- Megmutatja a szövegkönyvet?
Gálvölgyi János: Persze, melyiket?
- Miért, mennyi van?
Gálvölgyi János: Ez a hetedik végleges példány, előtte már volt hat végleges.
- Mikor módosították utoljára?
Gálvölgyi János: Most, a délelőtti próbán.
- És hány lesz még?
Gálvölgyi János: Több már nem lehet, hiszen mindjárt itt a premier.
- Azért akartam megnézni, mert állítólag teleírta jelölésekkel, kíváncsi vagyok, mit emelt ki, melyik mondatokat tartja hangsúlyosnak ebből a műből.
Gálvölgyi János: Amikor tanultam a szöveget, teljesen más részeket jelöltem meg, mint később. A mostaniban inkább csak technikai instrukciók vannak. Leteszem, fölveszem, ilyenek...
- Azért még ez is elég cifra.
Gálvölgyi János: Cifra, cifra, de nincs agyonmaszatolva.
- Ebben az előadásban máshol vannak a hangsúlyok, mint a regényben vagy a filmben?
Gálvölgyi Judit: A filmet nem akartuk színre vinni, az olyan tökéletes.
Gálvölgyi János: Annyira, hogy talán azt kellett volna levetíteni.
Gálvölgyi Judit: Tehát a könyvet kellett megmozdítanunk. Ebben a borzasztón vékony, hihetetlenül feszes könyvben elképesztő mennyiségű fontos mondat van. A történet néhány szálát teljesen kihagytuk azért, hogy kiemeljük azokat, amelyek a történet, a főszereplő jelleme szempontjából a legfontosabbak. Kimarad például egy hosszú jelenet, ami a panoptikumban játszódik.
Gálvölgyi János: Vérzik is érte a szívem, milyen jól meg lehetett volna csinálni a bábszínház kellékeivel.
Gálvölgyi Judit: Aztán van egy házaspár, amelyik minden helyszínen feltűnik, ők sem fértek bele az előadásba. A szerződtetett ügynökök is kimaradtak, nincs Strausz úr és Rubenstein úr sincs. Aztán a képkeretező, a lány udvarlója és születésnapja sem fért bele. Jelen van viszont a német propagandát hirdető Vili, aki a történések mozgatója, katalizátora.
Gálvölgyi János: Úgy kellett kihúzni egy-egy szálat, hogy ne essen szét az egész darab, hiszen minden mindennel összefügg benne.
- Egy súlyos gondolatokat hordozó drámához mennyire illenek a bábok?
Gálvölgyi Judit: Érdekes, de én már a könyv első olvasásakor egészen bábszerűnek láttam, ahogy a főhős mozgatja a családját, uralkodik rajta.
Gálvölgyi János: Pelsőczy Rékát kértem fel a rendezésre, teljesen megbíztam benne, ha azt mondja, hogy hullámfürdőben ebihalakkal játsszuk el a darabot, valószínűleg arra is igent mondok. Szerencsére nem ezt akarta. A Hullaégető persze nem egy Jancsi és Juliska történet, nem bábelőadást látnak a nézők, de a báboknak így is nagy szerepük van.
Gálvölgyi Judit: Realista módon ezt a darabot színházban eljátszani nem lehet. A film sem realista, de a maga filmes eszköztárával, lehetőségeivel ábrázolni tudta a drámát.
Gálvölgyi János: A bábokra azonnal felcsillant a szemem, gyerekkorom óta szeretem őket, erős kifejező erővel bírnak. Mindig csodáltam azokat az embereket, akik saját arcuk megmutatása nélkül is képesek egy-egy személyiség tökéletes, hatásos, eredeti ábrázolására. Ráadásul a győri Vaskakas Bábszínház társulatában tisztelettel, alázattal, szakértelemmel, profizmussal dolgozó kollégákra leltem és ezért külön hálás vagyok.
- Ön volt a csehszlovák film főszereplőjének, Rudolf Hrusinszkynek a magyar szinkronhangja. Szinkronszínészként ugyanazokat az érzéseket váltotta ki önből, mint most, amikor a színpadon kelti életre Kopfrkingl figuráját?
Gálvölgyi János: Dehogy. Megérintett a képi világa, megmaradt bennem a morbiditása, de hogy őszinte legyek, fogalmam sem volt, miről szól egyáltalán.
- Kopfrkingl, a polgári életet élő krematóriumi dolgozó szinte észrevétlenül alakul át szörnyeteggé. Vannak az előadásban olyan dramaturgiai fordulópontok, melyek nyomán tetten érhető az ő átváltozása?
Gálvölgyi János: Vannak. Amikor szakmai és emberi hiúsága átlendíti, és teljesen meghülyül a jól fölépített propaganda hatására.
- Tudja magáról hogy meghülyült?
Gálvölgyi János: Nem, a hülye emberek nem tudják, hogy hülyék. Ez a szép az életünkben. A hülye emberek mindig azt hiszik, hogy ők abszolút normálisak. Lehet persze, hogy mi vagyunk a hülyék. A meghülyülés – hacsak nem születésünktől fogva azok vagyunk – szerintem akkor kezdődik, amikor kizárólagos módon, eltántoríthatatlanul, kritikátlanul és vakon elkezdünk hinni valamiben.
- Az ember teljesen el tudja veszíteni az önkontrollját?
Gálvölgyi János: Az elvakult emberek nem tartanak önvizsgálatot. Ha véletlenül mégis, akkor azt állapítják meg magukról, hogy ők a tökéletesek, minden szavuk, cselekedetük megfellebbezhetetlenül igaz. Kétség sem férhet hozzá.
Gálvölgyi Judit: Önmagukat állítják erkölcsi példaként mások elé.
- Az ember azonban nem légüres térben mozog, rengeteg hatás éri, túl kell élni számára drámai helyzeteket, alkukat kell kötni. A körülmények hatására nem kerülhet bárki is olyan helyzetbe, mint Kopfrkingl úr?
Gálvölgyi János: Nem.
- Soha?
Gálvölgyi János: Bizonyos emberek kerülhetnek olyan helyzetbe. Aki tisztességes, az nem. A körülmények nem adnak felmentést a tisztességtelenségre. Én nem fogadom el azokat a magyarázatokat, hogy valaki alapvetően jó ember, hiszen szereti a feleségét, a családját, a kutyáját, a macskáját, a nyulat, a kacsát, közben követ el ugyan szörnyűségeket, de azt parancsra teszi. Ne tegye.
Gálvölgyi Judit: Ez nemcsak morális kérdés. A gondolkodni képes ember kevésbé kiszolgáltatott mindenfajta propagandának.
Gálvölgyi János: Tegyük hozzá gyorsan, mi pontosan tudjuk, hogy mostanában ilyen propagandagépezet egyáltalán nem működik, még elvétve sem találkozunk hasonlóval, de valamikor régen, az előző századokban bizony volt ilyen.
- A darabban mennyire fontos a halál gondolata?
Gálvölgyi János: Alapvetően az. Ha nem lenne halál, nem volna menekvés a szenvedéstől. A hullaégető nagy álma, hogy lesz majd egy nagy, közös krematórium, ahol együtt lehet elégetni bennünket, hogy közösen szabaduljunk meg a szenvedéstől.
- Épülnek már ezek a krematóriumok?
Gálvölgyi János: Igen, mi magunk építjük őket.
