polgármester;uzsorások;Nyírpilis;

- A polgármester volt a falu uzsorása

 Uzsora-bűncselekmény gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpilis polgármesterét a Mátészalkai Járásbíróság, a végzés nem jogerős.

Toma Attila, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője hétfői közleményében azt írta, az őrizetben lévő B. R. előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás-előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2017. március 10-ig rendelte el a járásbíróság nyomozási bírója.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2014-től kihasználta a Nyírpilisen nehéz anyagi helyzetben lévő lakosok helyzetét, és több embernek úgy adott pénzt és élelmiszert hitelbe, hogy ötven százalékot meghaladó kamattal növelt összeget kért. A gyanúsított ezzel a sértetteket és családtagjaikat súlyos nélkülözésnek tette ki - ismertette a szóvivő.

Toma Attila megjegyezte, a polgármester február 7-én este megjelent az egyik sértett lakóházánál és tőle tartozásai fejében pénzt követelt, azzal fenyegetve, hogy megöli őket, valamint a sértettet le is köpte.

A bíróság álláspontja szerint a kényszerintézkedés elrendelését a szökés, elrejtőzés veszélye, a bűnismétlés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye indokolta - tette hozzá a törvényszék szóvivője.

A végzés a gyanúsított és védői fellebbezések miatt nem jogerős.

Rendőrnő az M5-ös autópályán reggel történt halálos baleset áldozata - közölte hétfőn kora délután a Pesti Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésére.