Dumálnak itt kérem mindenről. Interjúról, amit vérnősző sajtókrampuszok ocsmány módon meghekkeltek, beszélnek harminc ezüsttel seftelő Soros-gárdistákról, akik ugrásra készen gubbasztanak minden spájzablakban, hogy aztán rögvest lecsaphassanak. Szó van továbbá a minden kilométerkőnél ólálkodó utálatos képű, hazátlan ballibekről, gyurcsányistákról, akik szívük szerint még a Szentírásba is belepiszkálnának. Hadd higgyék a népek, hogy kedves vezetőnknek elment az esze.
Higgyük el, miniszterelnökünk csupán őszinteségi rohamában tette, amit tett, nyilatkozott, amit nyilatkozott. Persze nem így akarta, de valaki egy óvatlan pillanatban kicserélte alatta az ülőalkalmatosságot arra a bizonyosra, melyet Karinthy Frigyes nemes egyszerűséggel bűvös széknek keresztelt el. Úgy járt, mint a humor nagymesterének egyfelvonásosában az a szerencsétlen, aki attól a minutumtól kezdve, hogy belehuppant a székbe, képtelen volt hazudni. Kertelés nélkül kimondta a legbelsőbb gondolatait is. Az volt a száján, ami a szíve csücskében. Lett is ebből irgalmatlan kalamajka. A főnöke kénytelen-kelletlen azzal szembesült, hogy mekkora nagy marha, a vén szipirtyóról kiderült, hogy pontosan az, aminek látszik, s gazember itt mindenki, köztük az is, aki a széket birtokolja. Tehát nem hekkelt itt meg senki semmit, a szék a bűnös! Az a nyavalyás Thonet, amely kimondatta a kedves vezetőnkkel azt, amit eddig is tudtunk. Persze az ő szájából kissé szokatlan volt az igaz…
Magától értetődő, hogy evés közben jön meg az étvágy. Mégis csak más, ha derék elöljárónk eztán majd mindig maga-maga ostorozza az egész hatalmi gépezetét át meg át szövő korrupciót, külön kidomborítva benne saját kitüntetett szerepét. Tételesen tájékoztatja a nagyérdeműt családi vállalkozásairól, miként van az, hogy nem ők nyerik a legtöbbet, s aztán – hála a jogászfiúknak és derék strómanjainak – utóbb mégis, osz't jó napot.
A megannyi negyven, hatvan, nyolcvan évre titkosított disznóságok is percek alatt kiderülnének – csupán a széken múlik majd minden. A zaftos lenyúlásoktól lesz hangos a Tisztelt Ház, s ehhez csupán annyi kell, hogy ismeretlen kezek az ülésteremben is lecseréljék a padsorokat, az elülső karéj bársonyszékeivel egyetemben. Csak úgy röpködnek majd a milliárdok! A képernyő előtt ülve árgus szemekkel lessük, amikor a képviselő urak a képünkbe vágják, hogy mikor épp’ melyik zseb dudorodik jobban, attól függően, hogy ki-ki Paksban, vizes világbajnokságban, kormányfői rezidenciában, kisvasútban, stadionokban, kormány közeli médiákban, szerencsejátékban, földalapú támogatásban, Erzsébet-utalvány nyomtatásban, Audi lízingelésben, szuper-kórházban, Fidesz támogatta alapítványokban, megfejthetetlen tanulmányokban érdekelt, s nyúlja le róluk a vastagon csordogáló mézet.
Hadházy, Juhász, Gőgös, Szabó Tímea munka nélkül marad. Helyettük tort ül majd a parttalan önkritika. Az ellenzéki média, illetve az, ami még megmaradt belőle, ezentúl édes-bús kis színesekkel igyekszik majd az olvasóik kedvében járni. Ha csak…
Ha csak a csavaros eszű, és az érdekeik dolgában felettébb kreatív Habony-fiúk máról-holnapra be nem vezetik a kötelező álldogálást.
De azért nem kellene divatot csinálni a veszprémi ízetlenségből.
