„Fiam az őrsi közös tanulás segítségével tanulmányi jegyét 4-esről javította fel általános 6-osnál jobbra. Én, de azt hiszem, minden úttörőszülő nevében beszélek, hálásan köszönöm az Úttörő Mozgalomnak, hogy fiam jobb tanulását elősegítette, mondotta Kocsis Pista úttörő édesanyja” – olvasható az Édesanya is örül, ha fia jól tanul című rövidke írásban, és valóban: a képen Édesanya és Pista látható. Egy horgolt csipketerítővel borított asztalnál ülnek, Édesanya szolid kiskosztümben, Pista feszes úttörő díszben, bal vállpántján a síp zsinórja, a jobb alatt a sapka, gallérja körül a piros nyakkendő. Mosolyogva hajolnak össze a tankönyv felett.
A Jótanulással előre Hazánkért címet viselő füzet tele van hasonló, örömteli jelenetekkel. A hajdúböszörményi Zrínyi Ilona iskola Munka őrse előtt füzetek és könyvek halma, vonalzó és tintatartó. „Sári csak 175 százalékos, a másik két pajtásunk 200 százalékos” – jelzi a szöveg, így érthető, hogy Zolnai Sári kicsit megszeppenten mélyed az előtte kinyitott könyvbe, míg Friedrich Ágnes és Sitery Lenke csöndes megelégedéssel függeszti tekintetét a jövőre. Bár ez csak inkább afféle lányos túlteljesítési kényszer lehet, mert Varga István például, a debreceni Juhász Nagy Sándor úttörőcsapat őrsvezetője annak ellenére szélesen, már-már kópésan vigyorog, hogy mindössze 160 százalékos teljesítményt mondhat magáénak. Igaz, a névtelen krónikás szerint így is elégedett lehet, hiszen alig egy fél tanév alatt társaival nemcsak szilárd lábakra állította a város úttörőéletét, de a tanulási mozgalomba is bekapcsolta a fiúkat. Büszkén állíthatta tehát: „A szorgalmas tanulás meghozta gyümölcsét, és így az én őrsöm áll legközelebb a zászló elnyeréséhez”.
A Jótanulási mozgalom két szinten folyt ugyanis. Egyrészt a kimagasló teljesítményt nyújtó őrsöknek szánt zászlóért: ez, mivel épp az 1948-as, centenáriumi évben indult a versengés, a „Március 15. őrsi zászló” nevet kapta. Másrészt a Jótanulásért Érdemrendért, amelyet a saját, őrsük vagy épp tanulópárjuk átlageredményét negyedév alatt egy egész jeggyel javítók érdemelhettek ki. (Az elbírálásnál azonban, talán mondanunk sem kell, az egyéb úttörőérdemek is komoly súllyal estek a latba.)
Az a tény persze, hogy 1949-et írtak, azaz a „fordulat évében” járt az ország, sok mindenen tükröződött. Legelőször is azon, hogy egy hétfokú skálán helyezkedtek el az osztályzatok, amelyek jobbítását célul tűzték ki. Épp 1948 szeptemberében adta hírül a Szabad Nép, hogy a korábbi négyfokú rendszer – ahol az egyes volt a legjobb, a négyes pedig az elégtelen jegy – helyébe hétfokú lép. „Az új fokozatok elnevezése: kitűnő (7), jeles (6), jó (5), közepes (4), elégséges (3), gyenge (2) és elégtelen (1). A szélesebb osztályozási skála nagyobb igazságosságot tesz lehetővé, mert nem csak jó és rossz érdemjegyeket ismer.”
A Jótanulásért Érdemrend odaítélésekor az összes tárgyból elért eredményt tehát összehasonlították a korábbival, és így számították ki a százalékos javulást. A hajdúböszörményi Eötvös József csapat Összefogás őrsében például a legrosszabb tanuló, Komáromi Sándor 5,0-es átlagot ért el (120 százalék), míg az éllovas, Farkas Elemér 7,0-est, ami 200 százaléknak felelt meg. Székelyhídi Ágoston őrsvezető 135-ről 175 százalékra javította saját eredményét is, így joggal volt elégedett: „A VIII. b/ osztályban már látszik ennek a munkának a hatása, de azt szeretnénk, ha az egész csapat teljes erejével tanulna, hogy legalább Ságvári zászlót kapjon”.
