Az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) 2015 végén tartott konferenciát a hatalom különböző aspektusairól. Visy Beatrix irodalomtörténész a Hatalmi diskurzusok című kötet Nyitott Műhelyben tartott bemutatóján elmondta, a mű az OSZK említett tudományos ülésszakainak tanulmányaiból épült fel, s a Bibliotheca Scientiae & Artis sorozat nyolcadik köteteként jelent meg, s igazodik a korábbi tanulmánykötetek tematikájához és formájához. Boka László tudományos igazgató kezdeményezésére kezdték el összegyűjteni és kiadni a tanulmányokat, a munkát Visy Beatrix a kolléganőjével, Bíró Csillával végzi. A sorozat fontos azért is, mert igényes kivitelezésű könyvei lehetőséget adnak a nemzeti könyvtár tudományos munkatársainak, hogy kutatási eredményeiket publikálhassák.
A hatalom megjelenési formái széles perspektívát kínáltak a kutatóknak, amelyből izgalmas megoldások születtek. A bemutatón a kötet szerzői közül Szegő Iván Miklós történész, valamint a könyvet értékelő Nemes Z. Márió esztéta, költő és Bene Sándor irodalomtörténész vizsgálta azt, miképpen él velünk a hatalom. Nemes elmondta, alapvetően az esztétika és az irodalom szempontjait szem előtt tartva olvasta végig a kötetet. Mindig is érdekelte, mostanában pedig egyre intenzívebben foglalkoztatja a kultúra mindazon tényezője, amelyet sok esetben irodalmon kívülinek gondoltak. Szerinte a politikai és társadalmi összefüggéseknek rendkívüli jelentőségük van a kultúra-termékek létrejöttére.
A Hatalmi diskurzusok című kötet huszonöt szöveget tartalmaz, amelyek a legkülönbözőbb tudományos irányokból közelítenek a hatalom reprezentációjához, működéséhez, illetve a jelenség diskurzusának feltárásához. (Hogy pontosak legyünk: Foucault szerint a hatalom hálózata diskurzusok révén működik, diskurzusokon pedig intézményes gyakorlatokkal összeszövődő nyelvi cselekvéseket értett.) A kötetben, amelyet többek között Eörsi László, Rainer M. János és Ungváry Krisztián történészek is szerzőként jegyeznek, a hatalmat a történeti perspektívától kezdve az irodalomtörténeti szempontokig vesézik ki, sőt még az írói kultusz is terítékre kerül. A világos és jószerivel könnyen követhető gondolatmenetű munkák között van tanulmány a hindu vallás szent szövegeinek egyikében, az Agni-puránában megjelent király és királyság intézményének viszonyáról, a költőként alkotó Esterházy Pál nádor hatalmának dicsőítése pedig két régi magyar irodalmas nyomtatvány tükrében kerül górcső alá. Legyen szó bármelyik írásról, mindegyikben az válik érdekessé, hogy a hatalom miként jelenik meg a különböző platformokon, vagyis az, hogy miként, milyen hajszálereken járja át a kultúratörténetet, történelmünket.
A kötet erőssége az is, hogy nem csak egy adott kort ölel fel, ezért az ex librisek „hatalmától”, vagy éppen a Habsburg-házi uralkodók magyar országgyűlésre történő bevonulásán elhangzott köszöntőbeszédek tartalmától kezdve a Szentírás-kiadások teológiai vonulatáig sok mindenre kitér. „A kötet tematikája Michel Foucault hatalomfelfogásához kapcsolódik. Rendkívül fontos, hogy a hatalom diszkurzív, nem egyszerűen olyan megszemélyesíthető, meghatározható pontból ered, amit tudnánk lokalizálni: át, meg átjárja az egész társadalmat, sokféleképpen nyilvánulhat meg” – mondta Nemes Z. Márió, hozzátéve, hogy a hatalom nem pusztán az elnyomás technológiája. Hanem például olyan erő, ami produktív, ami teremt is – erről szól számtalan esettanulmány a kötetben.
