baloldal;választás;Jobbik-Konzervatívok;szövetség;

- A Jobbik nem köt választási szövetséget

A Jobbik országos választmánya szombaton nyilatkozatban rögzítette, hogy a párt nem köt szövetséget a Fidesszel, illetve az MSZP-vel és a többi baloldali, liberális párttal sem a 2018-as parlamenti választáson - közölte Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

"A találgatások korának vége" - mondta a Jobbik szóvivője, aki emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban "úgy a Fidesz, de legfőképp a baloldali értelmiség köréből" számtalan pletyka és találgatás látott napvilágot arról, kivel fog pártja együttműködni.

Kiemelte: a Jobbik, mint huszonegyedik századi politikai közösség nem kíván együttműködést kötni a huszadik század korrupcióban gyökerező pártjaival, amelyek közösen felelősek az elmúlt 26 év kudarcaiért, "az ellopott rendszerváltásért és hazánk szétlopásáért".

A Jobbik szóvivője szerint a baloldal politikusai már nem is akarják leváltani az Orbán-kormányt, ehelyett pusztán saját politikai túlélésüket kívánják biztosítani, és ennek érdekében "szinte bárkivel összeállnának".

Jakab Péter kijelentette: a Jobbik világosan elutasít egy ilyen összefogást, azonban szerinte a Fidesz álláspontja már nem ilyen egyértelmű. Példaként említette a Fidesz-kormánynak a baloldalnak tett gesztusait, ezek közé sorolva Medgyessy Péter volt miniszterelnök kitüntetését, Kóka János volt SZDSZ-elnök diplomata útlevelét, valamint "az elszámoltatás közös elszabotálását".

A Jobbik ezzel szemben 2018-ban "egyedül fogja leváltani minden idők legkorruptabb kormányát, egyedül fogjuk pihenőre küldeni a maffiavezért" - közölte Jakab Péter, hozzátéve, ehhez a "magyar emberekkel kívánnak szövetségre lépni", így azokkal is akik az elmúlt években a Fideszre szavaztak és azokkal is, akik "érthető módon" csalódtak a baloldalban.

Jakab Péter kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Jobbik önálló jelöltet szeretett volna állítani a vasárnapi szentendrei időközi önkormányzati választáson, ugyanakkor a lehetséges jelölt az utolsó pillanatban magánéleti okokból visszalépett, így a párt jelölt nélkül maradt. A Jobbik ezért arra kéri a szentendrei embereket, hogy belátásuk szerint döntsék el, kire kívánnak szavazni - tette hozzá.

A Jobbik szóvivője ugyancsak kérdésre reagálva közölte, szombaton Debrecenben 25-30, a pártból évekkel ezelőtt kilépett vagy kizárt jobbikos demonstrált Vona Gábor pártelnök ellen, akit a Jobbik tavalyi kongresszusa nagy többséggel támogatott, ami azt mutatja, hogy a tagság elkötelezett a kormányra kerülést célul kitűző néppártosodás mellett.

A csapokból alig csöpög a víz, zuhanyozni nem agyon lehet, de még a vécét lehúzni sem – a város lakói pedig eddig Facebook-csoportokban panaszkodtak, hétfőn 10 órára pedig demonstrációt terveznek a helyi víziközmű-szolgáltató székháza elé - írja a Blikk.