lincselés;börtönőrök;

- Lincselés orvosi segítséggel?

Selejtes emberek mindenütt vannak. Biztonsági őrök, rendőrök, kőfaragók és balett táncosok, de tán még a Mikulások között is. Túlságosan is sűrűn látjuk, hogy bizonyos emberi selejtek a hatalom legapróbb morzsáitól megrészegülve megalázzák, nem ritkán ütik-verik a bliccelő utast, a kéregetőt, a hajléktalant és mindenkit, akibe képletesen és valóságosan is bele mernek rúgni. Tombol az agresszió, aminek okait tudós emberek boncolgatják és általában a gyalázatos egyéni és társadalmi közérzetre vezetik vissza.

Három börtönőr agyonvert egy – egyébként mozgássérült – rabot. Kiderült, bakanccsal tiporták az arcát, összesen 43 ütés és rúgás nyomát találták meg az áldozaton. Hogy a lincselés pontosan hol és hogyan történt, nem tudni, a kamera csak annyit rögzített, hogy a férfit vonszolják a folyosón, az orvosi szoba felé, ahol végül egy órával később meghalt. Az első orvos – a börtöné - viszont azt írta jelentésében, hogy nem észlelt a halállal összefüggő sérülést a holttesten, szerinte szívelégtelenségben halt meg a férfi.

Az orvos, aki nem vette észre, hogy egy ronccsá vert embert visznek elé – vagy még a rendelőben is ütötték-rúgták? -, vajon mit gondolt? Netán ő is kapott egy-két taslit, nehogy le merje írni a valóságot? Vagy nem félelemből, csupán otromba „bajtársiasságból” tett hamis tanúságot, azt hívén, nem derül ki az igazság? Nos, csak egy kérdésem van: ő miért nem ül a lincselők mellett előzetesben? Vagy esetleg még mindig a börtönben gyógyít, mert a jó szakemberekre szükség van?