- Ágh Attila: ébrednek a politikai árvák

- Miként ajánlaná az érdeklődők figyelmébe a könyvet?

- A könyv mindenekelőtt egy hagyományt folytat, hiszen a kötet címe - A civilek hatalma - Václav Havel cseh írótól, volt köztársasági elnöktől származik, és igencsak aktuális a kormány civil szervezetek elleni újabb támadásai miatt. Másrészt pedig kiegészítettük egy alcímmel, ami voltaképpen felszólítás a politikai tér visszahódítására, visszafoglalására.

- Miért ez a felhívás?

- Magyarországon hagyományosan él az a hamis mítosz, hogy a politika az csak maga a nagypolitika, ami a régi mondás szerint úri huncutság. Az átlagember világától messze lévő dolog, amibe voltaképpen nem érdemes és nem is szabad beleavatkozni. A könyv arról igyekszik meggyőzni az olvasót, mi az a politikai tér, amit vissza kell foglalniuk azoknak, akik valamilyen módon kötődnek a civil társadalomhoz, annak szervezeteihez, tevékenységéhez.

- Ki, mi volna a civil, a civilség? Gondolkodás? Kurázsi? Viszonyulás a nagypolitikához? A közélethez?

- Nagyon leegyszerűsítve mondom: a társadalomnak három nagy alaprétege van. Az egyikben mozgunk, tevékenykedünk mindannyian minden nap, és - ha kell, ha nem - szervezeteket, szokásokat alakítunk ki, amik strukturálják az életünket. Ezek a hétköznapi szervezetek, szokások a fejlett társadalmakban bonyolultabb, összetettebb struktúrákat alkotnak. Az alapréteg fölött van egy másik réteg, ami voltaképpen már társadalmi-politikai tér. A nagyobb szervezetek, civil csoportok alakítanak ki maguk körül egy közéleti teret, társadalmi mozgalmakat formálnak, s így keletkezik ez a köztes réteg, a nagyobb érdekcsoportok, érdekszerveződések világa, ami Nyugat-Európában jól berendezett társadalmi tér, rengeteg érdekszervezettel, belső hierarchiával. Ez a köztes politika tér ér fel a nagypolitikáig és - ahogyan a képletes politikatudomány mondja -, ott vannak a kapuőrök, akik a politika köztes terének és a nagypolitikának a határán álldogálnak. Ezek a pártok. Mi azt mondjuk, nem igaz, hogy a civil társadalomnak nem szabad politizálnia. Nem igaz, hogy vele szemben csak a nagypolitika áll, ami maga a jogilag szabályozott unalom. Minél fejlettebb egy demokrácia annál tágasabb ez a köztes tér, amelynek rengeteg lakója, bonyolult felépítése van és rajta keresztül minden állampolgár politizál. A modern társadalmak története arról szól, hogy bebútorozzuk ezt a közbülső teret.

- Magyarországon mintha túl szűk volna ez a tér.

- Lehet rajta vitatkozni, hogy Magyarországon mikor és mennyire épült ki. Hogy mikor jöttek azok, akik rombolták ezt a közös teret. Azt viszont kimondhatjuk, hogy formailag létezik. Alapszinten úgy 60 ezer bejegyzett civil szervezetet tartanak nyilván az országban, számszakilag tehát rendben van a dolog. Az Európai Unióban él a tripartizmus, a munka-tőke-állam hármassága, amelyben az államnak és a tőkének kiépült kapcsolatrendszere van a civil világgal, és viszont. Ez a tripartizmus nálunk is kezdett kiépülni és mindmáig fennmaradt. Formailag, látszatra tehát a nagy közvetítő intézmények megvannak, de a tényleges működés a lényeges.

- Az embernek pedig az a tapasztalata, hogy a civil világ képtelen az érdekeit ezeknek a közvetítő szervezeteknek a révén érvényesíteni.

- Sok hasonló között az The Economist brit gazdasági hetilapnak van egy kutatóintézete, az Intelligence Unit, amely azt vizsgálja országról országra, hogy a formális struktúrák és intézmények milyen valóságos tartalmakat hordoznak, érvényesülhetnek-e ténylegesen az adott társadalom jogai. Nálunk az tapasztalható, amit mostanában a nemzetközi sajtó Potemkin demokráciaként emleget. Kívülről megvannak a falak, úgy néz ki, hogy létezik az intézményrendszer, de valójában a homlokzatok papírvékonyak, mögöttük pedig nincsenek tényleges épületek.

