen.

Sztrájkolhatnak hétfőn a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF Zrt.) dolgozói, de csak akkor, ha addig megkapják a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végzését, hogy ezt jogszerűen tehetik. Amikor ugyanis azt kérte a bíróságtól a dolgozókat képviselő Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete (HVDSZ 2000), hogy átküldött listájuk alapján a bíróság hagyja jóvá a munkabeszüntetés idején még elégséges szolgáltatások körét, azzal dobták vissza beadványukat, hogy jelöljék meg a sztrájk várható időpontját.