A hatalmas krumplifején kék hajat, piros fület és óriási, kerek szemeket viselő kisfiú nem csak a képével, hanem a történetével is meghökkent. Az Életem Cukkiniként című bábfilm szereplőit kézzel mozgatták, a színeit árnyalatok nélkül, tisztán adagolták, a történetét pedig, Gilles Paris regénye alapján úgy formálták meg, ahogy gyerekfilmeket egyáltalán nem szokás. Az elsőfilmes svájci rendező, Claude Barras elfogulatlan kézzel és szellemmel látott hozzá, hogy meghódítsa a nézőket, és ez a szembeszökően egyéni látványvilággal és meghökkentő történettel elsőre Cannes-ban meg is történt. Aztán jött egy sor mindenféle díj, majd az animációs megmérettetés világcsúcsa, Annecy fesztiválja, ahol elnyerte a fődíjat. És majd jön az Oscar-gála, ahol a műfaj egyik esélyese a kis Cukkini meséje.
Cukkini, a 9 éves kék hajú kisfiú egyetlen játéka a papírsárkány, amit a szobája ablakából ereget, emiatt az anyukája, aki közben sok sört iszik, mondhatni naphosszat vedel, éktelen haragra gerjed. Nagy dühösen el akarja náspángolni, Cukkini védekezik, s a véletlen balesetben a leginkább gonosz boszorkány kinézetű anyuka meghal. Nos, ez nem az a bűbáj, amit a gyerekfilmek szállítani szoktak. Itt van nekünk egy tényszerűen anyagyilkos kisfiú és egy olyan történetindítás, amitől úgy kerekedik ki a szemünk, mint a film bábhőseié. Barras mindjárt az első filmjében úgy ráz fel, ahogy még a Grimm testvérek sem mertek volna így mesét indítani.
Az elsőfilmes svájci rendező egyéni látványvilágot teremtett.
Az Életem Cukkiniként tehát alaposan mellbevág, és kibillent abból a langyos kellemetességből, amivel egy animációs filmnek nekilát az ember. Az első pillanatban behozza a képbe a felnőttek sötét világát, ráadásul az anyai gonoszság formájában. És mégis, bár a gonosz felnőtt világot talán csak a végén ebrudalja ki végérvényesen kis főhőse életéből, Barras egy barátságos, sok kedves mozzanattal felüdítő filmet kerekít ki.
És akkor jön a következő meglepetés, csak ellenkező előjellel. Cukkini árvaházba kerül, ráadásul egy megértő és támogató rendőr kíséretében, akinek már csak az angyalszárny hiányzik a hátáról. Fontos szerepet játszik a kisfiú életében, Barras filmjében ő a szerető, jóindulatú felnőtt, akiben meg lehet bízni. Az intézet kellemes, szó sincs a szokásos lélektörő közhelyekről. Alig féltucat gyerek él együtt, a nevelőik kedvesek, gondosak és jószándékúak. Cukiságnak, kellemkedésnek továbbra sincs helye, ez így már igazi mese. De azért be-betör a felnőtt világ valóság.
„Egyformák vagyunk, senki sem szeret bennünket”, mondja Cukkininek a társaság vagánya, s kiderül, minden gyerek mögött sötét dráma lapul. Drogos, elmebeteg, bűnöző, molesztáló szülők, kiutasított illegális bevándorló, vagy az egymást kiirtó házaspár áll a bentlakó kisgyerekek mögött. Még az újonnan érkező kislány, a Cukkini szívét virágba borító Camille is egy szörnyeteg nagynénivel van megáldva, aki olyan gonosz, mint a vasorrú bába. Barras bedobja az árvaház vidám, napsugaras jelenébe a sötét múlt emlékét, de ezen túl nem sokat kezd vele. Mint aki szeretné elfelejteni maga is, csak odahalmozza nekünk mindazt a bűnt, amit egy felnőtt egy gyerekkel szemben elkövethet.
A film mégis a szeretetről és a barátságról szól. Meg a már kiskamasz korban sarjadó szerelemről is. Jópofa gyerektréfák egymás közt, havas kirándulás a hegyekbe és boldog szánkózás, meg egy maszkabállal összekötött vidám buli – csupa nézni jó látvánnyal. Bámulatos módon mozgatja bábuit és a figurák külön-külön testrészeit a rendező. Különösen a hatalmas szemek válnak az alkotói kéz összetéveszthetetlen jeleivé, Ezek hol kíváncsian, hol bánatosan néznek a világra, s külön egyéni szerepük van a szemhéjak pillogó mozgásának. A kézi mozgatás darabossága csak alig észrevehető áruvédjegye a klasszikus technikának, egyébként életszerű mozgalmasság uralkodik mindvégig a filmben.
S a színek! Minden gyereknek más színű haja van, még a szemük sem egyformán kapott színt. Egyszerű formák, tiszta színek, jó nézni Barras világát. Kiemelkedően jó a magyar szinkronhang. Marton Bernadett színészei olyan természetes hangon szólaltatják meg a gyerekeket, egyetlen hamis hangot, érzelgő tónust vagy hatásvadász indulatot sem enged be. Az egy kivétel a nagynéni, aki úgy rikácsol, hogy a bamba is azonnal felismeri benne a született gonoszt. Bár felnőtt súlyokat rakott filmjébe Barras, a Cukkini élete a mozivásznon nem vesztette el azt az üde hatását, amitől könnyedebb a néző léte kifelé a moziból.
(Életem Cukkiniként ****)