Nincs tényleges működés. Magyarországon láthatunk egy állandóan megszakadt modernizációt, most éppen ennek a megszakítottságnak éljük kis szakaszát. Az utóbbi húsz évben igen élénk építkezés folyt a civil társadalomban, beleértve azt is, hogy kialakult egy intézményrendszer, amely ezt a gyarapodást támogatta. Folyóiratok, civil szemlék, összejáró emberek, komoly kutatás, szakértői gárda, statisztikák készültek, civil jogászok foglalkoztak az üggyel. A kötetben e húsz év civil világot szolgáló nemzedékének legjobbjai szólalnak meg, akik mellé megpróbáltuk odacsalogatni a fiatal kutatókat, akik nagyobb részt harmincasak-negyvenesek és most fordulnak a védekezni kénytelen civil társadalom felé. Ezek a fiatal kutatók már más szempontból tárgyalják a civil társadalom kérdéseit, egy, az Európai Unióba beépült, a globális kihívásokkal szembe néző generáció szemszögéből.

- Szeretnék visszamászni a földre: az utóbbi hét évben a hatalom minden érdekegyeztetési fórumot lerombolt, 2014-15-ben a civileknek is nekiment, mint azt a könyv részletesen tárgyalja. Egyetlen - fizikai - tér maradt még szabad: az utca. Mintha a kormányzat most ezt is el akarná venni a polgároktól.

- Legyünk hát gyalogjárók. Úgy látom, 2011-ben az új alkotmánnyal lerombolták a makrostruktúrákat, a fékek és ellensúlyok rendszerét, ahogyan mondani szoktuk. Nagy sikerrel kiüresítették a demokratikus intézményrendszert, a legjellemzőbb példa az alkotmánybíróság, de nem sorolom tovább. Aztán következtek a közbeeső struktúrák, amikről az előbb beszéltünk. Itt nem is annyira a megsemmisítés, vagy a kiüresítés, hanem az álintézmények létrehozása volt a cél. Mit csinál most is Palkovics László államtitkár úr? Létrehoz egy kamu intézményt huszonvalahány résztvevővel, az égvilágon mindenki megjelenik, és a testületet kinevezik közvetítő intézménynek. Ezt hívják a szakirodalomban álcivil intézménynek. Most pedig megindult a vita, hogy ki az igazi álcivil, mert a hatalom elkezdi ezt a kifejezést kifordítva használni. Azt mondja például: aki elfogad külföldről, az Uniótól pénzt – szándékosan az Uniót mondom -, az álcivil, mert külföldi érdeket képvisel. Itt ugorjunk egy kicsit félre: a Fidesz egész mozgásában rendkívül kegyetlen rendszeresség van. Lépeget. Először a makrointézményeket teszi tönkre, aztán következnek a közbülső nagyobb intézmények, amelyeket ellehetetlenít, vagy megszáll. Ekkor azonban szembetalálja magát a még mindig meglévő professzionális civil társadalmi intézményekkel, a civil társadalom tetőszintjével. Ezek az intézmények ráadásul uniós, sőt globális szinten integráltak, azaz részei egy jóval nagyobb hálózatnak. A Transparency International, az Amnesty International, a Helsinki Bizottság egy globális hálózat része. Ezzel érvelnek is a kormánnyal folytatott vitában: álljon meg a menet, hiszen nem csinálunk mást, mint a cseh, a lengyel vagy a kanadai társintézmény. Semmi specifikus nincs bennünk, amit Soros György, vagy bárki más talált volna ki. Vannak nemzetközi normák, amiket képviselünk és van a nemzetközi finanszírozás, mi a gond?

- A gond, hogy a civil-ellenes hatalmat ez nem érdekli. Sokan Vlagyimir Putyin orosz elnököt, az orosz gyakorlatot emlegetik, meg a visegrádi országok autoriter vezetőinek orbáni meggyőzését.

- Az orosz hasonlat látványos, de nem célravezető. A lengyel Gazeta Wyborcza napilapban Adam Michnik találta ki a különbségtételre alkalmas bársonyos diktatúra fogalmát. Mert a különbségek igen élesek az orosz és a magyar politikai berendezkedés között. Soros Györgyöt lehet szidni, de a civilek jogi megszorításának politikai következményeit alaposan meg fogják fontolni.

