újságíró;meghalt;

- Elhunyt Andai György újságíró

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében elhunyt Andai György újságíró, szerkesztő, médiaelemző. 

Volt könyvesbolti eladó, dolgozott a Műszaki Könyvkiadónál, az Aranypóknál, a Budaflaxnál. A Művelt Népnél volt propagandista, sajtó- és reklámfőnök, majd 1978–1981 között a Pest Megyei Hírlap munkatársa, rovatvezetője, főmunkatársa. 1981–1988 között a Magyar Távirati Iroda munkatársa, rovatvezetője és turnusvezetője. 1988-1989-ben főszerkesztője a Magyar Rádió Válasz-Levelező-Lap című hetilapjának, majd a Tallózó alapító-főszerkesztője. 1996-tól a Tallózó Média- és Marketing-tanácsadó Kft. ügyvezetője. 2004–2005-ben a Színes Mai Lap olvasószerkesztője. Akik ismerték, a munkatársai lehettek megőrzik emlékezetükben humorát, emberségét, tisztán látását.

Az LMP évek óta követeli - mind a fővárosban, mind az ország területén - a levegőtisztaság védelmét szolgáló intézkedések megerősítését. A Fidesz-KDNP-nek azonban az emberek egészsége nem számít: lesöpörte az LMP levegőtisztaság-védelmi javaslatait - írja közleményében a párt.