diszkrimináció;TASZ;Gyöngyöspata;

- Jogerős! Diszkriminálták a romákat Gyöngyöspatán

A Kúria mai ítéletével jogerősen megállapította, hogy a rendőrség 2011-ben Gyöngyöspatán hátrányosan megkülönböztette a helyi romákat azzal, hogy elmulasztott megfelelően fellépni a szélsőséges szervezetekkel szemben. A bíróság szerint azzal is diszkriminálta a rendőrség a romákat, hogy hónapokig tartó szabálysértési bírságolási gyakorlata részrehajló volt a hátrányukra - írja a pert indító Társaság a Szabadságjogokért közleményében. 

A TASZ saját nevében, a gyöngyöspatai romák jogainak érvényesítése céljából perelte be a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot az egyenlő bánásmódról szóló törvény alapján. A per célja az volt, hogy a bíróság kimondja: a rendőrség 2011-es gyöngyöspatai fellépése nem volt törvényes és sértette a helyi romák egyenlő bánásmódhoz való jogát.

A mai jogerős Kúria ítélet rendkívül fontos és meghatározó előrelépés a hazai jogvédelemben és joggyakorlatban: először mondta ki a Kúria közérdekű perben azt, hogy a rendőrség hátrányosan megkülönböztette roma honfitársainkat. A Kúria az ítélet indokolásában kihangsúlyozta, hogy a gyöngyöspatai szélsőséges járőrözés a cigányok elleni sorozatgyilkosság utáni legsúlyosabb rasszista cselekmény volt Magyarországon. Ez ellen a rendőrségnek nyilvánvalóan fel kellett volna lépnie - írják.

A Kúria a jogsértés megállapításán túl el is tiltotta a rendőrséget a jövőbeni hasonló jogsértésektől, továbbá nyilvános elégtétel adására is kötelezte a rendőrséget. Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy a rendőrség a jövőben tiszteletben tartsa a legnagyobb magyarországi kisebbség tagjainak alapvető jogait. „Nagyon örülünk a bíróság magas színvonalú ítéletének, amely némi elégtételt jelenthet a gyöngyöspatai romáknak, igaz, hogy csak hat évvel az események után. Az igazi munka viszont csak most kezdődik: az ítélet alapján meg kell győzzük a rendőrséget arról, hogy hagyjanak fel a romák aránytalan bírságolásával, hiszen most már „papírunk van róla”, hogy ez a gyakorlat jogsértő” – mondta Jovánovics Eszter, a TASZ Roma Programjának vezetője.

update: 

A legfőbb bírói fórum szerda délután az MTI-n keresztül üzente: részben tévesen hirdette ki ítéletét a Kúria a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által a rendőrség ellen, a gyöngyöspatai romák diszkriminálása ügyében indított perben szerdán. Valójában tehát a Kúria csak részben adott igazat a TASZ-nak. A Társaság a szabadságjogokért civil szervezet reakcióját itt olvashatják.

Az LMP a napvilágra került új bizonyítékok alapján büntetőfeljelentést tesz Kiss Szilárd és ismeretlen tettesek ellen hivatali vesztegetés és hivatali visszaélés bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt - jelentette be az ellenzéki párt közleményében.