Sorsdöntőnek nevezik 2017-et az Európai Unió szempontjából, hiszen három fontos parlamenti választást rendeznek. Márciusban Hollandiában járulhatnak az urnákhoz, itt az euroszkeptikus holland Szabadságpárt (PVV) jelentős megerősödésétől lehet tartani, áprilisban, illetve májusban a francia elnökválasztás első, illetve második fordulóját rendezik meg, amelyen a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke, Marine Le Pen törekszik győzelemre, szeptemberben pedig az egész kontinens által lélegzetvisszafojtva várt német parlamenti választás következik, amelyen az Alternatíva (AfD) megerősödése miatt aggódhatnak az Európa jövőjét féltők.
A brit kilépés
Mindemellett azonban számos olyan kérdés is felmerül, amely a közös uniós politikát érinti. Elsők között említhetnénk a Brexittel kapcsolatos tárgyalásokat. Theresa May brit miniszterelnök október elején azt közölte, március végéig indul meg a hivatalos kilépési folyamat, vagyis London eddig aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét. Ez a cikkely szabályozza a kilépési folyamatot, és a bejelentéssel veszi kezdetét a szerződésben előirányzott kétévi, többször meghosszabbítható tárgyalássorozat a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről.
A britek jelentősen korlátoznák az uniós munkavállalók jogait, Brüsszel szerint azonban ebben az esetben a briteknek az uniós piacokról is ki kell vonulniuk, ami a „hard Brexitet” jelenti. A britek azonban mindenképpen maradni akarnak az uniós piacokon, a kérdés ezért az, hogy Nagy-Britannia mekkora árat hajlandó fizetni ennek elkerüléséért. Szakértők szerint a brit tárgyalási pozíciót veszélyezteti, hogy a Brexit-pártiak folyamatos áskálódásai miatt lemondott az EU intézményrendszerét töviről hegyire ismerő Ivan Rogers, Nagy-Britannia uniós nagykövete. Utódának az Egyesült Királyság egykori Oroszországba akkreditált nagykövetét, Sir Tim Barrow-t nevezték ki.
Januárban ismét fontos döntés születik Brexit-ügyben: a legfőbb fellebbviteli fórum, a brit legfelsőbb bíróság dönt majd arról, hogy a londoni kormánynak van-e joga aktiválni az 50. cikkelyt a brit alsóház jóváhagyása nélkül. A londoni felsőbíróság november elején úgy döntött, nem, a kormány ezért kérte a legfelsőbb bíróság állásfoglalását. Amennyiben a taláros testület szerint a parlament is beleszólhat a kérdésbe, a kilépési folyamat márciusi megindítása rendkívül derűlátó forgatókönyvnek tűnik.
Sok jel vall arra, hogy a brit kormánynak nincs igazi koncepciója a kilépésre. Első számú feladatának azt tartja, hogy megakadályozza a nagy cégek kivándorlását Nagy-Britanniából.
Védelmi politika
A brit referendum, illetve elsősorban az amerikai elnökválasztás a védelmi politikát illetően is új helyzet elé állíthatja az Európai Uniót. A megválasztott amerikai elnök, Donald Trump eddig nem sok jelét adta annak, hogy sokra tartaná a NATO szövetségi rendszerét. Egyelőre nem lehet tudni, hogyan tervezi az Egyesült Államok észak-atlanti szövetségben való szerepvállalását. Az Európai Unióban ezért ismét mind több szó esik a közös védelmi politikáról. Az Európai Parlament képviselői még az amerikai elnökválasztás előtt, 2016 októberének végén fogadták el a „fejlettebb európai védelmi politika” létrehozásának tervezetét, beleértve az európai közös parancsnokság létrehozását is. Ez előkészíti a tagállamok közt egy új, szisztematikus védelmi együttműködés megalapozását. A határozat arra kéri az Európai Tanácsot, hogy segítse elő a közös európai védelmi politika megteremtését, illetve biztosítsa az ahhoz szükséges pénzforrásokat.
