Botka;

- Rajtvonalon

Jól látja Botka László, hogy új baloldali politikára van szükség. Ez azonban csak az egyik feltétele annak, hogy 2018-ban győzzön a jelenlegi demokratikus ellenzék. Feltehetően együtt, mert külön-külön aligha van rá esélyük. Addig azonban hosszú út vezet, hiszen ezek a pártok jelenleg korántsem egységesek. Összeköti persze őket, hogy mind szemben állnak a jelenlegi hatalommal, de ez még nem elég a választási sikerhez.

Ráadásul a szocialistáknak még mindig meg kell küzdeniük a közeli és a távolabbi múlt árnyaival. Nem véletlenül mondja Botka László, hogy egyértelművé kell tenniük, nem akarják visszahozni a 2010 előtti világot. Ami elhatárolódást jelent az egyik leendő szövetséges fő emberétől, az egykori MSZP-s miniszterelnök Gyurcsány Ferenctől éppúgy, mint a napjainkban is sokat emlegetett utódpártiságtól. Vagyis attól a ténytől, hogy a mai párt - tetszik, nem tetszik - az MSZMP-ből nőtt ki.

Ezek miatt sem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy feltételezzük: kemény csaták várnak a demokratikus ellenzék pártjaira, különösen a szocialistákra. Botka a jelek szerint tisztában van ezzel. Szegedi polgármesterként elért sikerei azonban feljogosítják rá, hogy legalábbis bizakodjon. Feltehetően sok érvet és ellenérvet végiggondolt, amíg eljutott oda, hogy - némileg váratlanul - bejelentkezzen pártja miniszterelnök-jelöltségére. A párt pedig - amelynek legutóbbi tisztújító kongresszusa az ő ellenében választotta Hiller Istvánt a választmány élére - most felsorakozni látszik mögötte. Nem pusztán azért, mert nem tudnak jobbat, hanem azért is, mert Botka alkalmasnak tűnik a csatára. Ahogy Molnár Gyula pártelnök fogalmazott a lapunknak adott interjúban, arra, hogy bemenjen az oroszlán barlangjába. Mert aki le akarja győzni Orbán Viktort, annak ezt kell tennie.

És nem csupán a demokratikus ellenzék pártjait és szavazóit kell maga mögé állítani, hanem állnia kell az "ellenséges tüzet" is. Botka ellen már eddig is voltak karaktergyilkossági kísérletek, de most még erősebbekre készülhet. Az első próbatétel mindjárt a programja, amelyet néhány napon belül vitára bocsát. S ha a következő egy évet túléli, akkor kiérdemli, hogy megmérkőzzön Orbán Viktorral.

A rajt reményteljes.