A miniszterelnök az év végén rohanvást utasította Szijjártó Pétert, Magyarország lépjen ki a Nyílt Kormányzati Együttműködés elnevezésű, korrupcióellenes szervezetből, amely a „magyar kérdéssel” foglalkozik. Az indoklás szerint nincs lehetőségünk őszinte párbeszédre, mert „leckéztetnének” bennünket. Felmerül a kérdés, van-e alapja a leckéztetésnek vagy sem? Erre bárki válaszolhat személyes tapasztalatai alapján, de még inkább a különféle pénzek elköltésének ismeretében. Mert ami nálunk folyik az nyílt színi lopás, csalás, hamisítás. Hazugságokkal, ködösítéssel tele a padlás, a bíróságok pedig azzal vannak elfoglalva, hogy különböző adatigénylési perekben ítélkezzenek, feloldva a titkosításokat. Vajon miért kell az adatokat titkosítani? Miért nem ismerheti meg a honpolgár, mire és kik költik el a fizetett forintokat? Ez megy a Fidesz-uralom kezdetétől, amikor nagy garral ellopták a nyugdíjakat a magánpénztárakból. A lopások folyamatosan követik egymást.
Nyilván remek alkalmat szolgáltatnak a stadionépítések, az utak javítása, meghosszabbítása, de a sort megállás nélkül lehet folytatni. Ha valahol túlságosan kilóg a lóláb, az illető gyorsan kijavítja vagyonnyilatkozatát. Megteheti, mert ezert senkit sem büntetnek meg. Némelyik történet – például a Farkas Flórián körüli ügyek – kabarétréfának is rosszak. Ha a miniszterelnök jóindulatúan szemlél - tolvajkodj békében. Az ügyészség behunyja a szemét, befogja a fülét, a rendőrségnek esze ágában sincs nyomozni, így aztán a felső tízezer azt csinálhat, amit akar, s ha fejére olvasnák a disznóságait, sértetten elmenekül és békésen folytatja piszkos üzelmeit. Szomorú menekülés az igazság elől, ám ahogy a szólás mondja: szégyen a futás, de hasznos.