Ritkán történik meg, hogy egy film az összes díjat megkapja, amire jelölték. A Kaliforniai álom megkapta mind a hetet a 74. Golden Globe-gálán, ahol a Hollywoodba akkreditált külföldi újságírók szavazták meg a díjakat a mögöttünk marad év szerintük legjobb nagyjátékfilmes és tévéfilmes teljesítményeiért. A film fogadtatás már előbb is jelezte, hogy a Kaliforniai álom valamit nagyon eltalált a mai kor közérzetéből, amiben a múlt kisuvickolt csillogása utáni vágy és a jelen göröngyös valósága torlódik egymásra. A nosztalgikust az ironikussal, az álomgyárit a valósággal ötvöző bűbájos hollywoodi sztori érthetően lett a legjobb film a musical/vígjáték kategóriában, Damien Chazelle pedig a legjobb rendező plusz a legjobb forgatókönyv író is.
A díjhalmozó Kaliforniai álom stábja a díjkiosztón FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MICHAEL KOVAC
Rendezőként Chazelle mesterien ötvözte a nagy klasszikus hollywoodi musicalek csillagokban járó álomgyári stílusát és a mai fanyar, kételkedő életérzést, ezzel megérdemelten lett abszolút győztes a terepen. Íróként már inkább volt ellenfele, lehetett volna a legjobb forgatókönyv díja a Florance – A tökéletlen hangé akár, hisz volt benne elég spiritusz hozzá, de az iróniával szemben a hely szelleme győzött. Az vitán felüli, hogy Ryan Gosling és Emma Stone viszont olyan viharosan jól vitte végig a táncos-énekes szerepét, noha nem táncos-énekesek, hogy csak a párosuk lehetett a legjobb férfi illetve női szereplő. Méghozzá kategóriától függetlenül, hiszen Gosling legalább a Drive!, Emma Stone meg a Birdman óta számít kategórián felülinek, azaz műfajtól függetlenül remek színésznek.
A Kaliforniai álomé lett a legjobb eredeti filmzene és a City of Stars című dalért a legjobb dal díja is, erre különösen rímel a gála nyitójelenete. Mert határozottan szórakoztató volt, s már a hazai portálokon is fellelhető a videorészlet, hogy az egész díjkiosztó gálát a színhely, a Beverly Hilton elé rendezett jópofa jelenet vezette be. Fekete limuzinok kettős sorával és a kiöltözött vendégeket imitáló táncosokkal idézte fel a megrendezett jelenet vicces módon a Kaliforniai álom frenetikus nyitó jelenetét, a gyorsforgalmi úton beállt dugóban táncra perdülő fiatalokkal..
A többi sokjelölésű film már kevésbé váltotta be a reményeket. Az angol nyelvű sajtóban kivételesen magasra értékelt és egyöntetűen elismerő kritikai visszhangot kapott Holdfény című kisköltségvetésű független film hat jelöléssel futott neki gálának a dráma kategóriában. Közülük egyet, a legjobb film díját kapta meg, igaz, ez a legnagyobb kaliberű elismerésnek számít, de sem a színészek, sem az író teljesítménye nem futott be a díjért. Ezzel szemben a hírek szerint ez a film, amely egy Miami kíméletlen negyedében élő homoszexuális fekete fiú felnőtté válásának fordulópontjait meséli el három fejezetben, az év szenzációjának számít, máris több Oscar-jelölést jósolnak neki.
Barry Jenkins, a Holdfény című alkotás rendezőjeFOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/KEVIN WINTER
Népszerűségben viszont Barry Jenkins rendező a kisköltségvetésű független filmjével aligha rúghatott labdába a rendezői és írói díjért egy olyan filmmel szemben (Kaliforniai álom), amit imád a közönség, szeret a kritika is, és tényleg mindenki boldog tőle. Az viszont tény, hogy a duplán (ha nem triplán) kisebbségnek számító főhősével mégis a Holdfény lett a legjobb drámai film és ez mindenképpen sokat köszörült a Hollywoodba akkreditált külföldi filmkritikusok olykor csorbát szenvedett tekintélyén. Magyarul: remekül kiálltak egy fontos és jó film mellett. (Hogy mennyire fontos, arra utal Meryl Streep köszönő beszédében az a rész is, amelyben az életműdíját átvevő színésznő Hollywood sztárjaihoz szólva azt ajánlotta, ünnepeljék és védjék meg a másságot.) A Holdvilágot még nem láthatta a magyar közönség, de február 1-től már a mozikban lesz a forgalmazó ígérete szerint.
