Orbán Viktor viszonya Európához már politikai pályája első szakaszában sem volt egyértelmű. Nem ellenezte Magyarország csatlakozását az Európai Unióhoz, de nem is volt a tagság elkötelezett híve. Az Antall kormány hivatali idejének utolsó évében, amikor valamennyi parlamenti párt támogatta a csatlakozási kérelem benyújtását, a Fidesz sem fordult ezzel szembe. Ám amikor a Horn kormány megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, Orbán Viktor elkezdte fékezni a folyamatot. Jelszava az volt, hogy „Európán kívül is van élet”.
1998-ban viszont, amikor Orbán miniszterelnökségével jobboldali koalíció került kormányra, a vonakodást a csatlakozás türelmetlen sürgetése váltotta fel. A fordulat egyértelműen jelezte, hogy a csatlakozást, amelynek történelmi jelentőségét nyilván felmérték, saját kormányzásukhoz akarták kötni, saját érdemüknek szerették volna feltüntetni. A tárgyalások gyorsítása érdekében a magyar jogrend uniós normákhoz történő illesztése során készek voltak kompromisszumokat kötni, amelyeket később viszont úgy kritizáltak, mintha azokban az 1994 és 98 között hivatalban lévő Horn kormány vagy a 2002-es választási győzelem után megalakult Medgyessy kormány engedett volna.
A csatlakozási szerződés 2002-ben, Athénben történt aláírása után, majd a 2003-as népszavazási kampány során is, a szocialista kormányokat vádolták a nemzeti érdekek úgymond nem megfelelő képviseletével, túlzott engedékenységgel. A valóság az, hogy a Medgyessy kormány az elérhető legkedvezőbb feltételekkel kötött megállapodást a csatlakozásról. Ebben fontos szerepet játszott az, hogy Magyarország már csaknem tíz évvel a rendszerváltás előtt megkezdte a kapcsolatépítést az Európai Gazdasági Közösséggel. 1988 őszén a szovjet blokkhoz tartozó országok közül egyetlenként megállapodott Brüsszellel a közös piacra irányuló magyar exportot korlátozó kvóták fokozatos lebontásáról, az ipari együttműködésről, sőt a diplomáciai kapcsolatok felvételéről is. Mindez akkor történt, amikor a KGST az Európai Közösségek létezését sem volt hajlandó hivatalosan elismerni.
Sajátos egypártrendszer
Ennek köszönhető az is, hogy az 1994-ben csatlakozási kérelmet benyújtott országok kormányai közül a Horn kormány volt az egyetlen, amely többször is meghívást kapott olyan informális egyeztetésekre, amelyeken úgy tekintettek ránk, mint akik ugyan nem képviselték, de ismertették a többi csatlakozásra készülő ország megfontolásait is. A 2004 május 1-én hivatalossá vált bővítés után is úgy tekintettek hazánkra, mint amely egyértelműen támogatja az európai integráció mélyítését és további bővítését.
A csatlakozás óta eltelt több mint 12 év alatt számos tanulmány jelent meg arról, hogy a tagság milyen előnyökkel jár. Ezek általában az első helyen említik a gazdasági felzárkózást segítő pénzügyi támogatást, amely lényegesen, és évről évre növekvő mértékben haladja meg a kötelező befizetéseinket. Hazánk tehát a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik, míg a gazdagabb országok, mint a szomszédos Ausztria, nettó befizetők.
A több mint 500 millió lakosú közösség tagjaként Magyarországnak nagyobb lett a nemzetközi súlya. Nőtt a vonzereje a külföldi tőkebefektetők körében és a csatlakozást megelőző évekhez képest sokkal nagyobb védettséget is élvez a kedvezőtlen világgazdasági hatásokkal szemben. A hidegháború évtizedeiben elzárt hazánk állampolgárai szabadon utazhatnak, tanulhatnak, dolgozhatnak, vállalkozhatnak a többi 27 tagállamban. Az uniós állampolgárság ugyanazokat a feltételeket biztosítja számukra, mint amit az ottaniak élveznek. A közös értékrend, a közös normák és szabályok Magyarországon is védik a demokráciát, a jogállamiságot, a szabadságjogokat, védik az állampolgárokat a hatalom esetleges túlkapásaival szemben.
