Köszönjük, miniszterelnök úr! Elsősorban azt, hogy ön van. Nekünk. A népnek. Meg azt is, hogy időről időre felnyitja szemünket. Segít eligazodni a világ és édes hazánk dolgaiban. Néha elbizonytalanodnánk, néha tán el is tévednénk, de akkor jön ön, és megmutatja a helyes utat. Ellentmondást nem tűrően vezet minket, és ha jól vettük ki szavaiból, ezt még nagyon soká meg is akarja tenni. Hála az égnek. Meg ellenségeinknek, akik miatt önnek töretlenül állnia kell a vártán. Mindannyiunk örömére.
Lényegében ezzel össze is foglaltuk Orbán Viktor 19. - majdnem jubileumi - évértékelőjének mondandóját. Már az utóbbi években sem lehetett kétségünk, mekkora szerencséje van az országnak és külön-külön minden lakójának, hogy egy ilyen nagy formátumú személyiség vezeti. A mostani beszédből azonban minden eddiginél világosabban látszott, hogy nélküle - bizony, nem könnyű ezt bevallani, de mégis ez az igazság - semmire sem mennénk. Hálásak lehetünk, hogy ezzel ő maga is tisztában van, s eszébe sem jut, hogy magunkra hagyjon bennünket ilyen viharos időkben.
Mert most azok vannak. S mit tennénk, ha hatásos elemzése nélkül kellene szemlélnünk a nemzetközi változásokat? Biztos nem vennénk észre, hogy immár befellegzett a globális, liberális világrendnek. Talán még azt sem, hogy hadállások vannak mindenfelé, de ezek tavaly megváltoztak. Észrevétlenül menne el mellettünk, hogy a britek távozni akarnak az Európai Unióból, az amerikaiak elnökké választották Donald Trumpot, Olaszországban meg mennie kellett a kormányfőnek. Netán nem említenénk velük egy lapon a magyarországi népszavazást, s azt sem látnánk, hogy a kudarc ellenére a kormány ebből is győztesen jött ki. Mint egyébként mindenből, amihez csak hozzányúl.
Állnánk csak bután és tudatlanul, s nem hozsannáznánk, hogy miközben a világ válságokkal és gondokkal küzd, addig Magyarország épül, szépül, erősödik (még talán az erről tudósító plakátokat és reklámokat is figyelmen kívül hagynánk). Így az sem érne el a tudatunkig, hogy felépült a saját magyar politikai rendszer, a NER (hála Orbán Viktornak), és hogy e magyar modell kötőanyaga a bátorság (dicsőség Orbán Viktornak). Nem értékelnénk, hogy a jobboldali kormány egyet jelent a politikai stabilitással, mert ebből nem engednek, s ha valami tévedés folytán - rossz választás következtében - más kezébe kerülne az irányítás, hát abba még belegondolni is rémes.
Azt sem vennénk észre, hogy míg a világ csak tavaly kezdett fellázadni a globalizmus, a nyitott társadalom és egyéb szörnyűségek ellen, addig nálunk ez az egész lázadás már lényegében lezárt ügy. Hiszen itt fülkeforradalom volt (még ha ezt az utóbbi években nem is nagyon emlegetik), de utána a talpunkra álltunk (köszönet érte Orbán Viktornak) és mindennel szakítottunk, amit a hatalom megannyi felkent képviselője (legfőképpen a kedves vezető) károsnak ítélt. Ennek következtében a magyarok jövője biztosított, önálló külpolitikánk van, határaink védettek, nagy a közbiztonság, a családokat támogatják, a gyerekeket pedig az iskolákban nem csupán tanítják, hanem még nevelik is (ha belegebednek, akkor is). Így aztán nem is csoda, hogy egyre versenyképesebbek vagyunk az egész világon, politikailag, gazdaságilag, mindenhogyan (köszönet érte Orbán Viktornak).
S bár az is elhangzott, hogy még nincs okunk dicsekedni, azért vegyük észre, ezt csak a kötelező szerénység mondatta a szónokkal (aki meg is jegyezte, most van okunk szerénynek lenni). Egyelőre a hatalom valóban mindent elrendezett, a maga képére formált és kézben tart, de ezekkel a magyarokkal az ember sosem tudhassa. Ezek mindig elégedetlenek, nem elég hálásak, buzog a vérük. Félő tehát, hogy nem nyugszanak bele, hogy Orbán Viktor és csapata örök időkre ott maradjon, ahol most van. Aggodalomra adhat okot, hogy hiába beszélnek nekik, mondják el tehát, hogy a világban történő változások mindig is igazolják a kedves vezetőt (aki évtizedek óta hasonló célokért harcol), s hiába festik fel a tejjel-mézzel folyó Kánaán képét, a választók még képesek lesznek elfordulni tőlük. Jó, talán még nem jövőre, bár ennek is megvan a maga veszélye, de akkor később, netán 15 év múlva, az sem kellemes gondolat. Az egyetlen, amit ez ellen momentán tehetnek, hogy emlékeztetik a polgárokat a szocialista kormányzás szörnyű éveire, s felidézik a "böszmeséget" (ami tudjuk, kiről és miről szól). Ráadásul olyan időkben kell ezzel is foglalkozniuk, amikor a Brüsszel elleni szabadságharc - a jelek szerint - tetőfokára hág, öt területen is meg kell védeni a nemzeti önrendelkezés jogát és itt van még ez a Soros is, aki meg migránsokat igyekszik egész Európa nyakára telepíteni.
Van tehát baj elég. Csoda, hogy hőn szeretve tisztelt miniszterelnökünk ilyen helyzetben is képes megőrizni hidegvérét és közmondásos humorérzékét. Ennek köszönhető, hogy a komoly gondok közepette is felidézi, amit nemrég hallott: "öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé". S ennek szellemében ajánlja nemzetünk minden egyes tagjának jóindulatába magát és társait. Hiszen "a magyarok nem érhetik be középszintű kormánnyal vagy vezetővel." Ami olvasatában egyet jelent azzal, hogy maradnának az idők végezetéig, jobb úgy sincs náluk.
Mi pedig csak ismételni tudjuk, amivel elkezdtük: köszönjük, miniszterelnök úr! Talán még annyit érdemes megjegyezni: ön a csúcsra ért...
