DK;gáztározók;

- DK: hamarosan kiürülhetnek a gáztározók

A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint egy-két héten belül kiürülhetnek a magyarországi kereskedelmi gáztározók, és a kabinet "felfoghatatlan felelőssége", hogy az időjárásra bízta a lakosság sorsát.

Gréczy Zsolt szerdán az MTI-nek azt mondta, hiába figyelmeztették már tavaly ősszel a kormányt, mégsem töltötte fel Magyarország gáztározóit, most pedig az időjáráson múlik, hogy a magyarok fázni fognak-e, mert napokon belül kiürülhetnek a tározók.

A szóvivő hangsúlyozta, a Fidesz korábban arra hivatkozva költött százmilliárdokat gáztározókra, hogy azzal tartalékol majd az ország. Ez is hazugság volt, a nemzeti szuverenitásról papoló Orbán-kormány ezzel olyan mértékben szolgáltatta ki az országot az oroszoknak, mint eddig senki a rendszerváltás óta - jelentette ki, súlyos hibaként értékelve azt is, hogy csökkentették a Gyurcsány-kormány által kötelezően tárolt stratégiai gázmennyiséget.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán azt közölte: továbbra is biztosított mind a lakossági, mind az ipari fogyasztók folyamatos földgázellátása. A hazai fogyasztók földgázellátásának csak egy - ugyanakkor nélkülözhetetlen - eleme a tárolói kapacitás, a folyamatos ellátást a 24 betáplálási ponton érkező import források, a hazai termelés és a tárolókban elhelyezett készletek minden időjárási helyzet esetén együttesen garantálják - hangsúlyozták.

 Az államhatár magas szintű védelme és biztosítása mellett tavaly sikerült teljesíteni azt az alapvető célkitűzést, hogy a rendőrség garantálja Magyarországon megfelelő közbiztonságát - mondta az országos rendőrfőkapitány a szervezet 2016-ot értékelő sajtótájékoztatóján.