Az Orbán kormány 2010-es hatalomra kerülése óta éppen emiatt vált újra és újra feszültté az Európai Unió intézményei és vezető tisztségviselői illetve Magyarország, pontosabban a magyar kormányzat viszonya. Ennek veszélyét már jelezte Orbán Viktornak, az akkor még ellenzékben lévő Fidesz elnökének 2009 őszén Kötcsén elmondott beszéde. Ebben ugyanis egyértelművé tette, hogy Magyarországon legalább a következő húsz évre egy „centrális politikai erőteret” kíván kiépíteni, amelynek lényege, hogy egy nagy, erős kormánypárt dönthessen, úgymond felesleges viták nélkül, minden fontos kérdésben. Amikor 2011-ben Budapesten találkoztam Thornborn Jaglanddal, az Európa Tanács azóta is hivatalban lévő főtitkárával, az idézetet hallva megkérdezte: ki dönt arról, hogy mely kérdésekben felesleges a vita? Természetesen a kormányfő, Orbán Viktor feleltem. Láttál már vita nélküli demokráciát? - kérdezte, majd hozzátette: ez lényegében egypártrendszer. Jogi értelemben természetesen nem, de a működése valóban arra emlékeztet – válaszoltam.
Bírálatok jobbról, balról
Az Orbán kormány számtalan alkalommal került szembe az Európai Unió értékrendjével, normáival, szabályaival. Elhangzott figyelmeztetés és bírálat az ENSZ hazánkba látogató korábbi főtitkárától, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), az Európa Tanács, a Velencei Bizottság és számos más nagy tekintélyű kormányzati, valamint civil szervezet vezetőitől. Többször is keményen bírálták Orbán Viktor kormányzását az Amerikai Egyesült Államok vezető politikusai egyaránt.
A leggyakrabban az Európai Unió intézményei és vezetői valamint a csatlakozással elfogadott közös értékrendet, normákat és szabályokat rendszeresen megsértő Fidesz kormány között alakult ki konfliktus. A „forgatókönyv” Orbán Viktor akaratának megfelelően mindig ugyanaz volt. Az Európai Unió Alapszerződésének betartásáért felelős Európai Bizottság jelezte a normák és szabályok megsértését, amit a magyar kormány először rutinszerűen letagadott, félreértésre, néha fordítási hibára hivatkozott, majd ha ez nem oldotta meg a problémát, akkor jött a következő lépés, az Európai Bizottság hatáskörének kétségbevonása, a hivatkozás Magyarország szuverenitására, figyelmen kívül hagyva, hogy a csatlakozáskor minden új tagállamnak vállalnia kellett az uniós Alapszerződésben foglaltakat.
A viták során Orbán Viktor odáig is elment, hogy az Európai Bizottságot, amelynek tagjai között nagy többségben vannak korábbi kormányfők és miniszterek „senki által meg nem választott, egy falusi kóceráj vezetésére is alkalmatlan” társaságnak nevezte. A viták gyakran a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság elé kerültek, amely néhány kivételtől eltekintve az Európai Bizottság álláspontját fogadta el és a magyar kormányt, ha nem vonult vissza, súlyos pénzbüntetésre ítélte. Természetesen más tagállamoknál is előfordulnak ilyen esetek, amelyek szintén az Európai Bíróság elé kerülnek. Ezek azonban nagy többségükben a szabályok figyelmen kívül hagyását jelentik és nem az értékrend megsértését, mint Magyarország esetében.
