Paks;reaktorblokk;

 Paksi atomerőmű - külső atomszem, nukleáris veszélyjelző sziréna - Népszava fotó

- Paksi reaktorblokk - Féllángon

Kedd este hibát jelzett az egyik paksi, atomerőművi transzformátor, amiről a szélesebb közvélemény csak csütörtök délután értesült. Az esemény nem ad okot aggodalomra. Az Országos Atomenergia Hivatalnak nincs tennivalója az ügyben.

Az extrém hidegben amikor megugrik a lakások energiafogyasztása, minden olyan üzemzavarra, amely az áramtermelést érinti hamarabb felkapják a fejüket az emberek. Mint arról beszámoltunk: kedd este egy esetleges transzformátor-meghibásodás megelőzése érdekében az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nél a szakemberek úgy döntöttek, hogy a négy blokk közül az első termelését csökkentik. Erről értesítették a magyarországi villamos teherelosztásért felelős Mavir Zrt.-t is, ami azért is volt fontos lépés, mert Paks jelenleg működő blokkjai - mint azt lapunk Kovács Antaltól, az erőmű kommunikációs vezetőjétől megtudta -, a teljes hazai termelés közel 40 százalékát állítják elő. Így egy blokk, akárcsak részleges kiesésének pótlása is komoly szervezést igényel. (Nemrégiben Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a bécsi Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél tett látogatása során kijelentette, hogy ezt az arányt Magyarország középtávon, Paks2 belépésével 70 százalékos mértékűre kívánja növelni.)

Villamosenergia-mérleg 2016
Magyarország villamosenergia-felhasználása - éves átlagban - elég kiegyensúlyozottnak tűnik. A Mavir Zrt. adatai szerint 2016-ban mindössze 0,65 százalékkal meghaladta a 2015. évit. Ez azt jelenti, hogy a magyar villamosenergia-rendszer felhasználása tavaly elérte a 44 terawattórát, míg a megelőző évben 43,75 terawattóra volt. A bruttó felhasználás 71,1 százalékát, 31,31 terawattóra áramot a hazai erőművek biztosították, míg 28,9 százaléknyi, 12,72 terawattóra elektromos áram importból származott.
Az import aránya egyébként a felhasználásban tavaly csökkent, miután 2015-ben még a felhasznált áram 31,28 százaléka érkezett külföldről. Az árambehozatal részaránya 2014-ben 31,44 százalékig emelkedett, de az utóbbi két évben már fokozatosan mérséklődik.
A tavalyi adatok szerint a behozatal novemberben volt a legmagasabb, 34,3 százalék, és csaknem ekkora arányt mért a Mavir júniusban is. A legkevesebb importot 2016-ban szeptemberben igényelte a magyar villamosenergia-rendszer, de ekkor is 23,4 százalékot ért el a felhasználásban. A magyar villamosenergia-rendszer napi terhelése tavaly elérte eddigi csúcsát, december 8-án 6749 megawatt volt.

Azért kellett a keddi eseményt követően a teljesítményt csökkenteni, mert a főtranszformátor üzemen kívül helyezéséhez a generátorok és a transzformátorok közötti vezetékszakasz teljes feszültségmentesítése szükséges - ismertette a történteket lapunk érdeklődésére Fichtinger Gyula. Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója ehhez hozzáfűzte, hogy miután a hibagyanús főtranszformátort kiiktatták szerdán hajnali negyed 4-kor annyira terhelték a másik turbinát, hogy ettől kezdve a blokk 50 százalékos teljesítményen üzemel, és ezen a teljesítményszinten működhet a hibaelhárításáig. Az esemény nem érintette a másik három üzemelő blokkot, így azok teljes teljesítményen, biztonságosan üzemelnek.

A főigazgató eloszlatta az esetleges aggodalmakat: az első blokkon a reaktor hűtése biztosított, a láncreakció szabályozott, vagyis a hibának biztonságra gyakorolt hatása nem volt, csak termeléskiesést okoz. A reaktor jelenlegi, a nukleáris biztonsági szabályok szerint beállított üzemállapota időkorlátozás nélkül fenntartható, a szükséges javítások és ellenőrzések elvégezhetők. (A szakemberek mára ígérték a hiba kijavítását.) Az ilyen jellegű – biztonságot nem érintő – eseményeket az OAH részére egyébként nem kell bejelenteni, azonban a hivatal a blokkleterheléssel járó esetekben is folyamatosan követi az atomerőmű állapotát - mondta a főigazgató.

Növekvő orosz gázrészesedés
A Gazprom orosz gázipari cég 3 százalékponttal növelte részesedését az európai gázpiacon tavaly. Alekszej Miller, a Gazprom vezetője pénteken elmondta, a vállalat tavalyi részesedése az európai gázpiacon 34 százalék volt az egy évvel korábbi 31 százalék és a 2014. évi 30 százalék után. A vállalatirányító közölte továbbá, hogy a Gazprom tavaly mintegy 420 milliárd köbméter földgázt termelt, az Európába irányuló exportja pedig 12,5 százalékkal rekordszintre, 179,3 milliárd köbméterre nőtt, miután 2015-ben a kivitele 8 százalékkal bővült. A Gazprom a hét elején arról számolt be, hogy az év elejétől január 15-éig tartó időszakban 25,5 százalékkal növelte európai gázexportját a szokásosnál jóval hidegebb idő miatt.


Az eseménytől függetlenül a paksi atomerőművet idén az öregedés okozta változások felderítése érdekében átfogó biztonsági ellenőrzésnek is alávetik. A legfontosabb ellenőrzendő berendezések a reaktortartály, a villamos vezetékek, csövek és irányítóberendezések lesznek. Ugyanerre a vizsgálatra a nemzetközi követelmények szerint kell sort keríteni minden, egy megawatt kapacitásúnál nagyobb kutatóreaktorban is, ez a csillebérci kísérleti atomreaktort is érinti.

Több lesz a naperőmű

Jelentősen növekedhet a 0,5 MW teljesítménynél kisebb naperőművek száma Magyarországon. Erre lehet következtetni a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH) a múlt év végén a kötelező átvételi rendszerhez (KÁT) való csatlakozási kérelmek számából. Míg 2015-ben összesen 65 kötelező átvételi kérelmet bírált el a hivatal, addig 2016 decemberében több mint 2000 kérelem érkezett a hivatalhoz. A kérelmek jelentős része napelemes kiserőművekre vonatkozik. A KÁT rendszeréhez csatlakozó termelők az előállított villamos energiát a piaci árnál magasabb, jogszabályban meghatározott átvételi áron értékesíthetik. Magyarországon a naperőművek átlagosan évi 1050-1200 óra üzemidejével számolhatunk, ami egy 0,5 MW-os naperőmű esetén 525-600 MWh éves előállított villamos energiát jelent erőművenként. A KÁT keretében 2015-ben a naperőművek összesen 10,5 GWh mennyiségű villamos energiát értékesítettek, a napelem-üzemeltetők részére 340 millió forintot fizettek ki, amiből a kötelező átvételi ár és a piaci átlagár közötti különbségből eredő KÁT támogatás 210 millió forint volt.



Az ombudsmanhoz fordult a Civil Közoktatási Platform az érettségikkel kapcsolatos módosítások miatt. A szervezet korábban már többször kifogásolta az intézkedéseket, azok visszavonását követelve.