Szőke Szakállra a legtöbben a klasszikussá nemesedett, világhírű film, a Casablanca Carl főpincéreként emlékeznek, de ő egykor nálunk volt igencsak ismert kabarésztár és szerző, jellegzetes pesti figura, aki alulnézetből mondja és mondja a magáét, abban az időszakban, amikor Budapest tele volt kabarékkal, műsoros lokálokkal, zenés kocsmákkal. A Vonósnégyes című kabarétréfája is örökzöld, és persze több jelenete is, amikről esetleg azt sem sejtjük, hogy ő írta ezeket.
Egyébként írásainak jelentős része elveszett. De megmaradtak tőle tárgyak, bár, ahogy a Vadrózsa tulajdonosa, Földvári Gábor szellemesen mondta, DNS vizsgálatot nem végeztek rajtuk, de ők mindenesetre egy szép, patinás vitrinben kiállították ezeket, és megalakították ebben a teremben a Magyar Kabaré Törzsasztalát. A szomszéd nagy termet pedig a közelmúltban elhunyt, már életében legendás zongorakísérőről, Gyarmati Istvánról nevezték el, aki nem volt ritka vendég a kabarékban.
Egy ilyen esemény jó alkalom arra, hogy végig gondoljuk, milyen ennek a plebejus, gyakran lenézett, de komoly társadalmi érzékenységű, és kontrollt is jelentő, szabadszájú műfaj helyzete nálunk. Megkérdeztem a jelenlévő képviselőit, hogy mit gondolnak erről.
Farkasházy Tivadar, a Rádiókabaré egykori főszerkesztője azt mondta: „a mi múltunkat elpusztították és beszántották. Úgyhogy én lélekben kiléptem ebből a műfajból. A Rádiókabaré teljes múltját bezárták a pincébe. Nekem 32 évem van ott a pincében, és a társaimnak jóval több. Ezt egy tollvonással megszüntették, amit az egész szakma hagyott." Arra a kérdésre, hogy kellemetlenné vált-e a kabaré, Farkasházy azt felelte, ő nem tud martalócok és sötét gazemberek fejével gondolkodni, de az tény, nem álltak melléjük. Úgy gondolja, szakmájának az érdekérvényesítési képessége a nullával egyenlő.
Majláth Mikes László viszont ír még a Rádiókabarénak. Azt mondja, Szőke Szakáll meglehetősen jól keresett, mint humorista, ami ritkaságszámba megy Magyarországon. Majláth már 1978 óta űzi ezt az „ipart”, inkább humoristának tartja magát, mint újságírónak. Humoros lapoknak, vicclapoknak dolgozik, amíg volt Mikroszkóp- és Vidám Színpad, ezeknek is írt jeleneteket. A Rádiókabaré számára rendszeresen dolgozik. Tudakolom tőle, hogy ott meddig lehet elmenni. Azt mondja, „a Fidesszel és a fideszesekkel nagyon szordínósan kell bánni. De az ő ellenzéküket sem kell szidni. Zömében stand upos fiúk vannak, kijönnek, és lökik a sódert. Úgyhogy politika nem nagyon van. A politikai kabaré tulajdonképpen kiveszett, pedig lenne szerepe ebben a helyzetben, ami van.”
Kern András játszott a Vonósnégyes című jelenetben, amit még mindig ismételgetik. Azt mondja, az szédületesen jó kabaré tréfa. A kabaré most éppen a stand up túlsúlyát éli, de úgy gondolja, hogy majd ez is változik, és a klasszikus kabaré fennmarad. Időnként még hívják a Rádiókabaréba, de mint mondja, neki már nem hiányzik semmi, hagyja sodortatni magát az élettel.
Nádas György szerint Szőke Szakáll munkásságából mára sajnos nem sok él. Nagyon megváltozott a közönség igénye, máshol kezdődik az érintettsége. Tudakolom, hogy az hol is kezdődik, a lakonikus válasz úgy hangzik: „hát lassan már csak övön alul. A fiatal kollégák mindent megtettek ezért.” Visszakérdezek, hogy és ők nem? „Mi azért nem. Ha volt ordenáré kifejezés a kabarénkban, annak ott helye volt, és az egyszer lehetett húsz perc alatt”. Úgy véli, fel kellene hagyni az övön aluli humorral, mert az valójában trágárság. De tudja, hogy másképpen most nehéz megérinteni a közönséget. Mert már elvárják a drasztikus kifejezéseket.