Többször elmarasztalta a magyar kormányt a jobboldali többségű Európa Parlament is. Két, az értékrendet gyakran megsértő vezetés - az Orbán kormány és a hivatalos kormánytisztség nélkül is Kaczynski nevével fémjelzett lengyel kormány - magatartása miatt született alig több mint egy éve döntés egy olyan új rendszerről, amely folyamatosan figyelemmel kíséri az uniós Alapszerződés betartását és annak megsértése esetén akár a szavazati jog felfüggesztését is tartalmazó szankciókat kezdeményezhet.
Párizs a merénylet után
Orbán Viktor és az Európai Unió közötti viszonyban új, a korábbinál is feszültebb szakasz kezdődött 2015 januárjában a francia szatirikus hetilap a Charlie Hebdo elleni merényletet követően. Pár héttel később a magyarországi óriásplakát kampánnyal elindult Orbán Viktor azóta is tartó hadjárata a menekültek, az ő szóhasználatával a „migránsok” befogadása és ezzel összefüggésben az Európai Unió ellen.
Mindez egyben folytatása annak a külpolitikai irányváltásnak, amelynek első jeleit 2010 nyarán, a külügyminisztérium szokásos nyári nagyköveti konferenciáján lehetett tapasztalni. Előadásában Orbán Viktor azt állította, hogy „a Nyugat hanyatlik, kialudt a fáklyája, Keletről fújj a szél”. Egy évvel később a következő nagyköveti értekezleten Oroszországot már hazánk szövetségesének nevezte. Ezután következett a magyar külpolitika keleti nyitásának meghirdetése. Ez éppen ellenkező irányú volt, mint a rendszerváltás előtt, a nyolcvanas évek elejétől az érthető okokból meg nem hirdetett, de óvatosan, lépésről lépésre haladó nyugati nyitás. A magyar külpolitika nyugati nyitása csúcspontját 1989-ben érte el, amikor Bush amerikai elnök tett Budapesten hivatalos látogatást, majd a magyar kormány megnyitotta a magyar-osztrák határt és Ausztrián keresztül az NSZK-ba engedte távozni az itt összegyűlt és hazatérni nem hajlandó több mint 60 ezer NDK állampolgárt, ami hozzájárult a berlini fal leomlásához és a két német állam újraegyesítéséhez.
2010-ben viszont a NATO-hoz és az Európai Unióhoz csatlakozott Magyarország miniszterelnöke hirdette meg a keleti nyitást, amely elsősorban Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin közötti szoros személyes kapcsolatban, valamint a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban érzékelhető.
Orbán Viktor következő lépését ebbe az irányba a nyugati, úgynevezett liberális demokráciával szemben az illiberális államok,Törökország, Azerbajdzsán, Kazakisztán méltatása és példaként történő emlegetése jelentette.
Orbán Viktor a menekültek befogadásának elutasítását állította az Európai Unió elleni kampánya középpontjába. Angela Merkelt minősítette első számú felelősnek és az Európai Unió intézményeit vádolta tehetetlenséggel. Ugyanakkor elutasított minden uniós szintű közös lépést és a nemzetállami megoldásokat szorgalmazta, ami a probléma nagysága és átfogó jellege miatt eleve zsákutcának bizonyult. A menekültáradat súlyos terheinek igazságos megosztása érdekében kezdeményezte az Európai Bizottság méltányos, a tagországok lehetőségeit mérlegelő befogadási keretszámok bevezetését. Ezt több más tagállam is elutasította, de a menekültek ellen hamis állításokra épített, gyűlöletet keltő kampányt csak Magyarország kormánya folytatott, amit a katolikus világegyház feje, Ferenc pápa is elítélt.
