Súlyos bűn terheli Gulyás Mártont. Oly súlyos, hogy a bíróság - immár másodfokon - nem is tehetett mást, elítélte. Gulyás Márton garázda, ha valaki nem tudná. Persze előfordulhat, hogy nem mindenki emlékszik arra, mit is követett el tavaly februárban az említett úr, de azért a többség pontosan tudja: megbotránkoztató módon viselkedett. Amit, politikai tiltakozásai közepette már nem egyszer megtett, de eddig megúszta. Már, ami a hatósági eljárást illeti. Mert persze cselekedetei már korábban is botrányt kavartak, főként a kormánypárt embereinek körében, de azok még - talán a politikai közösség jóindulatának köszönhetően - nem ütköztek törvénybe. De igen, és azzal, hogy ki is mondhatjuk, egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy Magyarország egy békés, nyugodt ország legyen. Ahol mindenféle jöttmentek nem keverhetik össze a színházat az utcával, nem garázdálkodhatnak kényük-kedvük szerint, nem képzelhetik magukat az igazmondás bajnokának.
Gulyás Márton, írjuk ide a szörnyű tettet: leszerelte a falról azt a hatósági táblát, amely az utcán mutatta a népeknek: ott bent, a megnevezett épület falai mögött komoly munka folyik; többek között arról is ott döntenek, hogy miről szavazhat a nép. Demokratikus rendszerünk egyik alappillérén, magán a választáson őrködnek ott, mindannyiunk javára. És akkor egyszer csak jön egy ilyen, olykor melírozott hajú fiatalember, s hogy kielégítse feltűnési viszketegségét, lecsavarozza a "névtáblát". Pusztán azért, mert neki nem tetszett, ahogy a hivatal viselkedett. És, írjuk ide gyorsan, Gulyás Mártonnak, még ha igaza is van, akkor sem vetemedhetett volna egy ilyen súlyos bűncselekményre, hát még így, hogy semmiképp nem volt igaza. Nem lehetett igaza.
Mert hogyan is akadályozhatta volna meg bárki is, hogy derék magyar emberek, a demokráciáért aggódva, féltve azon munkavállalókat, akiket egyes politikai erők még vasárnap is munkára akarnak kényszeríteni, már a hajnali órákban felvonuljanak beadványukkal a kezükben, és arra hívják a társadalmat, hogy ennek álljon ellent. Azt is természetesnek kell tekinteni, hogy ezek az emberek pont ugyanazt a kérdést hozták magukkal, és persze azt is, hogy ha már hajnalban keltek, ne engedjék, hogy holmi politikusfajzatok megelőzzék őket.
Már miért kellett volna ezen a hatóságoknak felháborodniuk, és miért gondolja bárki, hogy azért, mert rendszeresen járnak fodrászhoz és testedzésre, már mindjárt felbérelt, kigyúrt, kopaszoknak lehet őket minősíteni? Nagyon helyesen tették, hogy hagyták érvényesülni ezeket a fiatalembereket, hogy nem léptek fel ellenük, még csak azonosítani sem akarták őket. Hát hova jutna az ország, ha a hatalom ilyen diktatórikus lépésekre vetemedne?
Közel egy év telt el a történtek óta, s csak az emberek türelmét csodálom. Hogy nem követelték meg a bíróságtól a gyors ítélethozatalt, mindennapos demonstrációkkal kifejezve: bűn nem maradhat büntetlenül. De most már mindegy, próbáljunk örülni annak, hogy végre megtörtént; az igazságszolgáltatás pallosa lesújtott arra a személyre, aki miatt csorbát szenvedett a mi demokratikus rendszerünk és érzületünk. Ha már Nyakó István, ravasz, tolakodó viselkedésé dacára megúszta, Gulyás Márton nem menekülhetett bírái elől. Így is viszonylag jól járt; a védőügyvéd halált kért rá. Csak a statuálás kedvéért.