A másik nagy reményekkel indult film, A régi város ugyancsak a dráma kategóriában vágott neki öt jelöléssel, de egy díjjal távozott csak. Kenneth Lonergan rendező azzal vigasztalhatja magát, hogy remekül választotta meg főhősét, ugyanis Casey Affleck kapta meg a kategória legjobb férfi színészének Golden Globe-ját. A „nagy” Affleck testvérkéje ezzel megindulhat azon az úton, hogy végre észre is vegyék, hogy ott van a vásznon, és nem csak jelen van. Pedig nagy szerepeket is játszott, a Gerryben például Gus Van Sant ráosztotta a kétszereplős (a mi Tarr Bélánkat utánzó) film egyik szerepét Matt Damon mellett. Vagy ki emlékszik rá, hogy a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford című filmben ő volt a címben is említett figura Brad Pitt mellett. A régi város szintén jó értékelést kapott a kritikusoktól, a hazai mozikba február 23-án érkezik.
Testvérek öröme: Casey Affleck és Ben AffleckFOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/TODD WILLIAMSON
Valamiféle új szelek fújhatnak a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók között, mert egészen váratlan és szokatlan, de feltétlenül elismerésre méltó döntést hoztak a dráma kategóriában a legjobb színésznőt díjazó Golden Globe-ról. Isabelle Huppert francia színésznőnek szavazták meg. Huppert minőségben és nagyságban körülbelül olyan kategóriájú művész, (de persze más), mint Meryl Streep. Streep most kapta meg nyolc Golden Globe-díj és 30 díjra jelölés után a Cecil B. de Mille-ről elnevezett életműdíjat. (Ehhez mondott a színpadon okos, bátor, felelős beszédet köszönetképpen.) Huppert most kapta meg pályája első Golden Globe-ját, köszönhetően annak, hogy a szavazó újságírók fittyet hánytak a népszerű döntés csábítására, és nem a Jackie-t játszó Natalie Portman, de nem is az Érkezésben főszereplő Amy Adams, vagy a Miss Sloane-ban látható Jessica Chastaine (csupa kedvenc, csupa körülrajongott név) lett a díjazott, hanem a francia-német-belga Elle című film főszereplője.
Azt jó látni, Hollywood mint dédelgeti díjakkal a csodálatos Streepet, most örülhetünk, hogy Hollywood dédelgeti Huppert-t is. (Annál jobb ez így, mert bármily hihetetlen, Huppert hazájában eddig mindössze egyetlen César-díjat kapott, még a Haneke rendezésében szenzációs és borzongató A zongoratanárnőért is csak jelölték rá.) Az Elle, a holland Paul Verhoeven erotikus thrillere, benne Huppert-rel lett a legjobb idegen nyelvű film díjazottja, szintén tán az új szelek fújdogálásának köszönhetően. Mert hogy az Elle ezzel maga mögött hagyta nem csak az innen legesélyesebbnek képzelt német Toni Erdmannt, hanem a már Golden Globe- és Oscar-díjas iráni Ashgar Farhadi Az ügyfél című filmjét is.
A legjobb női mellékszereplőt, a fekete bőrű Viola Davist majd akkor látjuk, ha eljön a mozikba a Denzel Washington-rendezte film, a Fences. Addig meg emlékezhetünk, hogy Davis már kapott Oscar- és Golden Globe jelölést, méghozzá azért a filmért, amelyben együtt játszott 2008-ban Meryl Streeppel (Kétely). Akkor más kapta a díjat, viszont következő évben, egy díjátadón, ahol közös filmjükért Streepet díjazták, köszönőbeszédében a hollywoodi filmesekhez fordult azzal a kéréssel, hogy adjanak szereplehetőségeket tehetséges afroamerikai kolléganőjének. (Lám, mit jelent az, amikor valaki érzi, hogy a nagyság mire kötelez.) A mostani díjátadón biztosan nem véletlenül Viola Davis adta át Streepnek az életműdíjat, s az egyik legmeghatóbb pillanatot szerezte azzal, amilyen mélységes tisztelettel és szeretettel fordult kolléganőjéhez.
Idén sajnos nem volt kiért szurkolnunk, de jó visszagondolni arra, hogy tavaly ilyenkor a Saul fia című filmmel meglett az első magyar Golden Globe-díj.