Az elmúlt évben a menekültáradat lényegesen kisebb lett. Valószínűleg ezért keresett Orbán Viktor új terepet az Európai Unió elleni támadáshoz. Az elmúlt héten a magyar származású közgazdász professzor,az euró atyjának tekintett Lámfalussy Sándor emlékére szervezett budapesti konferencián, majd Brüsszelben az Antall József Tudásközpont és a Konrad Adenauer Alapítvány konferenciáján, valamint egy amerikai folyóiratban intézett újabb, immár nyíltan az Európai Unió szétverését célzó támadást az integráció ellen.
A béke biztosítéka
Orbán Viktor megfogalmazott egy téves diagnózist és erre építve foglalt állást egy valójában öngyilkos gyógymód mellett. Abból a hamis feltételezésből indult ki, hogy a nemrég még globális befolyással rendelkező Európai Unió regionális szereplővé fokozódott le, sőt talán már ennél is lejjebb csúszott. A valóság ezzel szemben az, hogy az Európai Unió adja a világ legnagyobb gazdasági teljesítményét, világelső az exportban és külkereskedelmi mérlege is pozitív.
Minden korábbinál jelentősebb az Európai Unió világpolitikai és világgazdasági szerepe, a pénzügyi és gazdasági világválság kezelésében és az éghajlatváltozás megállításában is meghatározó tényező. A magyar kormányfő szerint Európa akkor volt erős, amikor nem egy, hanem több erőközpontból irányították. Ha felidézzük az európai történelemből a spanyol-angol vagy a francia-német háborúkat, a két világháborút, majd a két világrendszer közötti hidegháborút, akkor Orbán Viktor állításának éppen az ellenkezőjét látjuk. Ami Európát stabilizálta az az európai integráció megteremtése és annak bővítése, az immár huszonnyolc országot magába foglaló Európai Unió működése.
Orbán Viktor valótlanul állítja, hogy az Unió egyetlen kitűzött célját sem tudta elérni. Cáfolatként utalhatunk a bővítésre, az immár tizennyolc tagországban fizetőeszközként használt euróra, a közösségi szempontok növekvő hangsúlyára. Ő gyógymódként a nemzetek feletti Európa szerinte hamis illúziójának elengedését, az Unió nemzetállamokra történő szétesését, Európa több pólusúvá tételét javasolja, ami immár hatvan év integrációs eredményeit tenné tönkre. Ez nyílt hadüzenet, amely számít az egyes nyugat európai országokban kétség kívül erősödő populisták támogatására. Lánczi Tamás, az Orbán kormányhoz ezer szállal kötődő Századvég vezető elemzője szerint „vannak olyan hangok, amelyek szerint Orbán Viktor Európa új vezetője”. Nem kétlem, hogy a Századvég büféjében, vagy talán egyes irodáiban is vannak valóban ilyen hangok, de Orbán Viktorra, mint Európa vezetőjére legfeljebb a felelőtlen kalandor, szélsőjobboldali populisták tekintenek, akiket alapos gyanú szerint Vlagyimir Putyin támogat.
Ha a magyar egészségügy, a szociális ellátás vagy a tudatosan tönkretett oktatás helyzetét nézzük, akkor egyre nyilvánvalóbb, hogy az emberek nagy többségének elemi érdeke az Orbán kormány leváltása, a nemzeti együttműködés rendszerének (NER) felszámolása, a demokratikus jogállam helyreállítása, az igazságos Magyarország megteremtése. Bár a közvélemény-kutatásokban még nem látszik egyértelmű fordulat, sok jel mutat arra, hogy egyre többen látják hogy Orbán Viktor egyeduralma rossz irányba vezeti a magyar gazdaságot, amely egyre jobban leszakad az Unió tagállamainak többségétől. Az orbáni külpolitika pedig hazánk nemzetközi megítélését és kapcsolatait teszi tönkre.
Ami pedig Orbán Viktor afeletti örömét illeti, hogy Donald Trump szerint minden országnak joga van saját érdekeit előtérbe állítani, Magyarország érdekeinek érvényesítéséhez nem az amerikai elnök engedélye, hanem hazánk saját teljesítményen alapuló ereje kellene.