- Értem, amit mond, de nem osztom, borúlátóbb vagyok. De, kerüljünk a polgár felé. Lehet-e éhes ember civil? Viselkedhet-e civilként az, akit a nyomor sújt? A napi kenyérgondok nem morzsolják-e fel a közösségteremtéshez nélkülözhetetlen bizalmat? Nem atomizál-e a napi kenyérgond?

- Ennek kapcsán lázadozom azon értelmiségi, urbánus gondolkodás ellen, amely azt mondja: ez birkanép.

- Ilyet én nem mondtam.

- Nem mondott. Szerintem is abból kell kiindulni, hogy mennyi és milyen fájdalom, frusztráció gyűlik fel az emberekben. Ha az amerikai családok hetven százalékában a gyerek évtizedek óta kevesebbet keres, mint a szülei, akkor ez kivált egy össztársadalmi frusztrációt, amely hatalomba emeli Donald Trumpot. Ugyanez Nagy-Britanniát kivezeti az Unióból. A frusztráció nálunk talán több évszázados, mégsem szerencsés a kérdése, hogy civilként tud-e viselkedni az éhező, mert tudunk olyan roma közösségekről, amelyek rossz anyagi helyzetük ellenére, vagy éppen azért képesek az önszerveződésre. Igaz, nem az egész társadalomról beszélek. Vannak felmérések arról, milyen erőforrásai vannak a civil társadalomnak. A valódi kérdés: mennyire, milyen hatékonysággal tudunk civil társadalomként működni, nem az, hogy létezünk-e civilként. Azzal egyetértek, hogy a meggyengítés egyik módja, hogy lejjebb nyomom az embereket a Maslow-féle szükséglet piramis legaljára, a megélhetési szintre, ahol már csak a fiziológiai szükségletek kielégítése van napirenden. Onnan aztán nem tudnak felugrani nem hogy a csúcsra, de még a piramis közepére sem. Amúgy nálunk jóval fejlettebb civil társadalmakat is meg lehet vezetni, ha a többség a globalizáció vesztes oldalán találja magát.

- Akkor azt kérdezem: az elkeseredettség és a kiszolgáltatottság szülhet-e bizalmat és közösséget az emberek között?

- Igen, segítheti, katalizálhatja a szerveződést. Az elégedetlenség mozgósít. A társadalmi mozgalmak sokszor indultak ki frusztrációból, ezért identitás- és közösségteremtő, közösségformáló ereje van.

- Van még itt egy gond: a generációs szakadék.

- Igen, egyre mélyül a generációs szakadék, aminek egyik oka, hogy az értelmiség képtelen az önkritikára, arra, hogy szembe tudjon nézni az utóbbi 25 évvel: mit rontottunk el, hol jutottunk vakvágányra. Mint oktató, én is tapasztalom, hogy a 35 év alattiak teljesen szembefordultak az előző nemzedékekkel. Azt mondják, ők politikai árvák és igazuk van. Mi mások volnának, ha az 35-40 százalékos európai munkanélküliség reménytelenségével néznek szembe? Másrészt, ha idézhetem Marxot…

- Errefelé nyugodtan…

- Azt mondja: a bejövő nemzedékek soha sem az előttük járó nemzedékek kérdéseit válaszolják meg, hanem új kérdéseket tesznek fel. Mik ezek az új kérdések, azt kell figyelni.

- A polgári parlamentarizmus-tőke-társadalom háború után jóléti államot teremtő közmegegyezése szétesett. Neki kell-e állni újragondolni az egészet, vagy megvárjuk, amíg a politikai árvák szétverik?

- A képviseleti demokrácia mára nyugaton is kiüresedett. 1968 óta ott is részvételi forradalomról beszélnek. A fiatal generációkat sem a pártok, sem a választások nem nagyon érdeklik. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem akarnak részt venni a politikában, amit mutat, hogy sok más formában keresik az érdemi részvétel lehetőségét. Egy rakás jogos előítélet van bennük és nem csak nekik kevés a lehetőségük a nyilvánosságban. De még léteznek a hivatásos civil szervezetek, az intézményesült civilek, akiknek épp most akar nekimenni a kormány. Ezek a fiatalok mérgesek és elégedetlenek. Szerveződnek és ehhez új formákat keresnek. Civilek, akik politikai árvaként azonos értékelvek mentén szerveződnek és felfelé törekszenek egy olyan digitális közösségi világban, amelyhez betegesen ragaszkodnak, és amelyben nem lehet atomizálni őket.