LMP;szmog;

Szmog Nyíregyházán - Fotó: MTI Fotó: Balázs Attila

- "A kormány ajándéka: rákkeltő koktél az új évre"

Az LMP évek óta követeli - mind a fővárosban, mind az ország területén - a levegőtisztaság védelmét szolgáló intézkedések megerősítését. A Fidesz-KDNP-nek azonban az emberek egészsége nem számít: lesöpörte az LMP levegőtisztaság-védelmi javaslatait - írja közleményében a párt.

Tarlós István főpolgármester elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten, és Észak-Magyarországon is sok településen veszélyesnek minősítették a levegőt. Magyarországgal szemben évek óta EU kötelezettségszegési eljárás folyik a PM10 szennyezettségi szintje miatt (a városi levegőben található kis aeroszol részecskék, amelyek a légutakban és a tüdőben lerakódó rákkeltő szerves vegyületek), a Fidesz-KDNP-nek azonban a magyar emberek egészsége nem számít, ezért nem tette meg a szükséges intézkedéseket.

A szmogriadó fokozatainak kihirdetése már csak kényszerválasz (ami most már elkerülhetetlen). A lényeg a megelőzés volna: jobb, bölcsebb szabályozás, és az emberek egészségét a középpontba helyező programok. Több év óta, ahogyan az Országgyűlés 2016. őszi ülésszakának utolsó napjain is Sallai R. Benedek, az LMP szakpolitikusa erről kérdezte a kormányt, és ismételten javaslatot tett a levegőtisztasági intézkedésekre - de a kormánypárti többség ezt nem támogatta. Válaszként csak a szokásos arrogancia érkezett.

Mindennek most itt az eredménye, és a helyzet tovább romolhat. Ugyan az időjárási tényezők hozzájárulnak a szmog kialakulásához, de annak alapvető oka a felelőtlen döntéshozásból eredő környezetszennyezés és a gondatlan veszélyeztetéssel járó kormányzás.

Mindaddig, ameddig nem az emberek életét, egészségét szem előtt tartó kormány vezeti az országot és a fővárost, érdemi változás nem várható. Az LMP hathatós intézkedéseket, azonnali lépéseket tenne mind a fővárosban, mind a szintén veszélyeztetett vidéki térségekben a megelőző intézkedésekért, a magyar emberek egészségét szolgáló szabályozásáért. Ezen lehetőségek a Fidesz-KDNP részére is kínálnának megoldást, de Fidesz-KDNP-t a lopás lehetőségén és a hazug propagandáján kívül nem sok dolog érdekli.

Sallai R. Benedek
az LMP országgyűlési képviselője

Amíg az Orbán Viktorhoz kötődő mészároslőrincek néhány szűk év alatt tízmilliárdos vagyonokra tettek szert, addig a minimálnyugdíj pontosan annyi, mint amikor 2010-ben a Fidesz-KDNP megszerezte a kormányrudat: 28500 forint - írja közleményében a baloldali párt.