Még 2010-ben sem mertem volna nagy pénzben fogadni arra, hogy a 21. század magyarországi közéletében előállhat olyan helyzet, amikor egy szélsőjobbos párt odatolakodhat a pártszimpátia dobogós helyére. A rendszerváltás idején sem volt esély, hogy a társadalom perifériájáról hirtelen előmászó ordas eszmék híveit politikai tényezővé sűrítsék, pedig akkoriban sokféle eszmevilágra mutatkoztak vevők.
Talán ma sem volna olyan nagy gárdista mellényük a Vona-legényeknek, ha 2010-ben nem úgy alakulnak a parlamenti erőviszonyok, ahogyan, ha a baloldali és a liberális pártok – sportnyelven szólva - nem úgy kerülnek padlóra, hogy a választási pofon máig „bennük marad”. Hat éve próbálnak feltápászkodni, de újra és újra visszahuppannak. Ebben a helyzetben az a tíz-egynéhány százalék, ott tartja a dobogón a Jobbikot. És ez elég nekik, hogy kiálljanak és magukat váltópártként, az elnöküket miniszterelnök-jelöltként emlegessék. A párt frakcióvezetője abban is biztos, hogy középre húzó Janus-arcuk mögé elrejthetik majd az igazit, s 2018-ban a korábbi baloldali szavazók is az ő nevük mellé húzzák majd be az ikszet.
Ha záros határidőn belül nem sikerül talpra állnia az MSZP-nek, ha továbbra is sebeik nyalogatásával foglalkoznak a baloldal kisebb pártjai, még talán igaza is lehet majd a Jobbik politikusának. Mert egy következő választást a bizonytalanok és az úgynevezett „pártárvák” dönthetnek el, akik, ha nem látják maguk előtt a „jó döntés” lehetőségét, akár még dacból is választhatják a legrosszabbat.
A csalódottak, a korrupciótól, a paternalizmustól, az uram-bátyám világ összefonódásától megcsömörlöttek most valami mást várnak. A Jobbik a társadalmi reflexekben bízik, abban, hogy az emberek hajlamosak elhinni, amit sokszor hallanak. Naponta-hetente ismételgeti, ők a váltópárt, és Vona az új Orbán...
Egy módon lehetne elejét venni ennek: újra és újra elmondani, Vona és a Jobbik a rossznál is rosszabb. Be kell küldeni valakit a szorítóba, egy hiteles arcot a baloldalról. Talpra állni, felemelni a kesztyűket, és megmutatni, itt vagyunk!
Nem holnap, nem ma. Már tegnap is késő volna.
