"Véget ért egy aljas hajtóvadászat" - ezt mondta a Népszavának hétfőn Hiszékeny Dezső, miután a szocialista politikust jogerősen is felmentette a Fővárosi Ítélőtábla a vesztegetés vádja alól. Mi pedig hozzátehetjük: ember akkorát nem tévedett még, mint Hiszékeny, aki azt gondolja, hogy hároméves vesszőfutása véget ért. (Minden 2013-ban kezdődött, mert egy vállalkozóként bemutatkozó fedett nyomozó vallomása után az ügyészség szerint megvesztegették: a XIII. kerület alpolgármestereként ötmillió forintot kért egy üzlethelyiség bérleti jogáért.)
Hiszékeny az a végtelenül naiv politikus, aki még bízik az igazság győzelmében, amit mi esetlegesnek gondolunk, még bízik az igazságszolgáltatásban, amit mi legkevesebb kétesélyesnek vélünk, továbbá úgy kalkulál, hogy a politika bármelyik pólusán ücsörögjön is egy ember, a józan eszét nem veszítheti el. Hát nem. Elveszítheti.
Nem tudni a szocialista politikusok mennyit közpénzt lophattak el az "emútnyócévben", voltaképpen mindegy is, ha egyszer sikerült a Fidesznek elhitetni, hogy az a tolvajlás minden mértéket - még az övét is - felülmúlt. Annyira, hogy a már hétéves hatalom még ma is úgy gondolja, rákenhet mindent a 167 milliárdos OLAF-aktákból anélkül, hogy gyorsan nyilvánosságra hozná a dossziét. Merthogy 2010 óta gyakorlatilag semmit sem lehetett rábizonyítani az előző politikusi garnitúrára, amit elszámoltatás címen fel lehetne mutatni.
Hiszékeny Dezső hite még élni látszik, bár mind nehezebben jut levegőhöz. A fideszes elszámoltatás súlyos kudarcot vallott a hétfői felmentő ítélettel, amit a kormánypárt közleménye legott felháborítónak nevezett, az MSZP felszólítása pedig bekeretezett: Polt Péter legfőbb ügyész mondjon le. Amire a Legfőbb Ügyészség csak annyit mondott: politikai nyilatkozatokkal - azon túl, hogy a szervezetet ért támadást visszautasítja - nem kíván foglalkozni. Ez az ügy - mint minden eljárás - szakmai kérdés a számára.
Amiből látszik egyfelől, hol tart az ország, amikor az egyik hatalmi ág tükrébe pillantva óhajt általános képet nyerni a közállapotokról. Másrészt láthatjuk Hiszékeny úr meggyötört arcát, amint másra sem vágyik mint felszabadult nyugalomra, amit politikusként ebben az országban nem élvezhet immár sohasem.