Igen, Ságvári zászlót. Ezt írta a Jótanulással előre Hazánkért! 15. oldalán, 1949. január 7-i dátummal Székelyhídi Ágoston őrsvezető, miközben a 2. oldalon – jól emlékeznek – még a Március 15. zászló megszerzésére buzdították az úttörőket. Zavarba ejtő, de lám, Székelyhídi pajtás tudta jól, mert alig két hónappal később, március 15-én arról adott hírt a Szabad Nép, hogy „A beszédek után kiosztották a díjakat. A Rákosi-zászlót a csepeli Katona József-utcai általános iskola Dobó Katica Úttörőcsapata nyerte, amelynek tanulási csoportja a „tanulási normát” 86 százalékról 126 százalékra teljesítette. A csepeli úttörőcsapat 40 tagjának élmunkás az édesapja. Kiosztottak a lelkes fiatalok között 20 Ságvári-zászlót és 200 tanulási érdemrendet.”
Mondom, gyorsan változó idők voltak ezek, és 1949 tavaszán a jelek szerint a Ságvári már jobban hangzott, mint a Március 15., és a Rákosi mindent vitt. Az élmunkásoknak azonban kitartóan nagy respektjük volt, ami abból is kitűnik, hogy a jótanulási mozgalomba bekapcsolódó úttörőkhöz egy élmunkás, jelesül Jenei Lajos, a budapesti Vízművek dolgozója intézett intő szavakat. Így fogalmazott: „Jótanuló diákból – jó szakember válik. Minden úttörőnek jól kell tanulnia, hogy később, mikor a dolgozók sorába áll, úttörő öntudattal tudja szolgálni hazáját, tudja építeni boldog békés jövőjét.”
Más kérdés, hogy a következő tanév végére aztán minden megváltozott. Az élmunkások helyett már sokkal több szó esett az állandóan kétszáz százalékot teljesítő sztahanovistákról: olyannyira, hogy Jenei Lajos vízmű-dolgozó is feledésbe merült, és hamarosan csak névrokonáról, Jenei Lajos Kossuth-díjas diósgyőri olvasztárról írtak lelkesült hangon az újságok. A kommunista műszakok állandósultak, a normák egyre csak nőttek, és ebben a világban a tanulás sem becsület és dicsőség dolga volt immár, hanem az egyre többeket magába ölelő úttörőmozgalomban előírt kötelesség. (Az úttörők 12 pontjából is úgy szólt a harmadik, hogy „Az úttörő szüntelenül fejleszti tudását, híven teljesíti kötelességét.”)
Arról nem is beszélve, hogy röpke két tanév után a hétfokú osztályozási skálát is sutba dobta a magyar tanigazgatás, és bevezette helyette a szovjet mintát, az ötfokozatút. Ami kezdetben okozott is némi gondot („a hétjegyű osztályozásról az ötjegyűre való áttérés nem ment zökkenőmentesen iskoláinkban. Sok esetben túlságosan szigorúan osztályoztak a pedagógusok” – jegyezte meg kritikusan a Dunántúli Napló 1951 januárjában), de ezen természetesen diák és tanár egyesült erővel igyekezett úrrá lenni. Joggal kiálthatta tehát világgá a Magyar-Szovjet Társaság kongresszusán az úttörők küldötte, Mattyasovszky Mária: „a mi példaképeink az ifjú pionírok. Mi olyanok akarunk lenni, mint ők és ezért ígérjük, hogy úgy, ahogy szüléink az üzemekben, a mezőkön és a hivatalokban harcolnak a békéért, mi úttörők jótanulással erősítjük drága hazánkat.”
Igaz, ekkor már zászlók és Jótanulásért Érdemérem nélkül.