A határozat szerint fel kell állítani egy közös uniós operatív parancsnokságot, ami a válságmenedzsment tervezését és irányítását folytatná. A képviselők emellett javasolták, hogy a tagállamok fordítsák a GDP 2 százalékát védelmi kiadásokra, és egy „soknemzetiségű haderő felállítására, ami elérhetővé válna a közös biztonsági és védelmi politika számára”.
A határozat elfogadása után azonban még nem vezet egyenes út egy közös európai hadsereg felállításához. Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, az Európai Bizottság alelnöke ugyanis november közepén kijelentette, meg kell erősíteni Európa védelmét, ez azonban nem feltétlenül jelenti egy közös hadsereg felállítását.
Mogherini kapta azt a feladatot, hogy 2017 közepéig bemutassa arra vonatkozó terveit, hogyan tehetnék ütőképessé a be nem vetett harci alakulatokat. A tervek között szerepel az uniós tagországok hadseregeinek jobb együttműködése, mindemellett nagyobb összegeket fordítanak az EU költségvetéséből a katonai jellegű kutatás számára. Jelentős áttörés nem várható a védelmi politikában már csak azért sem, mert az uniós tagországok hadseregeinek felkészültsége között ég és föld a különbség.
Menekültpolitika
2017. február 3-án a soros elnökséget betöltő Máltán találkoznak az állam- és kormányfők hogy eszmét cseréljenek az EU jövőjéről, majd az Európai Gazdasági Közösség megalapításának 60. évfordulója alkalmából megtartott márciusi római konferencián zárnák le az uniós reformfolyamatot. Mindkét uniós csúcson, illetve várhatóan az EU összes 2017-es csúcstalálkozóján szóba kerül a menekültkérdés.
Bár Németországba jóval kevesebb menekült érkezett a 2016-os évben, mint 2015-ben, a menekültválság még messze nem ért véget. Sőt, ismét százezrek indulhatnak Európa felé, ha az ostromlott iraki városban, Moszulban még aggasztóbbá válik a helyzet. A balkáni útvonal lezárása, illetve a Törökországgal megkötött uniós megállapodás nyomán a menekültek ismét a veszélyesebb, Földközi-tengeri útvonalat választják: 2016-ban összesen 179 ezren érték el az olasz partokat.
Az év tehát arról is fog szólni, hogy az EU illetékesei további válaszokat próbálnak találni arra, hogyan lehetne tovább csökkenteni a menekültek számát. Az EU azonban eddig saját házi feladatait sem tudta elvégezni, a közép-európai országok ellenállása miatt még azt a célt sem tudta teljesíteni, hogy 160 ezer menekültet osszon szét az uniós tagországok között. Az előző soros uniós elnök, Pozsony rugalmas szolidaritást követelt, ami azt jelentené, hogy a menekültek befogadását elutasító tagország pénzügyi támogatással válthassa meg a kvótát, erről azonban a magyar kormány hallani sem akar. A következő hónapok feladata lesz annak meghatározása, mit is jelent a rugalmas szolidaritás. Annyi bizonyos, hogy a menekültválság kapcsán még számos vita várható.
Euróövezeti válság
Az euróövezeti válság ugyan már nem ölt olyan méreteket, mint három-négy évvel ezelőtt, ám Brüsszel még nem lélegezhet fel. Továbbra is kritikus helyzetben van az EU harmadik legnagyobb gazdasága, Olaszország. Súlyos következményekkel járhat, hogy december 4-én a lakosság nagy része elutasította a kormányzatnak az alkotmány reformjára tett javaslatait. A nemek váratlanul nagy győzelme nyomán ugyanis távozásra kényszerült Matteo Renzi volt kormányfő, aki eleve rendkívül súlyos politikai hibát követett el már azzal, hogy a referendum kiírása mellett döntött és annak kimenetelét saját politikai jövőjéhez kötötte. Az európai politikára nem gyakorol különösebb hatást az, hogy az olasz szenátus megőrizheti kivételes jogköreit, a kormányváltást követő bizonytalan helyzet azonban kellemetlen következményekkel járhat.
