férfi;Marosvásárhely;LOKÁL;emnerölés;

- Lelőtte élettársát egy férfi egy lokálban - Anya nélkül maradt egy kisgyerek

Megölte volt élettársát egy férfi egy marosvásárhelyi lokálban - közölte a Mediafax hírügynökség. A hírügynökség ügyészségi forrásokra hivatkozva közölte, hogy a férfi vasárnap este sörétes vadászfegyverrel hatolt be a lokálba, ahol a 28 éves volt élettársa dolgozott, és rálőtt a nőre, majd elszaladt. A lövés a lokál egyik vendégét is megsebesítette. A kórházba szállított nő belehalt a sérüléseibe. 

Az elkövetőt nem sokkal később elfogták. A csendőrök megtalálták a fegyvert is, amelyet az elkövető menekülés közben eldobott. A hatóságok szerint a 30 éves férfi féltékenységből követte el tettét. Az áldozat egy két és fél éves gyermek édesanyja. A Maszol.ro portál szerint az áldozatot G. Emesének hívják, a nő Facebook-oldalán vasárnap este gyászoló bejegyzések jelentek meg.

A Maros megyei rendőrség szóvivője a Zi-de-zi.ro marosvásárhelyi portálnak elmondta: egy héttel ezelőtt az áldozat telefonon kért segítséget a rendőrségtől, miután a volt élettársa megfenyegette és meg is verte. Tájékoztatták arról, hogy lehetősége van a férfi távoltartását kérni, és szükség esetén a családon belüli erőszak áldozatai számára kialakított otthonba is költözhet. A rendőrség bűnügyi dossziét nyitott a férfi ellen, és átadta az ügyet az ügyészségnek.

A nő szerdán ügyvéd útján kérte a volt élettárs távoltartásának az elrendelését, de nem kérte, hogy a bíróság sürgősségi eljárással tárgyalja az ügyet. A gyilkosság az előtt történt, hogy a bíróság a távoltartásról rendelkezhetett volna.

A Maros megyei törvényszék hétfőn 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a gyilkossággal gyanúsított férfit.

A törtvénytelen műkincs-kereskedelem felszámolása érdekében indított, Pandora nevű európai uniós hadművelet keretében 3561 lopott műtárgyat találtak és foglaltak le tavaly Európában - közölte az Europol.