szmogriadó;tömegközlekedés;

Az országban először január 27-ig ingyenessé tették a helyi közösségi közlekedést Szegeden. Ma a Fővárosi Közgyűlés a fővárosból

- Szmogriadó - Ingyenes a tömegközlekedés a kitiltott autósoknak

A Fővárosi Közgyűlés szerdán a forgalmi engedély felmutatása mellett - szerda délután négy órától - ingyenessé tette a tömegközlekedést azoknak az autósoknak, akik a mostani szmogriadó idején nem használhatják járművüket a kedvezőtlen környezetvédelmi besorolás miatt.

A testület egyhangúlag támogatta az erről szóló ideiglenes rendeletmódosítást. Ezt Tarlós István főpolgármester szóban kezdeményezte azoknak az ellenzéki javaslatoknak a vitájában, amelyek mindenkinek ingyenessé tették volna a budapesti tömegközlekedést szmogriadó idején.

Tarlós István hangsúlyozta, javaslatával a leginkább rászorulók kaphatnak segítséget, nem híve ugyanis annak, hogy a legjobb környezetvédelmi besorolású, vagyis általában újabb és drágább autók tulajdonosai is ingyen használhassák a tömegközlekedést.

A főpolgármester a vitában elismerte, hogy ellentmondások és igazságtalanságok is vannak a szmogriadó jelenlegi szabályozásában, emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy még 2013-ban elküldte az ide vonatkozó jogszabályokat módosító javaslatait a Miniszterelnökségnek, amely azóta nem döntött azokról.

Horváth Csaba, az MSZP, Gy. Németh Erzsébet, a DK és Tokody Marcell, a Jobbik képviselője a tömegközlekedés szmogriadó alatti teljes ingyenessége mellett érvelt. Utóbbi politikus kifejtette, az intézkedés miatti bevételkiesés elhanyagolható lenne a társadalmi hasznosságához képest, sőt még ösztönzőleg is hathatna az autósok közlekedési szokásainak megváltoztatására.

Tarlós István a vita végén ellenzéki kezdeményezésre azt javasolta, hogy a közgyűlés következő üléseinek egyikén tekintse át a szmogrendeletet.

A magyar kormány nyilvánosságra hozhatja az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró ügyében kiadott jelentését a hivatal főigazgatójának tájékoztatása szerint, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy az Orbán-kormány és a Tarlós-féle városvezetés titkolózik - jelentette ki Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője magyar újságíróknak nyilatkozva szerdán Brüsszelben.