Olaszország felett Damoklesz kardjaként lebeg az előrehozott választás kiírása, amely a populista, programját tekintve nehezen meghatározható politikai erő, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) megerősödését jelentheti. Ám miközben az idő előtti voksolás kiírása még messze nem tekinthető készpénznek, az igen, hogy az olasz bankrendszer még nem menekült meg. A kormány december utolsó napjaiban mentőövet dobott a súlyos helyzetbe került Monte dei Paschi számára, ám szakértők úgy vélik, a pénzintézet idővel ismét likviditási problémákkal küzdhet. A Financial Times szerint az ország más pénzintézetei is súlyos válságban vannak. Mielőbb friss tőkére lenne szüksége a Banca Popolare di Vicenzának, a Veneto Bancának, valamint a Banca Carigének is.
Az euró értékének megőrzése elképzelhetetlen az olasz bankrendszer megmentése nélkül. S akkor még nem is szóltunk az örök problémaforrásról, Görögországról. Alekszisz Ciprasz kormánya rendre az adósság enyhítését szorgalmazza, Berlin azonban nem elégedett a reformok ütemével. A görög miniszterelnök azonban csak csekély parlamenti többségre tud támaszkodni, ráadásul már így is óriási nyomás nehezedik rá a társadalom részéről, hogy a kabinet ne fogadjon el újabb megszorításokat. Ezért erőteljesen kérdéses, hogy a kormány képes lesz-e további reformok elfogadására. Ha nem, úgy az adósság könnyítése sem várható, illetve az sem, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) továbbra is a nevét adja a görög mentőcsomaghoz. Berlinnek azonban szüksége van az IMF jelenlétére, mert a német választás közeledtével nem lenne szerencsés Németország számára, ha szinte egymaga kezeskedne azért, hogy Görögország nem megy csődbe.
A német kormány ugyan azt szeretné, hogy Brüsszel és Berlin között tavaszig minden vitás kérdés megoldódjon, erre azonban nagyon csekély az esély. A legrosszabb esetben nyáron akár újabb euróválság törhet ki Athén és Róma súlyos gondjai miatt.
Szomszédsági viszony
Komoly kihívást jelent az EU számára az Oroszországhoz és Törökországhoz fűződő viszony, különösen most, a két állam nagy egymásra borulásának idején. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke októberben úgy vélekedett, hogy a Kreml az EU gyengítésére törekszik. Decemberben, az EU csúcson ugyan sikerült meghosszabbítani Oroszország krími fellépése és kelet-ukrajnai szerepvállalása miatt elrendelt szankciókat újabb fél évvel, az EU tagországai azonban egyre csekélyebb lelkesedéssel szavazzák meg a büntetőintézkedéseket. Kérdés az is, miként befolyásolja majd Brüsszel és Moszkva viszonyát, ha Donald Trump valóban Putyin-barát politikát folytat majd.
Hiába a sorozatos jogsértések, tízezrek letartóztatása, a véleményüket leíró újságírók bebörtönzése, az EU eddig nagyon kesztyűs kézzel bánt Törökországgal. Berlin ugyanis az Ankarával márciusban megkötött menekültügyi megállapodás felmondásától tart. Bár a törökök esetében egyre erőteljesebben vetődik fel a kérdés, hol az a határ, ami felett már nem lehetne szemet hunyni a demokrácia lábbal tiprása felett. Azt is tisztázni kellene, maradhat-e uniós tagjelölt Törökország. Egyelőre felfüggesztették az újabb tárgyalási fejezetek megnyitását, ez azonban még nem jelenti azt, hogy Ankara ne lenne tagjelölt.
