Jó év ez a magyar filmnek Berlinben: a Testről és lélekről versenyvetítését követő lelkes fogadtatás után ma este ismét nagy sikert ígérő premierre kerül sor a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panorama szekciójában. Török Ferenc 1945 című filmjéről, amely Szántó T. Gábor novellája alapján az író és a rendező közös forgatókönyvéből készült, már a premier előtt elismerő kritikák láttak napvilágot. A Variety egész oldalas írásban foglalkozik a filmmel, s utal rá, hogy mint Nemes Jeles László friss BAFTA-díjas Saul fia című filmje, az 1945 is friss, intelligens filmes megközelítésben beszél egy rendkívül bonyolult témáról. A film kezdetén két ortodox zsidó érkezik 1945 augusztusában a távoli kis faluba, ahol esküvőre készülődnek. A falu lakói az idegenek megjelenését úgy értelmezik, mint „a közelmúltbeli történések nem kívánatos számlájának benyújtását”. Ez felkavarja a falu amúgy is feszültséggel teli napját.
A cikk részletesen ismerteti az egy napba sűrített eseményeket, kitér az esküvőre készülődő falu fontos karaktereire, a nagy hatalmú örömapára, drogfüggő feleségére, a mást szerető menyasszonyra, a szépreményű vőlegényre, s arra a helyzetre, hogy a falut megszálló szovjet katonák a saját zsebükre gyűjtik a hadizsákmányt. Ebben a felbolydult falusi környezetben, mint egy temetési menet, a két idegen csendben lépked a lovaskocsi után, amely egy titokzatos tárgyat szállít az állomástól. A falu figyel, minden szem őket lesi, van aki parancsra tartja szemmel és követi őket.
A Variety hozzáfűzi: „Aki ismeri Európa történelmét, annak nem titok, hogy sok falu, Magyarországon és másutt is, profitált abból, hogy deportálták a zsidó szomszédokat. A rendező és a társ-forgatókönyvíró, akinek a Hazatérés című novelláján alapszik a könyv, teljesen a helyiek nézőpontjára összpontosít, akik szinte kivétel nélkül, beleértve a papot is, osztoznak az ebül szerzett nyereség bűnös titkában.”
A cikk részletesen ír a szereplőkről, s kiemeli Ragályi Elemér mesteri operatőri munkáját, végül úgy összegzi: Török rendezői múltjában nincs előzménye annak a virtuozitásnak, amely az 1945 című filmjét jellemzi. „Meglepően kevés dialóggal, nagyszerű szereplőgárdával a film meggyőzően bontja ki a falu életét és a lelkiismeret állapotát, úgy, hogy többet mutat, mint amennyiről beszél.” Berlin előtt Török Ferenc már átvett egy közönségdíjat Miamiban, a zsidó fesztiválon, s a film jelentős vevőre is talált. A Menemsha Films megvette a film jogait Észak-Amerikára. Magyarországon sajnos csak április elején, a Titanic fesztiválon lesz először látható.
A Variety által kiemelt erős szereplőgárdában látható a főbb szerepekben Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Szirtes Ági, Szarvas József, Znamenák István és Nagy-Kálózy Eszter. A fehérszakállú idegent Angelus Iván táncos-koreográfus játssza, a filmbeli fiát pedig az a Nagy Marcell alakítja, aki legutóbb a Sorstalanság című film Köves Gyurijaként látott a Berlinale közönsége.
A különösebb meglepetések nélkül múló fesztivál versenyprogramjában figyelemre érdemes jelenségnek lehetünk tanúi. A félidőhöz érve részrehajlás nélkül mondható, hogy kétségtelenül a női filmektől jött a legtöbb jó. Vagy a rendezője, vagy a főhőse nő az eddigi legjobbnak befutó filmeknek. A magyar sikerről, Enyedi Ildikó teljesítményéről már beszéltünk, azóta bemutatkozott a lengyelek nagyasszonya, Agnieszka Holland is, lefutott egy szórakoztató kört az angolok különlegessége, Sally Potter, s teljesen új csillag kúszott fel a mozgókép egére a Kinshasa egy ócska lebujában éneklő civil szereplő, az istenáldotta Véro Tshanda Beya személyében. A legnagyobb meglepetés valójában ő volt, a Félicité címszerepében. Mint egy fekete Anna Magnani, tele büszkeséggel, tetterővel, rátarti magatartással éli a gondokkal teli életét, egy lebujban keresi a kenyerét Kinshasában, de olyan hangja van, hogy a részeg mihasznák mind ámulva tartják a szájukat. Az ő minden megaláztatás ellenére is életigenlő továbblépése az, amiből a bissau-guineai és szenegáli származású francia rendező, Alain Gomis filmet csinált. Dokumentarista stílusban, egytől-egyig amatőr szereplőkkel, rögtönzött jelenetekben mutatja Kinshasa nyomornegyedének lakóit. Nem nyomorultakat mutat, hanem embereket, akik küzdenek, meg elbuknak. A legerősebb közöttük épp egy nő, aki csak magára számíthat.
Sally Pottertől mindig egy újabb Orlandót vár az ember, de most cserébe azért, mert a bűvészmutatvány elmarad, s inkább egy fesztiválra egyáltalán nem illő tévéfilmet kap az ember, a néző legalább a hasát foghatja. A The Party egy politikailag elkötelezett, értelmiségi házaspár és középkorú barátai partiján vetkőzteti le legbelsőbb lényegéig a londoni középosztály néhány tagját. Nem igazán komolyan, de szórakoztató és szellemes dialógokkal, ütős iróniával és elnéző megértéssel az emberi gyengeségek iránt. Potter olyan férfiasan elfogulatlan női rendező itt, mintha a mi Molnár Ferencünk dolgozott volna a keze alá.
Agnieszka Holland viszont annál komolyabban gondolja, hogy a korrupt és az igazságot félreszolgáló lengyel viszonyok metaforáját teremti meg egy meglepő műfajjal. Ő maga anarchista-feminista bűnügyi történetnek mondja a Nyom című filmjét, a fekete komédia elemeivel színesítve. Igaza van. A Nyom egy kis hegyi faluban játszódik, ahol a nyugdíjas főhősnő minden eszközzel meg akarja akadályozni, hogy a helyi nagykutyák, visszaélve hatalmukkal, kedvükre öldössék az erdő állatait, tiltott módon. Senki nem hallgat rá, az igazság és jog senkit sem érdekel. És akkor elkezdődik egy sorozatgyilkosság, a nagy hatalmú vadászok sorra titokzatos módon hullnak. Legfeljebb mi sejtjük, ki ítélkezik sajnálat nélkül az állatok nevében. Holland vakmerőn felvállalja az anarchista igazságszolgáltatást, a néző pedig nem a korrupt vadászoknak drukkol. Inkább a szarvasoknak, „akiknek” Holland is kivételezett szerepet ad.
