Régóta köztudott, a hála nem politikai kategória. Az alaptétel kimondása néhai Pozsgay Imrének köszönhető, miután nem lett belőle köztársasági elnök. Noha számított rá, s - legalábbis szerinte - megérdemelte volna a rendszerváltásban játszott szerepe miatt. Ám a politika kegyetlen: egyszer fenn, egyszer lenn. Így aztán a háláról szóló alaptétel sem örökérvényű, hiszen vannak, akik hűségük jutalmául megkapják, amire régóta áhítoznak. Mások meg nem. Ők azok, akik gyakran idézik Pozsgayt.
Ha a hálával így vagyunk, joggal merül fel a kérdés, mi van a bosszúval? Az vajon politikai kategória? Avagy lehetséges, hogy egyesek csak azért válhatnak áldozattá, netán amiatt érik támadások, mert valaki(k)nek nem tetszik, amit csináltak? Esetleg amit nem csináltak. Ebben a dologban sem könnyű eligazodni, mint oly sok mindenben a politikai színtéren.
Itt van például a legutóbbi történet, amelynek két főszereplője az emberminiszter, valamint egykori beosztottja, aki már nem az. Tény, hogy az állami iskolafenntartó vezetője más - fontos - beosztásba került. Tény az is, hogy a minisztert előzőleg pártja nem jelölte köztársasági elnöknek, noha korábban felröppentek hírek, hogy ő válthatja a mostani államfőt. Tény az is, hogy a miniszter közeli kapcsolatban van a miniszterelnökkel, már csak azért is, mert hosszú ideig - mint református lelkész - lelki "atyja" is volt.
Lapunkhoz olyan információk jutottak el, hogy Pölöskei Gáborné politikai bosszú áldozata lett. Ő ugyanis történetesen Áder János húga. Balog Zoltán pedig rajta vezette le csalódottságát, amiért a Fidesz elnöksége inkább a jelenlegi államfő újrázása mellett foglalt állást. Aligha Orbán Viktor akarata ellenében. Sőt. Mindez kétségkívül nem tény, hanem - jogos - feltételezés.
Az újabb tény e tárgyban az, hogy a Magyar Idők publicistája lerántotta a leplet lapunkról, amiért merészeltünk teret adni ilyesfajta - szerinte nem helytálló, csak a baloldal politikai hasznát (!) szolgáló - feltételezéseknek. Elsütötték az Auróra ágyúját című cikke szerint a Népszava "hitelrontó módon rágalmazza a kormány egyik legtöbbet dolgozó, becsületére kényes miniszterét", noha a "bosszúra" - mármint Balog bosszújára - bizonyíték semmit. S eljut odáig, hogy "kezdhetjük sejteni, mire számíthatunk a hosszú kampányban".
Nem mellékesen jegyezzük meg, a hosszú kampányt nem a baloldal - netán lapunk - kezdte. A jelenlegi hatalom akarja időben "megdolgozni" a választókat. Ezt szolgálta tavaly egész évben a migránsozás, hozzá a népszavazás, annak kudarca után pedig a további migránsozás, összekapcsolva a Brüsszel elleni támadásokkal, valamint a rezsicsökkentés felmelegítésével, nem különben a jól kiszámított adakozásokkal. E kampány része a demokratikus ellenzék, különösen pedig a szocialista párt folyamatos támadása, emlékeztetve egykori kormányzásuk "rémtetteire". Mindezt nevezhetjük bosszúnak, de még inkább annak, ami: a nemzeti együttműködés rendszere az állandó csatákra és a lehetséges ellenfelek lejáratására épül.
Miközben a jelek szerint nincs teljes összhang a hatalom berkein belül sem. Meglehet, Áder János húgának menesztése - és egy másik minisztériumba helyezése - egyáltalán nem Balog miniszter kicsinyes bosszúja. Ez esetben talán ügyelhettek volna a látszatra is. Hogy még véletlenül se nézhessen úgy ki, mintha az lenne. Az meg egyáltalán nem látszat, hogy a kormány egyik legfontosabb tagja már nem először kényszerül elhatárolódni Orbán egyik legmegbízhatóbb emberétől. Németh Szilárd olyan stílusban ment neki - nyilvánvalóan felsőbb utasításra - a civileknek, hogy az már Lázár Jánosnak is sok volt. Nem tehetett mást, mint - többször is - elhatárolódott tőle.
Persze a civilek tervezett újabb megleckéztetése egyáltalán nem tekinthető bosszúnak. Nem azért akarnák "kisöpörni" őket, mert többször is bírálták a kormányt. Á, dehogy! Mint ahogy a Népszabadságot sem azért zárták be, mert - megjelenésének utolsó hetében - Rogán Antal és Matolcsy György viselt dolgairól láttak napvilágot cikkek. De a "gazdasági szükségszerűség" véletlenül épp kapóra jött pártunknak és kormányunknak, amely talán már bosszút is forralhatott volna a támadásokért. Még tovább: az a tény, hogy Simicska Lajos cégeit mindenhonnan megpróbálják kiszorítani, egyáltalán nincsenek összefüggésben azzal, hogy a vállalkozó durván nekiment egykori barátjának. Útépítésben, reklámokban, médiában az utóbbi időben előkerültek sokkal jobbak - mi több, megbízhatóbbak -, mint a korábban mindent vivő jóbarát cégei. S hogy a látszat egészen más, hát arról aztán egyáltalán nem tehet ez a talpig becsületes, nyílt és következetes hatalom, élén a hasonló tulajdonságokkal bíró Orbán Viktorral. Akitől a kicsinyes bosszúnak még a gondolata is bizonyosan távol áll és ugyanezt a viselkedést követeli meg híveitől és famulusaitól.
Feltehetően nem is lenne semmi baj, ha sikerülne végképp elhallgattatni minden ellenzéki hangot. Ez az idő azonban még nem jött el, talán majd a jövő évi választás után. Az akarat mindenesetre megvan rá. Addig meg marad a gyakran kilátástalan küzdelem a látszat ellen.
Mert - ismét klasszikust idézve - nem elég mindig és mindenkinek jót akarni, tisztességesnek lenni és nem bosszúállónak, bizony, annak is kell látszani.
