Az Újév legelső napjaiban az ember várakozással tekint az eljövendőre. A megújulásban reménykedik. Hogy a világban - minden rossz előjel ellenére - jobbra fordulnak a dolgok. Ámde ha közéletünkre gondolunk, akkor az ószövetségi Szentírás prédikátorának könyvéből származó mondás juthat eszünkbe: „Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a Nap alatt” (1,9). A hellenizmus korában élő szerző látja a régi dolgok elégtelenségét és vizsgálódása során homályba veszik az eljövendő megújulás lehetősége. Mintha inkább csak a bűn, a hiba makacs ismétlődése volna várható s nem az igazságosság és jóság érvényesülése.
Ezért az egyének és közösségek sorsát befolyásoló közéletünk állapotára kiváltképp ráillik a valószínűség szerint a Kr. e. 3. században élt gyülekezeti prédikátornak kiábrándult megállapítása, amely az emberi természet minden korban hasonlóan gyarló jellemvonásaira reflektált. Mert miről szól napjaink története? Leginkább ugyanarról, ami a múlt század húszas-harmincas éveinek hazai közéletét jellemezte. A legtisztességesebb próbálkozások is sorra megbuknak a hatalomgyakorlók magukat "nemzeti elkötelezettségűnek" hirdető, noha éppen a magyarság életerejét és jövőjét kockáztató önzésük miatt.
Álljon itt bizonyságul egy szó szerinti idézet Féja Géza „Szabadcsapat” című önéletrajzi regényének abból a részéből, amely Bajcsy-Zsilinszky Endre szerepéről tudósít: „Politikai pályája során sohasem jutott megillető eszközökhöz, napilaphoz, tőkéhez, hogy komoly szervező munkába kezdhessen. De nem is juthatott, hiszen úgy járt, miként a szent, ha rablók barlangjába téved, és meg akarja téríteni őket. Szerencsére feudálkapitalizmusunk immár eljutott a civilizált és fejlett technikával dolgozó rablás korszakába, így képviselői legfennebb mosolyogtak Zsilinszky ,naivságán’. Azt követelte azoktól, akik a támogatás reménységét megcsillantották, hogy győzzék le önmagukat, hozzanak áldozatot a nép érdekében, és kövessék őt, holott társadalmunkat az üzlet őrülete jellemezte.” Majd azt írja, akkor sem „csupán a népet nyomták el, hanem hasonló sors várt minden kiemelkedő és független lelkű tehetségre. Megbocsájthatatlan emberpazarlással dolgoztak, tudatosan felcserélték értékeinket, hogy csupán egyetlen politikai ,garnitúrája’ legyen az országnak, a politikai váltógazdaság pedig ezáltal lehetetlenné váljék.”
A tömegek akkor is, most is változtathatatlan sorsszerűségként vették tudomásul a közélet galádságait, ha ezzel összefüggésben lehet egyáltalán tudatosságról beszélni. Mert a hatalomviselők megtévesztő és hamis előítéleteket teremtő ideológiája a közfelfogásban egyeduralmat szerzett. Csak nagyon kevesen vették észre idejekorán, hogy miféle veszélyek leselkednek még a magát szabadnak érző és önálló gondolkodásra képes értelmiségi középosztály tagjaira is. Ezért aztán a gyengébbek betagozódtak, az erősebbek közül is jó néhányan - némi próbálkozást követően –, feladták. A többiek, a szótlan szegénység nagy tömegei, pedig ha gondoltak is valamit, némaságra kárhoztatott állapotukban nem tudtak társadalomformáló erővé növekedni. Ezért maradtak nagyon kevesen, akik pontosan látták, hogy mi történik, és végsőkig elszánt ellenállással őrizték cselekvőképességüket. Akkor is, amikor a változtatás hitében gyökerező tenni akarás minduntalan egzisztenciákat szétzúzó falakba ütközött.
Soros György a Project Syndicate-ben írt cikkében pontos képet nyújt jelenlegi helyzetünkről, szűkebb és tágabb régióinkról egyaránt. Találó kijelentése, hogy az emberek úgy érzik, az elit ellopja a demokráciájukat. De nemcsak az az érdekes, amit az elemzésében elmond, hanem az is, amiről hallgat. Soros bármennyire nemzetközileg elismert üzletember, a magyar közélet szempontjából mégis rossz befektetőnek bizonyult. Hiszen azok, akiket segített, sem hozzá - s ami a nagyobbik baj -, sem a demokráciához nem maradtak hűségesek. Mert nemcsak az írástudóknak, hanem a tőkeerős üzletembereknek is van felelőssége abban, ami a világban, és ami Magyarországon történt vagy éppen történik. És nemcsak azért, amit a Soros-cikkben olvashatunk, hogy "az egyenlők önkéntes társulása hitelezők és adósok kapcsolatává alakult", hanem sokkal átfogóbb értelemben is.
Ahogy Bajcsy-Zsilinszky esetében, most is volnának a közélet tisztulásában szerepet vállaló, a demokrácia iránt elkötelezett egyének, akik azonban anyagi eszközök híján nem tudnak szóhoz jutni. Ezt a segítséget azonban nem kapják meg. Most például azért sem, mert Magyarországon a gazdasági hatalom összefonódott a politikai hatalommal. A múlt század eleji hagyományokhoz hasonlóan, amikor a pénzemberek az állami ünnepségeken díszmagyarban feszítettek.
Az írástudóinknak egy része, ha nem is a nagyobbik hányada, próbál tenni valamit a közéletben. De mivel a hazai pénzvilág mindig a „rossz lóra tett”, gyarapodás helyett, ami kevesünk van, az is elenyészik. Újra és újra ugyanazok a hibák és bűnök ismétlődnek. A történelmi - Soros György szavával élve - kisiklások okát keresve ő is benne volt, és általánosságban a tehetős üzletembereink benne is vannak a pakliban. Ezért mondhatjuk a prédikátorral együtt: nincs új a Nap alatt.