A Hatalmi diskurzusok című munka felveti a hatalom és az értelmiség viszonyát is, Standeisky Éva tanulmánya ezt járja körül. Takács József publikációja leginkább a magyar irodalom iránt érdeklődőknek szól: Arany Jánosnak, az eposzhagyomány megújítását célzó művét, a Buda halálát vizsgálta a hatalomfelfogás, a politikai berendezkedés szempontjából. A szöveg eljátszik azzal, hogy Arany formabontó, ősbűn mozgatta eposzi vállalkozása Machiavelli hatalomfelfogásával azonos, vagy mindenesetre arra egészen könnyedén ráfésülhető. A horvát-magyar Sinkó Ervin költő-íróval foglalkozó tanulmány a szerző munkásságát az ideológiai értelmezésektől próbálja megszabadítani, miközben világosan leszögezi, egyetlen szerzőt sem lehet az irodalomtörténeti kánonba végleges helyre tenni (azok amúgy is folytonosan változnak).
A kötetbemutatón szóba került, hogy a hatalomelméleti vitákban fontos kutatási iránynak számít a hatalom és a test helyzete. Szintén forró téma a kortárs digitális médiumok és a hatalom viszonya. Érdekes, miképpen gyakorlunk önmagunk felett hatalmat, mondjuk azzal, hogy bizonyos ideig tudatosan kerüljük a közösségi médiát, illetve az, hogy miképpen válunk önmagunk áldozatává azáltal, hogy képtelenek vagyunk elszakadni kütyüinktől. Az okos telefon és az internetes közösségi felületek a hatalom „okos” eszközei, hiszen azokat önszántából használja az egyén, de ezzel hatalmi szempontból kiszolgáltatottá teszi magát.
Bene Sándor úgy látja, minél inkább szabadulni szeretnénk a minket elnyomóktól, annál inkább részei leszünk annak a diskurzusokban élő hatalomnak, ami ellen lázadunk. „A hatalom kultúrája és a kultúra hatalma fonódik egymásba” – mondta a kora újkori politikai eszmetörténet és az irodalmi kapcsolattörténetek kutatója. „Érdekesek a büntetések váltakozásai is, mert még régen a testhez, addig ma a lélekhez szólnak a kínzások. Ma a soft és a smart power testi kényszer nélkül elér hozzánk. A modern hatalom már nem a testünket kínozza” – tette hozzá. „Működik a költséghaszon-elv, a hatalom állandóan optimalizálja a költségeit. Láttunk erre konkrét példát: az amerikai elnökválasztás nyomon követése során fogtam fel, hogy úgy tűnik, a Facebooknak nagyobb hatalma van, mint egyes politikai pártoknak” – elemezte Szegő Iván Miklós. Szóba került, hogy sokszor nem is tudja az egyén, hogy hatalom illetve kontroll alatt áll. A hegeli dialektika szemlélete alapján azonban a mai ember egyszerre úr és szolga. Igaz, Pierre Bordieau francia gondolkodó kulturális tőke elméletétől már árnyaltabb a helyzet, hiszen mindenki rendelkezik kulturális tőkével, bár az embernek joga van önmaga tönkretételéhez, állapították meg.
„Az egyéni kulturális tőkém például húsz éve folyamatosan nő. Amiért régen például a vatikáni könyvtárig kellett utaznom, ma jó esetben fent van az interneten. Egyébként, ha már irodalomkutatás: Mészöly Miklós kisregénye, a Magasiskola elképesztő mű. Mészöly évtizedekkel azelőtt, hogy a hálózati kultúra kialakult volna, megírta, hogy az mennyire költséghatékony. Könyvében a sólyomtelep önszabályozó rendszerében élő sólymok is megtanulják, milyen csalimadarakat érdemes elpusztítani, a csalik pedig, hogy meddig érdemes elmenniük. Amikor a mű 1956 tragikus évében megszületett, izzott a levegő, de a szerző messze tovább lépett azon, hogy miként álljunk ellen valaminek, ami bennünket elnyom” – fogalmazta meg Bene Sándor. Az irodalomtörténész mondta ki a rendezvény fontos gondolatát is: az ellenfelet leghatékonyabban a saját fegyverével lehet legyőzni. Mint említette, ha nyílttá tesszük a problémát, akkor az akár öngyógyító is lehet. „Ha azt mondom annak, aki próbál korlátozni, hogy vigyázz, ismerem a módszereidet, vagy ironikusan a saját nyelvét használom, akkor kicsit megvédtük magunkat” – fejtette ki. Nem véletlen, Esterházy Péter ’80-as évekbeli szövegeiben ez a felfogás például visszatérő elem.
