„Az év első felében Brüsszel meg akarja tiltani a rezsicsökkentést. Elvennék a tagállamok ármegállapítási jogát. A kérdés az lesz majd, megvédjük-e a rezsicsökkentést, ragaszkodjunk-e ármegállapítási jogunkhoz, vagy fogadjuk el Brüsszel döntését, és bízzuk ismét a nagyvállalatokra a rezsidíj megállapítását” - fogalmazott Orbán Viktor évértékelő beszédében. Emlékei szerint „meg akarták tiltani, hogy csökkentsük a családok rezsijét, de végül letörtük a nagy energiaszolgáltatók, Brüsszel és az ellenzék közös ellenállását és megcsináltuk”. A Fidesz a felmelegített rezsiharc-témát öt, Brüsszel és az Orbán-kabinet között húzódó frontvonal egyikeként tálalja.
Kétségkívül létezik olyan uniós felvetés, ami bizonyos idő után – néhány fogyasztó kivételével - megtiltaná a lakossági áramárak állami megállapítását. Jelentősége azonban kevéssé indokolja eme, valótlanságoktól hemzsegő, kiemelt kezelést. Az EU kezdeményezése egyelőre csak vitairat, amit még a tagállamoknak is el kell fogadniuk. Noha a lakossági energiaárakat több mint egy tucat uniós országban a helyi kormány határozza meg, egyre többen beadják a derekukat és felszabadítják lakossági energiapiacukat (legutóbb például Spanyolország vagy Lengyelország). Ettől függetlenül az egyeztetéseken bizonyára tovább gyengül ez a – most is igen rugalmas – felvetés. A gázárakra pedig egyelőre nem vonatkozik hasonló.
Brüsszel természetesen nem akarja „betiltani a rezsicsökkentést”. Sőt: elképzelésük szerint a piac felszabadítása reálisabb – akár alacsonyabb - árakat hoz. Elképzelésük szerint a lakossági árak is a többi termékhez hasonlóan, versengő szereplők között alakulhatnának ki. Ha a hazai lakossági energiaárak az elmúlt három év során piaci alapon követték volna a nemzetközi olajárzuhanást, úgy jóval olcsóbb lenne a rezsi. Ám nem alaptalan felvetés, hogy ha az átalakulást nem támogatja a kormány vagy a most kivételezett cégek, ha a lehetséges versenytársaknak nem vonzó a piac, akkor az árak felszabadítása nem hozna árzuhanást. A szociálliberális kabinetek kísérleteit ki is siklatták a monopoltársaságok, ráadásul az idő tájt ugrottak az olajárak is. De létezik sokszereplős, versengő lakossági energiapiac, például Csehországban.
Brüsszel kétségkívül korlátozná a tagállamok ármegállapítási jogát. Erre jó okot is szolgáltat az Orbán-kormány. Ugyanis a 2014-es választások előtt rendkívül magas olajárak közepette is negyedével vágott a lakossági áram- és gázárakon. Orbán Viktor szerint ezzel az ellátók „luxusprofitját” csapolták volna, ám sokuknál a teljes profit elfolyt. Így a gázszolgáltatók külföldi tulajdonosai a lakossági ellátás feladatát át is adták az államnak. Ezután viszont lezuhantak az olajárak. A Fidesz-kabinet azonban nem csökkentette a lakossági terheket. Mivel az – immáron államivá vált - gázcégek továbbra is a piacról vásároltak, a változatlan eladási tarifák miatt nagyjából „visszakapták” az iparágból korábban kivont összeget. Az Orbán-kabinet tehát a gazdasági valóságtól elrugaszkodva avatkozott be az iparág működésébe. Brüsszel ennek vetne gátat. Nem mellesleg a többi olyan államot, amely ragaszkodik a központi ármegállapításhoz, Brüsszel éppenséggel a túl magas lakossági árak miatt támadja: ott ugyanis az ipart segítik az alacsony rezsivel.
Voltaképp tehát igaz, hogy Brüsszel „a nagyvállalatokra bízná az árak megállapítását” - csakúgy, mint bármely más termék esetében. E megállapításában inkább az „ismét” hibádzik: Magyarországon soha nem határozták meg a nagyvállalatok a rezsidíjakat, az mindig is állami hatáskörbe tartozott. Ha Orbán Viktor esetleg a szociálliberális időszak árain erős energialobbi-hatást érzett, akkor ez a mai, általa mesterségesen magasan tartott lakossági díjakra hatványozottan elmondható.
Ami pedig Orbán Viktor emlékeit illeti: a négy évvel ezelőtti csökkentési hullámban az energiaszolgáltatók, Brüsszel és a baloldal természetesen nem fogtak össze és nem akarták megtiltani a fideszes rezsicsökkentést.
