A miniszterelnök közelmúltban azt jósolta, hogy ez az esztendő a „lázadás” éve lesz. Pontosan nem mondta meg, hogy ki, mi lázad ki ellen: hazánkra, Európára, az Egyesült Államokra vagy más régiókra gondol. A miniszterelnök feltehetően színesítésként használta ezt a szót a demokráciákban kisebb vagy nagyobb mértékben előforduló tiltakozások leírására. Abban biztos vagyok, hogy egy pillanatig se gondolt arra, hogy bármiféle lázadás saját országában történne.
Némi gondom van a „lázadás” szóval. Rossz vagy jó beidegződésként ezt a szót a közbeszédben a matrózok, a börtönlakók, az elnyomott afrikai népek felkelésére használtuk. A diktatúrákban, a fél- vagy egész demokráciában inkább felkelésről, zendülésről vagy végső soron forradalomról beszélünk, amely a regnáló hatalom ellen irányul. A lázadás, zendülés másik jellemzője, hogy hirtelen, nem várt módon történik, amíg a hatalom el nem fojtja, le nem veri, majd meg nem torolja. Hazánkban, ebben a végtelenül(?) nyugodt országban, 100 évenként történnek a felkelések, amelyek véres forradalmakba, majd kegyetlen megtorlásokba torkolltak. Az elégedetlenség egyelőre sem hazánkban, sem Európában messze nem olyan mértékű, hogy végül drasztikus formát öltsön.
Ettől eltekintve minden európai országban fellelhetők a kormány intézkedéseivel, az életkörülményekkel elégedetlenkedő emberek, embercsoportok, így hazánkban is. A kormány és mindnyájunk érdeke, hogy feltárjuk az elégedetlenség okát, és felhívjuk a kormány figyelmét a megoldandó gondokra. A kérdés persze az, hogy a kormány hajlandó-e figyelmet fordítani ezekre a az észrevételekre, kritikákra. Ez bizonyára attól függ, honnan jön, és milyen támogatottságot tudhat maga mögött a kérdést felvető személy, vagy csoport.
Vizsgáljuk meg kissé alaposabban, milyen mozgolódások történtek hazánkban ebben a kormányzati időszakban. Kétségtelenül a legnagyobb és legsikeresebb volt az internetes levelezés megszigorítása elleni „zendülés”. A kormány a több tíz ezer felvonuló követelését – tartva attól, hogy még nagyobbá válik – szinte azonnal elfogadta. Méreteiben nem volt kisebb a pedagógusok mozgolódása, „lázadása” a rossznak, elavultnak minősített oktatási rendszer ellen. Itt a folyamatos tárgyalásokkal, ígérgetéssel, időhúzással és a kifárasztási módszerrel igyekezett a kormány elhallgattatni a központosítás, a jobb oktatási feltételekért harcoló polgárokat. Hogy volt némi(!) igazsága a „zendülésnek” bizonyítja a közelmúltban közzétett PISA jelentés, mely szerint a magyar diákok teljesítménye számos területen romlott, mely a jövőre nézve különösen figyelemre méltó. Vagy gondoljunk az egészségügyért aggódókra, a feketeruhás nővér és a hozzá csatlakozók elcsendesített akciójára. Valószerűnek látszik, hogy az óriási költségek miatt a budapesti olimpia megrendezése elleni mozgolódások is erősebb tiltakozásokba mennek át, különösen a sikeres népszavazás és a kormány ellenállása esetén. A megrendezés szándéka tiszteletre méltó, de megnyilvánul benne némi rongyrázó magabiztosság: „mindig többnek akarunk látszani, mint a valóság”, nem törődve a következményekkel. Ezt hívják felelőtlenségnek.
