emelkedés;bérek;

- Tavaly jelentősen nőttek a bérek

Még nagyobb lendületet vett novemberben a bérnövekedési ütem. 

A bruttó bérek 8,2 százalékkal nőttek egy év alatt 2016 novemberében. Az szja egy százalékpontos csökkentése miatt a nettó bérnövekedés üteme elérte a 9,8 százalékot. A rendszeres keresetek is tempósabban emelkedtek novemberben, mint korábban, ez arra utal, hogy a novemberben látott gyorsulás nem csupán egyszeri tényezőknek köszönhető. Így bár az inflációs ráta folyamatosan emelkedett 2016 második felében, egyelőre nem látni lassulást a reálértelemben vett bérnövekedési ütemben - állapította meg Ürmössy Gergely, az Erste Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője.

El kell törölni az igazságtalan egykulcsos adót
Az LMP szerint a Fidesz gátja és nem motorja a keresetek növekedésének: a kormány hibájából szabadult el a bérválság Magyarországon, és nem is fog megszűnni addig, amíg nem törlik el az igazságtalan és rossz egykulcsos adót, a minimálbért pedig nem emelik egy lépésben a létminimum szintje fölé – reagált a friss kereseti adatokra Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

A munkaerőhiány, a minimálbér és a szakmai bérminimum jelentős megemelése miatt a bérnövekedési ütem akár gyorsulhat is 2017-ben. A felfutó kereslet nagy valószínűsége együtt jár az inflációs ráta gyorsulásával is. Idén 3,4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, az inflációs ráta pedig átlagosan 2,3 százalék lehet - véli Ürmössy.

A bérek gyorsabban nőttek a költségvetési szférában (12,2 százalék), mint a versenyszférában (8,7 százalék). Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy a novemberi átlagos prémiumkifizetések az állami szférában 37 százalékkal emelkedtek éves alapon. Az idei év január-novemberi időszakban átlagosan 8,2 százalékkal nőttek a nettó bérek Magyarországon (közfoglalkoztatottak nélkül), ami komoly pozitív meglepetést okozott - véli Virovácz Péter, az ING Bank Zrt. vezető makroelemzője. A következő hónapokban a munkaerőhiány, a minimálbér emelése és az általa kikényszerített általános bérnyomás még ennél is dinamikusabb, akár 10 százalékot is meghaladó béremelkedést okozhat - fogalmazott Virovácz.

Tavaly összességében 6,2 százalékkal nőhettek a bruttó bérek, ami az adóváltozások miatt 7,8 százalékos nettó bérnövekedést eredményezhetett, így a tavalyi 0,4 százalékos infláció mellett 7,4 százalékos nettó reálbér növekedés valósulhatott meg - kommentált Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője.

2016 első tizenegy hónapjában nemzetgazdasági szinten a bruttó kereset 260800, a családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 173500 forint volt.

Kedd este hibát jelzett az egyik paksi, atomerőművi transzformátor, amiről a szélesebb közvélemény csak csütörtök délután értesült. Az esemény nem ad okot aggodalomra. Az Országos Atomenergia Hivatalnak nincs tennivalója az ügyben.