Amennyiben a kormányfő által használt „lázadás” szót a társadalomban végbemenő mozgolódásokra használjuk, érdemes megvizsgálni az értelmiség magatartását, elsősorban a konzervatív értelmiség mozgolódásait. Ezen a területen egészen a legújabb időszakig – - eltekintve néhány személy folyamatos kritikájától - az értelmiség hallgatása dominált. Némán követte a kormány politikáját, döntéseit még akkor is, ha nyilvánvaló volt annak hiányossága, káros következménye. Szolgamód elfogadta, olykor bólogatva követte a különböző magas szintű kormányakciókat, az igen sajátságos pénzosztást, az elképesztő korrupciót, a milliárdokba kerülő propagandát: a „Magyarország erősödik”, „Magyarország jobban teljesít” (kinél?) szlogenekkel. A kormány, támaszkodva hatalmas parlamenti többségére, szinte figyelmen kívül hagyta az ellenzéki pártok kritikáját, a ritkán megszólaló konzervatív értelmiség aggodalmát (ennél egyszerűbb volt az utóbbiakat besorolni a liberálisok, az árulók közé), és még költségesebb, meggondolatlan programok megvalósításába kezdett. Milliárdokat fektetett be egyelőre csaknem üresen tátongó stadionok építésébe, miközben olimpiát és világbajnokságot nyert úszóink méltatlan körülmények között készültek a versenyekre. Mindezek betetőzéseként száz milliárdokat fordít a miniszterelnöki hivatal és néhány más minisztériumnak a Várba történő elhelyezésébe, nem beszélve a kiemelkedően költséges miniszterelnöki rezidencia kialakításáról. Mennyivel attraktívabb (?) ott fogadni a külföldi kormányfőket, politikusokat, mint a gyönyörű országházban, amilyennel kevés ország dicsekedhet. Arra nem gondol a kormányfő, hogy a vendég ezt a luxust összeveti az ország helyzetével és lesújtó, semmint elismerő következtetéseket von le politikusaink nagyzolásáról.
Úgy tűnik, hogy 2017 már a kritikák éve lesz, melyet a korábbi csendes meghúzódás után valamiféle „lázadásnak” is lehet tekinteni. A megalakulása óta (1995) igencsak hallgatag vagy támogató hangú Professzorok Batthyány Körének (PBK) közelmúltban közzétett nyilatkozata már hemzseg a kormányt enyhén vagy keményebben kritizáló kijelentésektől. Történt ez a vezetőség alig néhány hónappal korábbi állásfoglalása után, amelyet néhányan annyira megalkuvónak, meghunyászkodónak tartottunk, hogy kiléptünk a Körből. Erős kritikai hangvételt ütött meg a jeles közgazdászokból álló Eötvös József Csoport is, rámutatva a hibás és az ország számára hátrányos gazdaságpolitikára, és arra, hogy gazdasági mutatóink bizony nem tükrözik a propaganda szólamokat. Élénk mozgolódást tapasztalhatunk az olimpia 2024-es budapesti megrendezése ellen. Hogy sikerül-e annyi aláírást gyűjteni, hogy kiírják a népszavazást, most még nem tudjuk. Kérdés: a társadalom észreveszi-e ezeket a kritikákat, vagy kényelmesebb számára ha a kormánypolitikusok rózsaszín ködbe burkolt mondatait - saját magát is becsapva -, elhiszi.
A Századvég Alapítvány egyik meghatározó személyisége szerint: ”Olyan hangokat lehet hallani” (hol a szerkesztőségekben, a Fidesz székházban vagy Brüsszelben?), hogy Európa új vezetője Orbán Viktor lesz. Mielőtt büszkeségünk elragadna bennünket, érdemes belenézni a nyugati lapokba milyen hangnemben írnak kormányfőnkről? Lehet gyújtó hangú beszédeket mondani Európa hanyatlásáról, de ennél fontosabb, hogy jeles politikusunk az elmúlt években milyen sikerrel kormányozta saját országát. Erre vonatkozóan kiváló közgazdászainkat tömörítő Eötvös József Kör tanulmányaira hivatkozom. Sajnálatos módon szinte minden gazdaságunkra jellemző mutatók vonatkozásában nem hogy előre lépés, hanem visszaesés tapasztalható.
